Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
7
10
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Ha ma Yazznap, akkor Yamaha

2019. március 01.

Biztató jelei vannak, hogy idén a magyar jazz színe-java idén is vállalja a Jazznap-hu akcióhoz való csatlakozást, és az International Jazz Day alkalmából ingyen jazzkoncertet rendez.

Azt mondhatnánk, hogy az egyik első fecske Oláh Kálmán. Bár Kálmánnal, a magyar egyik meghatározó alakjával kapcsolatban inkább Pávákat kellene emlegetni, hiszen Kálmán egyik kedvenc standardje Jimmy Rowles The Peacocks című száma, amit lemezre is vett és sokszor előadott koncerten. De most azért első fecske, mert az akciónk egyik állandónak mondható résztvevője, a Finta Laci vezette Nyitott Műhely május 1-jén este 8 órától Oláh Kálmán szólókoncertjére várja a látogatókat. Mind Kálmán, mind a Trio Midnightban alapító társa, Balázs Elemér nagyon szeretik a Műhelyt, Elemérék együttesének, a Balázs Elemér Groupnak (BEG) állandó klubja volt itt, Kálmán pedig bizonyára tudja, hogy miért tett kivételt, és fogadta el a Nyitott Műhely adottságait, hogy egy régi pianínón is hajlandó volt játszani. A Nyitott Műhelyben azonban néhány hónapja nem a régi, kicsit bizony használtka pianínó, mert a Műhely támogatói megajándékozták Lacit egy új, pompás, fehér Yamaha pianínóval. A hangszert azóta már a legkülönbözőbb pompás koncerteken hallhatta a Műhely lelkes és hűséges közönsége.

Oláh Kálmán elég rég adott Budapesten szóló koncertet, ezért biztosan telt ház lesz ezúttal is a Déli Pályaudvar közelében található klubban. Kálmán nem olyan régen a legendás szextettel is fellépett, a Trio Midnight mindig sikerre számíthat, akárhol játszik, és nemrég szaxofonos partnerével, Bacsó Kristóffal és a Trio Midnight tagjaival kvartettben is hallható volt. És az is sok jazzrajongó előtt nyilvánvaló most már, hogy a nyolcvanas évek közepén indult Trio Midnight ma már az apák zenekara: Mind Egri János bőgősnek, mind Balázs Elemérnek, mind Kálmánnak aktív muzsikus fiai bontogatják szárnyaikat.
Végül idekapcsolunk egy elképesztően magával ragadó Nyitott Műhely koncertrészletet, melyen Kálmán még a régi pianínón játszik a Trio Midnight  tagjaként.