fbpx

Johnathan Blake – Homeward Bound

2022. február 04.

Évtizedek során megszoktuk, hogy az „all stars” kifejezést csak a korábbi „jazzválogatottak” esetében használjuk. Pedig napjaink legjobb jazzmuzsikusai is kerülhetnek egy formációba, azaz „all stars” együttesbe, még akkor is, ha ezt a divatjamúltnak minősülő megnevezést kerülik is. Nos, ilyen formációval találkozunk, ha a fiatal dobos Johnathan Blake kvintettjének felállását megvizsgáljuk.

Aki kicsit is követi az amerikai jazz szcéna helyzetének alakulását, azonnal felfigyel arra, hogy napjaink legnagyobbjai kerültek itt egy csapatba, nevezetesen Immanuel Wilkins altszaxofonos, David Virelles zongorista, Joel Ross vibrafonos és Dezron Douglas bőgős, no meg a zenekarvezető Johnathan Blake a doboknál. Mintha csak a legendás Blue Note kiadó egykori fénykorát kívánná felidézni, hiszen valaha olyan ikonok fémjelezték tevékenységét, mint Dexter Gordon, Art Blakey, Horace Silver, Jimmy Smith, Wayne Shorter, Herbie Hancock és a felsorolás végtelen lehetne.   

Nézzük egyenként, kik is ők? Immanuel Wilkins az új generáció legígéretesebb altszaxofonosa, akinek 2020-ban rögzített „Omega” c. kvartett lemeze óriási feltűnést keltett. (Lemezkritika rovatunkban Iván Csaba ismertette tavaly áprilisban.) De játszik egy újabb Blue Note lemezen is, Joel Ross „Who Are You?” c. albumán, sőt saját nevén újabb albuma jelenik meg január végén „The 7th Hand” címmel.  

A kubai zongorista David Virelles (1983) számos saját nevén megjelent Blue Note és ECM lemezzel a háta mögött napjaink egyik legkeresettebb pianistája. Persze sidemanként még több remek koncertnek és lemeznek résztvevője. Mi is élvezhettük briliáns szólóit Chris Potter „The Dreamer Is the Dream” c. ECM lemezének bemutató koncertjén a BJC-ben 2017 tavaszán. Honlapunkon pedig a mindössze két hónapja ismertetett „The News” c. új ECM albumon találkozhattunk játékával, amely a veterán amerikai dobos, Andrew Cyrille kvartettjével készült.  

Joel Ross vibrafonos közreműködése már csak azért is üdvös, mert általában is ritka ez a hangszer a jazz világában, az utóbbi évtizedekben talán még inkább. Milt Jackson, Gary Burton, Bobby Hutcherson és Stefon Harris eltűntével még a korábbiakhoz képest is kevesebb vibrafonossal találkozhatunk mostanában.  (Igaz, hogy éppen egy európai vibrafonos /aki persze Amerikában is sikeresen szerepelt hosszabb időn át/, nevezetesen Jorge Rossy remek játékáról írhattunk nemrégen új ECM lemeze kapcsán.)  De mint már említettük Joel Ross is előállt egy remek albummal „Who Are You?” címmel, amelyen éppen Immanuel Wilkins a fúvósszólista, a rendkívül nagyra értékelt dobos, Makaya McCraven „Deciphering the Message” c. albumán is közreműködik (mindkét lemezről olvashatunk kritikát honlapunkon). Szóval azért vibrafonos is akad a legifjabb nemzedék soraiban is: Joel Ross Amerikában és Jorge Rossy Európában.

Az akusztikus bőgőt megszólaltató Dezron Douglas az, aki mifelénk alighanem a legkevésbé ismert, bár a fekete hárfaművésznő, Brandee Younger tavaly októberben ismertetett „Somewhere Different” c. Impulse lemezén két számban ő volt a basszusgitáros és három szám szerzője/társszerzője is.

És végül, de nem utolsósorban a dobos-zenekarvezető Johnathan Blake-et kis híján személyesen is megismerhettünk volna a február 1-re tervezett koncerten, a közel húsztagú Maria Schneider Orchestra dobosaként. De ezúttal (sem) volt szerencsénk…  (Lassan több az elmaradó koncert, mint a megvalósuló.) Jómagam a Tom Harrell Quartetben és Kenny Barron triójában nyújtott játéka révén ismertem meg. Ő is azt a kéttucatnyi – elsősorban fekete amerikai dobos elit csapatát erősíti, akik olyan rangot adtak ennek a hangszernek, amely a műfaj történetében korábban elképzelhetetlen volt.  

Persze a dobos neve alatt megjelent lemezen – a mai elvárásoknak megfelelően – főleg saját kompozíciói kerülnek sorra. Mindjárt meglehetősen merész címmel indít. Az „In the Beginning Was the Drum” nem más, mint János evangéliumának első mondata a dobos véleményéhez igazítva: „Kezdetben volt az Ige” helyett „Kezdetben volt a dob”. Szellemes cím és mielőtt blaszfémiával vádolnánk meg Blake-et elmondhatjuk, hogy az általa a borítón olvasható ajánlásban elsőként a Mennyei Atyának mond köszönetet. (Tudni kell, hogy az amerikai fekete zenészek túlnyomó többsége rendkívül vallásos környezetben nő fel, és még a zenével való korai találkozás is sokszor a templomi (arrafelé sokkal aktívabb) zenei tevékenységhez kötődik. Gondoljunk csak a hangszeres kíséretű eksztatikus gospel kórusokra.) Az pedig nem lehet bűn, ha egy dobosnak a hangszere van élete központjában. A szóban forgó darab egy párperces parádés dobszóló, ha már a cím is „Kezdetben volt a dob”.  Az ezt követő számok a kortárs mainstream jazz remekei, ez az a zene, ami soha sem megy ki a „divatból”. Szebbnél szebb hangszeres szólók követik egymást, különösen a vibrafon- és zongorajáték lenyűgöző.  Ami ugyancsak figyelemreméltó és dicséretes: ha nem tudnánk, hogy a dobos a zenekar vezetője, eszünkbe sem jutna. Egyáltalán nem nyomul az előtérbe, egy az egyenlők között. Ugyancsak elmondható ez a bőgősről is. Tudjuk, hogy ma már olyan lemezek is vannak, amelyen egy szál bőgő szerepel (éppen a napokban olvashatunk Eberhard Weber ilyen lemezéről), ami rendben is van, ha az illető művész egy ilyen merész feladatot vállal fel. Viszont egy négy- öt- vagy hattagú formációban nagyon idegesítő tud lenni, ha a két ritmushangszer nagyon domináns szerepet követel magának. Nos, ezen a korongon minden együtt van az élvezetes zenei élményhez: jó témák, remek szólók, nagyszerű együttműködés, minőségi jazz minden korosztály számára kielégítően.

 

Johnathan Blake:  Homeward  Bound   (Blue Note Records)

  1. In the Beginning was the Drum (Johnathan Blake)
  2. Homeward Bound (Johnathan Blake)
  3. Rivers & Parks (Johnathan Blake)
  4. Shakin’ the Biscuits (Dezron Douglas)
  5. Abiyoyo (Délafrikai tradicionális dal)
  6. On ther Break (Johnathan Blake)
  7. I.I. (Johnathan Blake)
  8. Steppin’ Out (Joe Jackson)

 

Közreműködnek:

Johnathan Blake  - dobok, ütőhangszerek
Immanuel Wilkins  - altszaxofon
Joel Ross -  vibrafon
David Virelles - zongora, Fender Rhodes, MiniMoog
Dezron Dougles - akustikus bőgő

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005