fbpx

Jazzmozi // REE-SPECT // Portré több ülésben

2021. október 02.

Aki már látta a filmet, tudja, a cím egy szójáték, Aretha Franklint elkísérte egész életében a gyerekkorában ráragadt becenév. Aki már látta a filmet, azt is tudja, hogy nem szabad 145 perces filmet csinálni egy csodálni való istenáldotta tehetségről sem. Mert egyszerűen nem praktikus. Liesl Tommy debütáló rendezőként túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Aretha Fraklin egész életét el akarta mesélni a mozijában.

 

Gaudi szerint, amit ember alkot, az szükségszerűen tökéletlen. Igaz ez nyilván a filmekre is. El kell dönteni, hogy egy monstre filmeposz készüljön-e Amerika Rushmore hegyi isteneivel Hollywood felirattal, vagy jó arányérzékkel írjanak egy jó forgatókönyvet. Tracey Scott Wilson biztos ezt is meg tudta volna csinálni – ha erre kérik. Milyen alternatívák közül választhatott az MGM? Filmeposz legyen a maga terjengősségével, toposzaival, modorosságaival, vagy illusztrálni próbálják a polgárjogi mozgalmak hátterét dokumentumfilmes eszközökkel? (Franklin papa jóban van Martin Luther Kinggel, a téma kínálja magát). Vagy csináljon egy pazar koncertfilmet, ami tuti siker? A producer az all in-re szavazott, és ez nem jó ötlet. Persze, aki szereti a melankolikus filmeposzokat, nem fog egyetérteni velem, de ez nem baj.

„Találd meg a dalt, ami megmozgat”. A filmajánló mottója telitalálat. A muzsika menti meg a filmet. Már az elején gyanút foghatunk, mikor az apa az ágyából ugrasztja ki a kislányát, hogy énekelje el a vendégeknek a „My baby likes a bebop”-ot.  Az indokolatlanul hosszú és vontatott jelenetet itt még betudjuk a feliratozásnak, de később is vissza-visszatér a módszer. A diktatórikus apa nem ismer ellenkezést. A kislány már anyja (aki szintén énekesnő volt, nem is akármilyen) elköltözésének igazi okát sem értette, csak nővérei, Erma és Carolyn idézik fel neki később egy beszélgetés során. Az anya legfontosabb tanácsát a zongora mellett ülve mondja el a Skye Dakota Turner által remekül megformált rajongó tekintetű kislánynak: „A tehetséged nem apádtól, Istentől kaptad”. Nem véletlen,  hogy később az anyja „veszi ki” jelképesen az üveget a kezéből, mielőtt végleg szétcsúszna az élete. A lelkész apa, C. L. Franklin (Forest Whitaker) karakterét jól érzékelteti az első látogatás, mikor lányával elmegy New Yorkba, a Columbia lemezcég templomába, és mindenható menedzserként próbál viselkedni. A sminkesek se sokat bajlódtak megöregítésével, gondolhatták, minek, ha már a karaktere sem változik a film végéig. De a szerződés megköttetik, és készülnek a jazzalbumok olyan gyöngyszemekkel, mint az „Ac-Cent-Tchu-Ate the Positive ".

Jennifer Hudson kiváló Ree-ként, nem véletlen, hogy Aretha Franklin őt castingolta, mikor a film előkészületeinél még jelen volt. Meggyőző és karizmatikus. Ree Ella Fitzgerald és Dinah Washington nevét említi, mikor fontos támpontokról kérdezik. Dinah ráadásul a családja régi barátja, aki elég vehemensen egy asztalt is felborítva hozza a tudomására, hogy az első lépés a siker felé a saját hangjának megkeresése lehet – és nem az apjának való megfelelés. Szerinte azok a jó dalok, amik felérnek egy szeretkezéssel. Ki is kerül idővel az apa vonzáskörzetéből, de a menekülés jegyében választott férj sem lett főnyeremény a számára. 1961-ben összeházasodnak, Ted azonnal apja örökébe lépve menedzsernek nevezi ki magát, és ezért az Atlantic Records-nál készül a nevezetes „I Never Loved A Man (The Way I Love You)" is például. Ted empatikus képességei azonban korlátozottak, nem ért a konfliktusok árnyaltabb kezeléséhez, ököllel megy neki a stúdió menedzserének, majd később feleségének is.  

