fbpx

Artisjus-díjas Oláh Kálmán és Tálas Áron

2020. március 02.

A szombaton 50. születésnapját ünneplő Oláh Kálmán kapta 2020-ban az Artisjustól Az Év Könnyűzeneszerzője díjat. Tálas Áron pedig Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói díjazottak közé került. Az Év Produkciója pedig a Lévai Balázs által készített dokumentumfilm lett, a Like a Child, ami egy fantasztikus énekesnőről, a fiatalon elhunyt Fábián Juliról készült alkotás.

A szerzői egyesület 20. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat azzal a céllal, hogy a kiváló kortárs zeneszerzőket és szövegírókat állítsa reflektorfénybe és felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse abban rejlik, hogy maguk a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. A szélesebb körtől begyűjtött javaslatok alapján az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő.

 

Oláh Kálmánnal nemrég készült interjú, az idei terveiről, valamint a szombati születésnapja előtt fog megjelenni egy sokkal átfogóbb interjú.

Tálas Áront pedig épp a BJC-ben értem el a díjátadó után, ahova barátja és zenésztársa koncertjére érkezett. Hamarosan vele is készül interjú.

 

Az Év Könnyűzeneszerzője díjat Oláh Kálmán, a kortárs jazz kiemelkedő művésze kapta. Szerzői, előadói hivatása mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora- és zeneszerzéstanáraként is tevékenykedik. Tehetségét és tudását számos nagy nemzetközi jazzklubban és jazzfesztiválon bizonyította már. Saját zenekaraival (Trio Midnight, Oláh Kálmán Sextet, László Attila-Oláh Kálmán Quartet) több mint 100 nemzetközi nagy koncerten lépett fel New Yorktól Milánóig. Itthon a Müpától a Zeneakadémián át a Budapest Music Centerig mindenütt koncertezett. Több mint húsz saját felvételt adott ki és több tucat egyéb formáció lemezein szerepel, számos hazai és nemzetközi díj birtokosa. A Liszt- és Erkel-díjas zongorista-zeneszerzőt az Artisjus már 2009-ben is kitüntette ezzel a díjjal.  „A világ élvonalába tartozó művész a klasszikus zene és a jazz szintézisét igyekszik megalkotni. Az új műfaj tartalmaz klasszikus zenei formákat, hagyományokat és emellett jazzes elemeket, ritmusokat, improvizatív részeket. Ennek szellemében alkotta meg a Beethoven Budán Fesztiválra a Beethoven-témák alapján született művét, amelyet az Oláh Kálmán Trio és a Budafoki Dohnányi Zenekar mutatott be. Az elmúlt évtizedben alkotott kimagasló színvonalú szerzeményeiért kapja meg ismét az Artisjus-díjat” – mondta el méltatásában Németh Alajos „Lojzi”.

 

Tálas Áron háromszoros Gramofon-díjas előadóművész-zeneszerző. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora szakán végzett, 2012 őszétől korrepetitorként dolgozik a Zeneakadémia jazz-ének tanszékén. Tevékenysége, sikerei a magyar jazz fiatalabb korosztályának példaképévé avatták a 29 éves zenészt. Fő hangszere, a zongora mellől irányítja saját zenekarát, akik magas színvonalon valósítják meg szerzői elképzeléseit: a Tálas Áron Trió sok éve sikerrel van jelen a hazai és a nemzetközi zenei életben. Japánban jelent meg első lemezük Floating Island címmel, a BMC gondozásában kiadott Little Beggar című albumuk pedig zajos sikert aratott. Mindkét albumon saját kompozíciói hallhatóak. Remekül ötvözi a klasszikus zenei elemeket a mai jazz-áramlatokban tetten érhető páratlan metrumokat, vagy a hirtelen tempó- és lüktetésváltásokat. Zenei világának lírai oldala is erős, harmóniavilágának gazdagsága pazar. Korosztályának egyik legérdekesebb egyénisége, aki szerint a jazz egy önképző szakkör” – mondta el indoklásában Bágyi Balázs. A művész állandó tagja a Kossuth-díjas Borbély Mihály zenekarának, a Lantos Zoltán Opensource-nak, a Karosi Júlia Quartetnek, és számos más produkció közreműködője. A magyar jazzélet valamennyi tagjával dolgozott, és olyan külföldi művészekkel játszott együtt, mint Mike Moreno, Ben Monder, Nils-Petter Molvaer, vagy a New York Voices. Fellépett Japánban, Brazíliában, Azerbajdzsánban, és Európa számos országában különböző jazzfesztiválokon, klubokban. Itthon több ízben adott teltházas Müpa-koncertet, gyakori vendége az Opus Jazz Clubnak és Budapest Jazz Clubnak. Kimagasló tehetségét korábban Junior Prima Díjjal jutalmazták.

 

Az Év Produkciója díjat Lévai Balázs Like a Child című dokumentumfilmje kapta: az alkotás a fiatalon elhunyt Fábián Juli énekes-dalszerző pályájának mérföldköveiről szól. Életére 30 zenész és pályatárs, valamint édesanyja, két nővére és barátai emlékeznek vissza. Nagy kutatómunka előzte meg a forgatást: az alkotók rengeteg archív felvételt, tévé- és rádióinterjút gyűjtöttek és összesen több mint 17 órányi interjúanyagból vágták össze a végeredményt. A dokumentumfilmet egy kicsi, de elhívatott stáb készítette: Lévai Balázs forgatókönyvíró-rendező, Kőrösi András operatőr, Zolnai Eliza hangmérnök, Csabai Attila vágó és Meggyes Krisztina társforgatókönyvíró, producer. „Ritkán kapja film az év könnyűzenei produkciójának járó Artisjus-díjat. A most díjazott alkotásban viszont fontos szerepe van a szerzőknek – de különösen egy valakinek. Akiről megemlékezik. Fábián Juli különleges előadói és szerzői képességeire bárhol a világon büszkék lehetünk. Igazságtalan távozása sokunkban hagyott keserűséget, de az emlékének szentelt film kiemel bennünket a sajnálkozásból” – méltatta a produkciót Czutor Zoltán.

 

Gratulálunk minden díjazottnak!

 

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka, Oláh Kálmán

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005