fbpx

Jazz

2022 őszén jelent meg a BMC Records gondozásában Futurized című debütáló albumuk. 

Január 15-én, vasárnap 19 órától ismét Jazzpresszó a Vigyázó Sándor Művelődési Központban (XVII. kerület). Az idei évad első fellépője Vörös László – Red Stones feat. Strausz Eszter formációja, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket.

Egri János, a legendás nagybőgős huszonéves fiával és annak barátjával alakította meg új trióját.

A Jazz.hu az Óévben is megszavaztatta olvasóit, hogy kiket tartanak a legjobb jazz-zenésznek a különböző kategóriákban.  2022 végén a zongoristák közül, nem meglepően Szakcsi Lakatos Bélát posztumusz választották elsőnek. A legjobbnak ítélték a László Attila Fusion Circust, valamint a lemezüket is, sőt a zenekarvezetőt. László Attila mind a zeneszerző, mind pedig a hangszerelő kategóriában is az első helyen végzett. Rajtuk kívül Ocsovay Damján, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Tálas Áron, Juhász Gábor, Fonay Tibor, Soso Lakatos Sándor, Barabás Lőrinc, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Csízi László, Horváth Kornél kapta saját területén a legtöbb voksot. Összesen több mint 4000 szavazat érkezett a Jazz.hu olvasóitól a november 21-től december 27-ig tartó szavazási periódus alatt. Idén minimális volt a duplán szavazók és a nem létező e-mail címet megadók száma.

A kritikusi, vagyis a szerkesztőségi szavazás eredményét nem mutattuk meg, hogy ne befolyásolja olvasóinkat. Most kiderül, hogy az ABC sorrendben állított nevek igazi sorrendje hogyan alakult a kategóriákban azoknál, akik nagyon sok kitűnő koncerten jártak, és néhányról írtak is. Posztumusz Szakcsi Lakatos Béla kapta az első helyet a jazz-zongorista kategóriában. Az egyes kategóriákban a Modern Art Orchestra, Berki Tamás, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Premecz Mátyás, Juhász Gábor, Orbán György, Horváth Pluto József, Soso Lakatos Sándor, Fekete-Kovács Kornél, Dresch Mihály, Lukács Miklós, Csízi László, Szaniszló Richárd, Fenyvesi Márton végeztek az élen.

Egyelőre két helyszíntől kaptunk információt, ahol élő jazz-zenés koncerttel búcsúztatják az óévet.

Idén már pár voks híján 4000 szavazat érkezett be, így a tavalyihoz hasonlóan, idén is sokan osztották meg véleményüket a jazzportállal.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Jazzation acapella zenekar karácsonyi koncertjének kis részletével.

November 21-én kértük meg a kedves olvasóinkat, hogy szavazzanak a legjobbakra a jazz-zenészek, jazz-zenekarok és jazzlemezek közül, az egész éves teljesítmények alapján.

Idén sem maradnak az olvasóink karácsonyi hangulatú jazzkoncertek nélkül.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
28
Dátum : 2021. aug. 28.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005