De ez kellett ahhoz, hogy megszülessen a címadó dal: a Respect. A két évvel korábbi Otis Redding dal 1967-es verziója zeneileg és témájában is sokkal ütősebb lett egy jazzt kedvelő számára: egy macsó monológja helyett egy magabiztos nő vallomása. Ma a R&B korszak egyik legjobb dalának tartják, 1968-ban két Grammy-díjat kapott érte, 1987-ben pedig a Hírességek Csarnokába való belépésben is fontos szerepe lett. A legjobb jelenetek közé tartozik a filmben, ahogy a stúdióban megtalálják a dal nekik megfelelő ritmusát, az orgonával az ideális hangzását, rátalálnak a jó vokálra, a megfelelő groove-ra, látjuk a zenészek elkapott pillantásaiból. mikor a metamorfózis elérte a célját.

Aki viszont anyja mellett végig meghatározó szereppel bír a dramaturgiában, az a polgárjogi aktivista, Martin Luther King. Az ezentúl „minden nap Aretha Franklin-nap lesz” kijelentés Detroitban remek, a „(You Make Me Feel Like) A Natural Woman " egy polgárjogi eseményre készül Memphisbe, a merénylet utáni temetésén előadott dal pedig megrendítő.  Az eredeti koncertek felidézése végig inspirálta a rendezőt: jelen vagyunk a stúdióban, mikor egy dal kezd formát ölteni, hogy aztán halljuk egy áttűnés után, hogy szól teljes pompájában a híres koncerttermek, a Village Vanguard, a Madison Square Garden vagy a párizsi Olympia színpadán.

„Ez a zene mentette meg az életemet” jelenti ki Ree, mikor felvetődik benne az ötlet: egy gospel koncert élőben való rögzítése és megjelentetése lemezen. Nem hisz benne igazán a kiadója, de ő hajthatatlan. Elkészíti élete legsikeresebb lemezét: ez az Amazing Grace. A film bemutatja a megszületése periódusait hatásosan dokumentálva a kegyelmi pillanatot, mikor megszólalt a kórus a New Temple Missionary Baptist Church-ben Los Angelesben. (Rajongóknak ajánlom figyelmébe a 2018-as Aretha Franklin: Amazing Grace-t, amit Alan Elliott és Sydney Pollack jegyez, és éveket várt a megjelenésre, kiválóan dokumentálva a csodálatos koncertet). Van jazz és gospel kedvelő, aki nem emlékszik arra a pillanatra, amikor rátalált, és napokig csak ezt hallgatta? Még akkor is, ha csak kazettán tudta megszerezni.

A végén a producer megint nem bízott semmit a véletlenre – de hát ez már csak Amerika - az all in bűvöletében odabiggyeszteni az Obama előtt előadott koncertrészletet a valódi Ree-vel és a címek, elismerések felsorolásával. Egy rendezőnek bíznia kellene a színésznője kvalitásaiban. Főleg, ha úgy tud énekelni, mint Jennifer Hudson.

 

Filmográfia

Respect (2021)

Gyártó: Metro-Goldwyn-Mayer

Zene: Kris Bowers

Operatőr: Kramer Morgenthau

Vágó: Avril Beukes

Rendező: Liesl Tommy

Forgatókönyvíró:  Tracey Scott Wilson

 

Színészek:

Jennifer Hudson              Aretha Franklin

Forest Whitaker              C. L. Franklin

Marlon Wayans               Ted White

Tituss Burgess                James Cleveland

Audra McDonald             Barbara

Marc Maron                    Jerry Wexler

Heather Headley             Clara Ward

Kimberly Scott                Mama Franklin

Hailey Kilgore                 Carolyn Franklin

Saycon Sengbloh             Erma Franklin

LeRoy McClain                Cecil Franklin

Albert Jones                    Ken Cunningham

 

 

Az elhangzó dalok:

  1. There Is A Fountain Filled With Blood
  2. Ac-cent-tchu-ate The Positive
  3. Nature Boy
  4. I Never Loved A Man (The Way I Love You)
  5. Do Right Woman, Do Right Man
  6. Dr. Feelgood
  7. Respect
  8. Sweet Sweet Baby (Since You’ve Been Gone)
  9. Ain’t No Way
  10. (You Make Me Feel Like A) Natural Woman
  11. Chain of Fools
  12. Think
  13. Take My Hand, Precious Lord
  14. Spanish Harlem
  15. I Say A Little Prayer
  16. Precious Memories
  17. Amazing Grace
  18. Here I Am (Singing My Way Home) – ez eredeti dal, komponistája Jennifer Kate Hudson

 

 Fotó: Youtube