fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Információ jazzklubok nyitva tartásáról a koronavírus miatt elrendelt vészhelyzet miatt

2020. március 11.

A koronavírus miatt vészhelyzetet rendel el a kormány, mely a koncerteket is érinti: Megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Folyamatosan frissítjük az információkat az oldalon, ahogy megkapjuk a tájékoztatást a helyektől, mely jazz klubok, rendezvényhelyszínek tartanak nyitva, és a Koncertek menüben is próbálunk naprakészek lenni.

 

Március 17-től minden jazz klub bezárt. Néhol az étterem még nyitva van 3 óráig. 

 

Budapest Jazz Club közleménye:    ZÁRVA

"Kedves Vendégeink!

A koronavírus-járvány megfékezésére való tekintettel a magyar kormány elrendelte, hogy 2020. március 12-től nem tarthatók meg a 100 főnél nagyobb rendezvények. A rendelet céljával egyetértve, előírásait szem előtt tartva a Budapest Jazz Club koncertjein résztvevő vendégek számát 90 főben korlátoztuk.

A rendeletben foglaltakon túlmenően nem tudjuk pontosan felmérni a világjárvány reális kockázatait, és nem tudjuk kizárni azokat, egyelőre a rendeletben foglaltak betartása mellett igyekszünk fenntartani a jazzklub működését. A BJC-ben szigorúbb higiéniai-fertőtlenítési intézkedéseket vezettünk be, ennek keretében óránként fertőtlenítjük a klub nyílászáróinak kilincseit, a mosdócsapokat, a WC-k lehúzógombjait. A vendégtér több pontjára rendeltünk automata, érintés nélkül működtethető kézfertőtlenítő-állomásokat.

Kérjük kedves vendégeinket, hogy aki betegnek érzi magát, a fertőzési kockázatokra való tekintettel a teljes gyógyulásáig ne látogassa a Budapest Jazz Clubot.

Betegség, elmaradó koncert esetén jegyeiket vissza tudják váltani: az online vásárolt jegyek esetében az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, személyesen vásárolt jegyek esetében a jegypénztárban tudják visszaigényelni jegyük árát esténként 18 és 22 óra között.

Megértésüket köszönjük, bízunk benne, hogy Budapest és az egész ország mielőbb sikeresen átvészeli ezt a nehéz időszakot, és hamarosan – jó egészségben – köszönthetjük újra Mindannyiukat a Főváros kedvenc jazzklubjának koncertjein.

A Budapest Jazz Club munkatársai

Módosítás: Március 16-án, 18-án , 19-én , 20-án és 21-én este 10 órától Jam Session a Bistroban.
Március 17. és 19-ei koncertek meg lesznek tartva, a 19-ei Balázs Elemer Group koncertjét streamelik a Facebookon.

2020. március 14."

 

Az iF Jazz Café  március 15-től zárva van.  ZÁRVA

 

Fém Arts & Café a következő közleményt adta közre:   ZÁRVA

„Kedves Nézőink!
A koronavírus okozta rendkívüli helyzet miatt minden márciusi előadásunk és programunk elmarad!
A megváltott jegyek visszaváltásáról mindenkit e-mail-ben értesítünk, és az Interticket Kft intézi majd a visszautalásokat.
A készpénzben megváltott jegyeket pénztárunkban lehet visszaváltani április 15-ig.
A jegyeket csak visszaváltani lehet, másik előadásra becserélni nem. (Amennyiben lemondanak a megváltott jegy értékéről színházunk javára, azt nagyon megköszönjük.)

 

Lumen közleménye:    ZÁRVA

"Sziasztok ismét!

Ma összeültünk és arra jutottunk, hogy a ti és a mi érdekünkben is az a legjobb ha határozatlan időre bezárunk. Vigyázzatok magatokra és ha tehetitek maradjatok otthon!

a változna a helyzet jelentkezünk, reméljük minél hamarabb így lesz!

A Lumen csapata

2020. március 16."

  

 

A BMC  (+Opus Jazz Club) a következő tájékoztatást tette közzé:   ZÁRVA

„Tájékoztatás a BMC rendezvényeiről

Kedves Vendégeink!

A Magyarországon 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet intézkedéseivel összhangban 2020. március 14. és április 13. között a Budapest Music Center összes rendezvénye vis maior okokból elmarad. Az április 13-át követő programokra a jegyárusítást további döntésig szüneteltetjük. Kérjük, kövessék figyelemmel weboldalunkat a programokkal kapcsolatban.

Az elmaradt koncertekre online megvásárolt jegyek árát az Interticket Kft. automatikusan visszatéríti, a személyesen megváltott belépők a vásárlás helyén válthatók vissza. A regisztrált résztvevőket a szervezők emailben értesítik.

2020. március 14. és április 13. között az Opus Jazz Club étterme munkanapokon 11 és 16 óra között tart nyitva.

A BMC Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtár továbbra is a megszokott rend szerint látogatható.

Megértésüket köszönjük!

Budapest Music Center”

 

Müpa közleménye:   ZÁRVA

„Tájékoztatás a koronavírusról

2020. március 11.

Kedves Látogatóink,

Magyarország kormányának döntése értelmében, a megfogalmazott iránymutatást követve a Müpa a mai naptól kezdődően – egyelőre 2020. március 31-ig – az előadásait nem tartja meg.

A megvásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, ennek módjáról hamarosan tájékoztatjuk a közönséget.

Megértésüket, együttműködésüket köszönjük. „

 

Fonó Budai Zeneház közleménye:    ZÁRVA

„Kedves Közönségünk!

