fbpx

A Woodoism alternatív valósága

2021. június 08.

Egészen frissen kiadott CD-vel jelentkezett a Florian Weiss (harsonás) által alapított Woodoism jazz zenekar. Az együttes harmadik albumát tavaly novemberben vették fel Bécsben. Kiadóként pedig az NWog Records jelentette meg 2021. május 21-én.

A magyar rokonsággal rendelkező Florian Weiss kötődése erősnek mondható, hiszen rokonai élnek itt. Gyermekkorának nyarait sokszor Nagykanizsán töltötte. Az itteni kultúra beleivódott és ez több esetben szerzeményeiben is fellelhető. A 2015-ben alapított kvartettje sikeresen turnézott Európa országaiban, és Magyarországon is több városban koncerteztek. A magyar főváros jazz szerető közönsége a Budapest Jazz Club mellett az Opus Jazz Clubban is találkozhatott velük. Vidéken Nagykanizsán, Szekszárdon és Mezőkövesden tartottak lemezbemutató koncertet 2016-ban.

Most megjelent albumuk az Altermate Reality címmel jelent meg. A CD-n 10 felvételt rögzítettek, amelyek mind Florian Weiss szerzeményei. Az album koncepciójának iránytűje a CD borítójának belső oldalán található idézet. A világhírű elméleti fizikustól kölcsönzött gondolatok az alternatív valóságot egy példán keresztül mutatja be. Ennek a filozofikus gondolatnak a jegyében, hangulatában született meg ez a lemez. A meditatív jellegű zene szimbolikusan az „Inhale, Exhale” (kilégzés, belégzés) szerzeménnyel kezdődik és az „Awakening/Ébredés” című szerzeménnyel zárul. A közötte hallható számok is egyfajta titokzatos, misztikus világot idéznek meg a zene nyelvén.

A comboban Linus Amstadt altszaxofonon, fuvolán, Florian Weiss harsonán, Valentin v. Fischer bőgőn és Philipp Leibundgut dobon és harangokon játszik. Az album főként a jazzt régebb óta ismerő, szerető közönségnek ajánlható. Remek kamara produkció, a kortárszene és a jazz határmezsdéjéről. Az elegáns borító tervezője Corinne Hächler. A most megjelent CD-t több fesztiválon és koncerten is bemutatják még az idén.

Florian Weiss' Woodoism – Alternate Reality

nWog Records, 2021

 

  1. Inhale, Exhale

  2. Shivering Timbers

  3. Valse des Papillons de Nuit

  4. Wabi-Sabi

  5. The Woods are Lovely, Dark and Deep

  6. Feuer im Termitenhügel

  7. Fuge für A.

  8. Alternate Reality (Visiting Oz)

  9. Alternate Reality II (Delirium)

  10. Alternate Reality III (Awakening)

 

Közreműködnek:

Linus Amstad - altszaxofon, fuvola
Florian Weiss - harsona
Valentin v. Fischer - bőgő
Philipp Leibundgut - dob, harangok

 

Koncertfotó: Halász Gyula

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
16
Dátum : 2022. szept. 16.
17
Dátum : 2022. szept. 17.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005