Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

A világhírű zongorista-zeneszerző neve ismerősen cseng a zenebarátok fülében műfajoktól függetlenül. A sokoldalú művész hosszú pályája során ugyanis a formációk és – mai szóval – projektek olyan sokaságával állt a nagyérdemű elé, hogy abból számosat a hazai közönségnek is módja volt megismerni. A stílusok sokasága miatt mindenki megtalálta a „saját” Coreáját és jellemzően ezúttal is hatalmas érdeklődés előzte meg koncertjét a The Spanish Heart Band-nek elkeresztelt oktettel.

Az a közhely, hogy ki ne ismerné valamelyik zenészt vagy énekest, ebben az esetben alighanem igaz. Ha van sztárénekes ezen a földön, Diana Krall vitathatatlanul az. Nem is vagyok tisztában az utóbbi évek különféle népszerűségi listáival, de ez nem is befolyásolja azt, hogy ez a kanadai eredetű amerikai díva újabbnál újabb projektjeivel, koncertkörútjaival és tucatnyi lemezével hihetetlen ismertségre és osztatlan népszerűségre tett szert, és a csúcson van már vagy két évtizede. Hazánkban is többször lépett már fel, legutóbb szinte napra pontosan éppen három éve (2016. június 30-án) adott koncertet a Müpában, idén pedig szerdán június 26-án volt a nagy nap.

Még csak néhány hete számoltam be a Háló jazzklub kerek századik koncertjéről, és elvileg az évadzáró is lezajlott pár hete a Hot Jazz Band vendégjátékával, amin nem lehettem jelen. Legnagyobb meglepetésemre értesítést kaptam Deseő Csaba barátomtól, aki a klub művészeti vezetője, hogy június utolsó keddjén még egyszer elbúcsúztathatjuk az évadot, amelyben sor került a nevezetes jubileumra. És mivel a fellépő négy művész mindegyike régi kedves (jazz)barátom, így a kánikula ellenére is megcéloztam a Semmelweis utcai S4-et. Hát nem bántam meg, az biztos!

Nem hivatalos kifejezés ugyan, ha valaki „jazzel”, Elek István mégis ezt teszi csaknem fél évszázada.

A híradások ugyan Elek Pista kvartettje „Jazz Elek” c. CD-jének bemutatójáról szóltak, de a „műsorváltoztatás jogának” fenntartása érvényesült ezen a forró nyári estén. Mi viszont így sem maradtunk „jazzelés” nélkül...

A műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselőjét, az éppen 40 éve elhunyt Charles Mingust idézték a hazai jazzelit képviselői az elmúlt szerdán este. A kitűnő bőgősnek, Ajtai Péternek köszönhetjük, hogy a koncert létrejött, akinek régi vágya volt nagy példaképe zenei hagyatékának újraértelmezése.  Az UNESCO Nemzetközi Jazznapján (ápr. 30.) a Fonóban tartott bemutató után a – talán még rangosabb – Opus Jazz Clubban is meghallgathattuk ezt a kiemelkedő „projektet”.

A két kitűnő zongoristának régi álma vált valóra ezzel az albummal. Ami a kompozíciókat illeti, békésen megosztoznak fele-fele arányban.

Amikor értesültem arról, hogy a kitűnő énekesnő egy nap szünettel két különböző – mai szóval – projekttel áll a „nagyérdemű” elé, azonnal elhatároztam, hogy ezúttal egyetlen beszámolóban állítom párhuzamba a két koncertet.

Hogy mikor ismertem meg Benny Golson nevét és művészetét nem tudom, de az biztos, hogy a Free c. lemezét a neves bőgős, Vajda Sanyi barátom mutatta meg nekem úgy 1965 tájékán. Sürgősen el kell mondani, hogy maga a főszereplő is úgy gondolta, hogy szükséges megmagyarázni az album címét (erre volt módja, hiszen – meglepő módon – ő írta a lemezborítón olvasható hosszú szöveget, az ún. liner notes-t). Ugyanis akkoriban éppen a free jazz „legmeredekebb” produktumai riogatták a konzervatívabb jazzkedvelőket mindenütt a világon, ezen az LP-n viszont remek, swinges mainstream modern jazz szólt. 1962 decemberében vették fel és a kvartettben Tommy Flanagan zongorázott, Ron Carter bőgőzött és Art Taylor dobolt, nem kifejezetten avantgárd zenészek.

A Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra sokirányú tevékenységét nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. Nagyzenekari munkájuk a hazai big bandek sorában alighanem az első helyezést érdemli, amelyben különleges helyet kapnak az olyan „projektek”, amikor a zeneszerzői vénával megáldott tagok kompozícióiból állítanak színpadra egészestés programokat. De van egy zseniális sorozatuk is, amikor a jazztörténet kiemelkedő lemezalbumait „rekonstruálják”, mégpedig a zenekari tagokból felállított olyan kisegyüttessel, amilyen az illető albumon játszott annakidején.