fbpx
Print this page

Jazzybirds Erdélyből – interjú Koncz Krisztával

2020. máj. 26.

Koncz Kriszta (1995) a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszékén tanul, első éves hallgató. Februárban fellépett a Jazz-csillagvizsgáló sorozatban a BJC-ben Lakatos Ágnes tanárnő ajánlására (cikk alján videó). Ezen kívül csak egyszer volt alkalmam meghallgatni Krisztát, a félévi vizsga koncertjén. Finom, de mégis erőteljes, tiszta hangját egy nemrég megjelent lemezen is hallhatjuk. A Jazzybirds nevű zenekarnak áprilisban jelent meg lemeze Question Marks címmel.

Azt hiszem, kevesen hallották még őket Budapesten, - bár már a harmadik lemezük jelenik meg,- ezért Koncz Krisztát, a zenekar énekesnőjét kérdeztem a lemezről, a zenekarról és az itteni életéről.

 

  • MagyarJazz: Lendületes, de sejtelmes, modern, fúziós jazzt játszó zenekar lemeze jelent meg áprilisban. A lemezen sokféle hatás megfigyelhető, folyamatosan meglepetés éri a hallgatót, mégis egységet alkot, magas színvonalú, letisztult. Hol perkás, hol gitáros, hol szaxofonos improvizáció tűnik ki a folyamatosan lüktető zenei alkotásokból.
    Mesélnél egy kicsit először a zenekarról? Bemutatnád a lemezen szereplő zenészeket?
  • Koncz Kriszta: A Jazzybirds 2011-ben alakult, és számos felállásban megszólalt már az évek során. A lemezen hallható formában 2015 őszén kezdtük el a közös munkát - ekkor csatlakoztam én is a zenekarhoz. A zenésztársaim - Csergő Domokos, Antal Attila és Szép András - azok, akik a megalakulástól kezdve egyengették a Jazzybirds útját, éppen ezért a 2015 előtti történésekről talán ők tudnának igazán hitelesen mesélni. Első lemezük, a Birth, ami egy covereket tartalmazó album, 2014-ben jelent meg, ezt követte a 2016-os On the Road, amin már saját dalok szólalnak meg, majd a legújabb lemezünk, a nemrég megjelent Question Marks. Nekem az utóbbi kettőn volt szerencsém közreműködni.
            A srácok klasszikus zenei közegből jövő, hivatásos zenészek, Domi és Attila a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának művészei. A klasszikus zene mellett azonban mindhárman komoly könnyűzenei múlttal rendelkeznek. Domi a progresszív rock és alternatív zene világában jártas, számos romániai zenekar oszlopos tagja, Erdély egyik legismertebb zenei figurája. Attila magyarországi és romániai jazz lemezeken is közreműködött, mindamellett, hogy az ő pályája során is megfigyelhető a rockzenei kötődés. András zenei tevékenysége szerteágazó: színházi előadások zeneszerzőjeként, a kolozsvári jazzélet egyik fontos láncszemeként ismerik odahaza. 2016 óta viszont Budapesten tanul, jelenleg a Zeneakadémia jazz-zeneszerzés szakán elsőéves.
            A Question Marks lemezen, négyünkön kívül hallható még sok-sok csodás zenész, akik segítettek nekünk abban, hogy megvalósíthassuk a dalokhoz elképzelt hangzást. Meghívott fúvósaink közül Sebastian Burneci, Cătălin Milea és Florian Radu a Bucharest Jazz Orchestra és a bukaresti Orchestra Radio állandó tagjai. A magyarországi közönség számára ismerősen csenghet Vázsonyi János neve és játéka, akivel több ízben zenéltünk már együtt - ő is hallható a lemezen. Alt szaxofonon Albert-Nagy Örs játszik, fuvolán pedig a kubai származású Luis Angel Palomino Tuero. Gitáron közreműködik Andrei Roşulescu, Cserkész Adalbert és Menyhárt Tibor, perkúción Ferencz Áron, a vonósok pedig a Kolozsvári Magyar Opera tehetséges művészei: Szép Bálint, Gebe-Fügi Renáta, Jakabffy Kristóf és Tifán Edina. Dalszövegíróként közreműködik még Maria Ludmila Pascu.

 

  • MagyarJazz: Három éve rögzítettétek az albumon szereplő számokat. A CD-n hallható zenék minek a hatására születtek?
  • Koncz Kriszta: Minden dalunk személyes tapasztalásokon, gondolatokon, zenei kísérleteken alapszik. Próbáltunk valami olyasmit írni, ami számunkra is izgalmas, remélve, hogy esetleg majd másoknak is az lehet. A lemezre Domi, András és én is írtunk dalokat. Van olyan köztük, amit már több koncerten is kipróbáltunk és olyan is, amit még sosem játszottunk el közönség előtt. Volt olyan, ami már szinte készen érkezett a próbaterembe, és olyan is, aminek csak az alapötletét hoztuk, a végkifejlet pedig a közös munka eredménye. Ilyen például a Question Marks, a lemez címadó dala is: az alapötlet, a groove, a szöveg a sajátom, viszont a zenei közeg, a hanszerelés, a dal építkezése a fiúk segítsége és hozzáértése által lett kerek.