A Magyar Kormány határozata alapján - betartva a veszélyhelyzeti intézkedéseket -, annak érdekében, hogy minél előbb megfékezhetővé váljon a koronavírus terjedése, a Fonó a holnapi naptól két hétig, azaz március 26-ig tervezett programjai biztosan elmaradnak, vagy későbbi időpontban kerülnek megrendezésre. Az azt követő események kapcsán a kormány rendelkezéseivel összhangban folyamatosan értesíteni fogunk benneteket a weboldalunkon és Facebook oldalunkon.

A ma estére tervezett Fonó Szerda Táncházat éjféli zárással megtartjuk.

Jegyvisszaváltás az elmaradt programok kapcsán:

A nálunk személyesen vásárolt jegyeket a Fonó pénztárában válthatjátok vissza vagy későbbi eseményre válthatjátok át.
A jegyek átváltásáról vagy visszaváltásáról a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen érdeklődhettek.

Az online vásárolt jegyek kapcsán kérjük, az Interticket-hez forduljatok az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+3612660000 - hétfőtől péntekig 9.00-20.00
munkaszüneti- és ünnepnapokon +36302929253

Köszönjük megértéseteket és türelmeteket!”

 

MoMKult közleménye:    ZÁRVA

Tisztelt Látogatók!

2020.március 11. 14:26

2020. március 11-én Magyarország kormánya betiltotta a tömegrendezvényeket a koronavírus-járvány terjedésének minél hatékonyabb megelőzése érdekében. A MOMkult és tagintézményei (Barabás Villa, Kulturális Szalon, Helytörténeti Gyűjtemény, Hegyvidék Galéria, Lóvasút) üzleti rendezvényei és kulturális programjai korlátozásra kerülnek.

A kormány tájékoztatása szerint az intézkedések visszavonásig érvényesek, a MOMkult tervezetten 2020. május 31-ig megvalósuló rendezvényekkel kapcsolatban az alábbiak szerint intézkedik.

DÍJTALAN KULTURÁLIS PROGRAMOK:

Tervezetten 2020. május 31-ig megvalósuló díjtalan programok elmaradnak. 

BELÉPŐDÍJAS PROGRAMOK:

Tervezetten a 2020. május 31-ig meghirdetett, belépőjegy köteles programjainkra – a partnerekkel, fellépőkkel, közreműködőkkel történő egyeztetés alapján – lehetőségeink szerint egy későbbi pótnapot egyeztetünk.

Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont  a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.

A programáthelyezésekről külön felhívásban adunk tájékoztatást.

Minden, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre érkező megkeresésre válaszolunk, a levelek feldolgozása viszont hosszabb időt is igénybe vehet, szíves türelmüket kérjük!

Telefonszámunk:  +36709084105 – de a vonalak várható leterheltsége miatt kérjük, hogy inkább e-mailcímre írjanak, valamint kövessék a honlapunkon (www.momkult.hu) megjelenő, folyamatosan frissülő tájékoztatásokat.

Köszönjük megértésüket!

MOMkult

 

Jedermann közleménye:    ZÁRVA

Kedves Jedermann barátok és barátnők! Kedves jazzkedvelő közönségünk!

A jelenlegi Covid-19 / koronavírus okozta zavaros és bizonytalan helyzetben, munkatársaink, vendégeink és a nálunk fellépő művészek biztonsága érdekében, financiális szempontjainkat háttérbe szorítva, kénytelenek vagyunk közölni veletek, hogy koncertjeink, rendezvényeink bizonytalan ideig szünetelnek.
A jelen helyzetben könnyen megeshet, hogy kis helyünkön rendezett zsúfolt koncertjeinken a vírusok nagyobb bulit tudnak csapni mint mi bármikor.
Ez a döntés sok fejfájást okozott, sokat kellett mérlegelnünk, a nálunk fellépő művészekkel egyetértésben történt, nem pánikreakcióról van szó. Nem vagyunk félősek, de tudjuk, hogy nekünk is van társadalmi felelősségünk, továbbá lépésünkkel szolidaritásunkat is ki akarjuk fejezni a rizikócsoportok felé, amihez hozzátartozik a közreműködésünk abban hogy a vírus terjedését mindannyiunk érdekében amennyire csak lehet lassítsuk!
A szünet csak a koncertekre/rendezvényekre vonatkozik, a Jedermann továbbra is természetesen minden nap nyitva tart, várunk mindenkit szeretettel, figyeljünk magunkra és egymásra!

- ne fogjunk kezet
- ne puszilkodjunk
- mossunk gyakran kezet
- használjátok kihelyezett kézfertőtlenítőinket
- ne igyatok egymás poharából
- cigi és más füstölni való se menjen körbe
- aki betegnek érzi magát inkább otthon maradjon

Zongora részletre kampányunk folytatódik, a gálakoncert várhatóan későbbi időpontban kerül majd megrendezésre!

A szolidaritás alkalmanként lemondással is jár! 
Köszönjük megértéseteket, maradjatok, maradjunk egészségesek! 
És várunk benneteket!

 

 

Zeneakadémia közleménye:    ZÁRVA

Tájékoztatás a koronavírussal kapcsolatban

Tisztelt Közönségünk!

Az Európában terjedő új koronavírus (2019-nCoV) elleni hatékony védekezés érdekében Magyarország Kormánya 2020. március 11-én az egész országra kiterjedő veszélyhelyzetet rendelt el.

A Kormány döntése alapján 2020. március 12-től a Zeneakadémia koncertjei további intézkedésig elmaradnak. A 2020. március 11-i két koncertet (Fenyő László és a Budapesti Vonósok a Nagyteremben, illetve a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus a Solti teremben) még megrendezzük.

A Zeneakadémia Koncertközpont által szervezett koncertekre váltott jegyek visszaváltásával kapcsolatban rövidesen tájékoztatást adunk.

Központi információ: koronavirus.gov.hu