 

  • MagyarJazz: Mely számokban énekelsz és mely számoknak az írásában működtél közre?
  • Koncz Kriszta: Az album tíz dalából ötben működöm közre: a "Lazy July"-ban énekesként, az "All Aside" és "A tiéd "című dalokban énekesként és szövegíróként, a "Lullaby" és a "Question Marks" pedig saját szerzemények.

 

  • MagyarJazz: Hol játszott, játszik a Jazzybirds?
  • Koncz Kriszta: Több ízben játszottunk Bukarestben, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron és más romániai városok színpadain, de a Jazz in the Park és az Electric Castle  fesztiválok keretein belül is zenéltünk már. Néhány magyarországi koncertünk is volt Budapesten, Debrecenben, Baján. Jelenleg nem vagyunk aktív zenekar, hiszen a csapat fele Kolozsváron, a másik fele pedig Budapesten él, nehezen összeegyeztethető a közös munka.

 

  • MagyarJazz: Kérlek, mutasd be magad az olvasóknak. Miért kezdtél el énekelni? Családodban van zenész? Azon kívül, hogy a Zeneakadémián tanulsz ének szakon, mi foglalkoztat, milyen más együttesekben veszel részt?
  • Koncz Kriszta: Három éve élek Budapesten, ebből két évet a Bartók konziban töltöttem, jazz ének szakon, 2019 őszétől pedig a Zeneakadémia jazz tanszakán tanulok éneket, Lakatos Ágnes és Urbán Orsi vezetésével. Budapest előtt 3 évig Kolozsvár volt az otthonom, itt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem zenepedagógia szakán szereztem zenetanári diplomát, 2016-ban. Mindezeket megelőzően pedig a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium természettudományok szakán végeztem.
    A családomban mindenki rajong a zenéért: édesapám, ha csak teheti szabadidejében gitározik, zenél, anyukám gyönyörűen énekel. Egyikük sem hivatásos zenész, viszont a zene szeretetét kétségtelenül tőlük örököltem. Először klasszikus zongorázni tanultam a szatmárnémeti népművészeti suliban, majd a népi éneklés érdekelt, a jazzre pedig a gimnázium utolsó évében figyeltem fel. A zene mellett igazán csak érettségi után döntöttem, addig csak hobbiként foglalkoztam vele.
    Jelenleg egy frissen alakult bőgő-ének duóm van Gyányi Tamással, aki osztálytársam a Zeneakadémián, illetve alakulóban van egy saját zenekar is, szintén tanszakos barátaimmal.


Gyányi Tamás - Koncz Kriszta karanténvideó

 

  • MagyarJazz: Jelenleg gondolom Szatmárnémetiben vagy, és várod, mikor indul újra az élet Budapesten. Mik a terveid nyárra?
  • Koncz Kriszta: Igen, az utóbbi két hónapot itthon töltöttem a családommal. Bár természetesen nem örülök a globálisan kialakult helyzetnek, most nagyon jól esik kicsit újra itthon lenni és bevallom, nem sietek most vissza Budapestre. Van néhány zenei ötletem, tervem, amit szeretnék megvalósítani a nyár folyamán, itthon, erdélyi zenész barátaimmal és a Budapesten alakuló zenekarommal egyaránt. De nem merem elkiabálni, mert most minden olyan bizonytalan...

 

  • MagyarJazz: Kik a kedvenc jazz-zenészeid és miért?
  • Koncz Kriszta: Nagyon sok vokális jazzt hallgatok, ez az, ami most leginkább leköt és inspirál. A nagy kedvenceim a jazz énekesek közül Julie London, Nina Simone, Betty Carter, Nancy Wilson, DeeDee Bridgewater, a kortársak közül Lou Tavano, Jazzmeia Horn, Cecile McLorin Salvant. A leges-legnagyobb kedvencemet, Joni Mitchellt talán nem lehet csak a jazz kategóriájába sorolni, de ide is érdemes. Számomra az ő munkássága példaértékű: saját zenét ír, bátor és ösztönös művész, egyedi és összetéveszthetetlen soundja van és olyan szövegeket alkot, amitől az ember libabőrös lesz. Számomra ő a csúcs!

 

  • MagyarJazz: Mik a távolabbi terveid?
  • Koncz Kriszta: Szeretnék egy saját zenekart, saját zenékkel. Ezen kívül természetesen szeretnék majd sikeresen lediplomázni a Zeneakadémián. Nem titok, hogy a hosszútávú terveim egyike, hogy idővel hazaköltözöm Erdélybe. Egyre inkább vonz a tanítás, ezzel is kacérkodom.

 

Fotó: Koncz Kriszta