Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Többször értekeztem már arról, hogy a gyengébb nem uralkodik a jazzvokálban. Ezt a véleményemet változatlanul fenntartva, érdekes, hogy az utóbbi hónapokban több férfiénekes lemezről volt/van szerencsém írni. Nos, vagy az a helyzet, hogy több ilyen lemez jelent meg mostanában, vagy pedig én választok ilyeneket, amikor lehetőségem van rá.

Két ECM-lemez várakozik a polcomon, hogy recenziót írjak róla, de mindkét munkát félretettem e számomra fontosabb híradás kedvéért. Mert nem tagadom, Dudás Lajos minden kiadványa személyes ügyem lett, bár sajnos nem rendelkezem a teljes életművel. Mágnesként vonz a Németországban élő klarinétos előadásainak kétarcúsága, ahogy a swinges érzést, a mainstreamnek ható stílust kortárszenével vagy freejazz-elemekkel keveri, de olyan ügyesen, hogy minden darabja a stílusrétegek más konstellációját vagy koegzisztenciáját mutatja meg. Dudásnak hamar elege lett a nagy elődök követéséből, de a minden ízükben avantgarde zenei akciók mellett se kötelezte el magát.

A négy éve megújult Djabe leginkább a world music és jazz határmezsgyéjén zenél. A 25 éves zenekar idén két lemezt is megjelentetett és több online koncertre készül.

Elismeréssel és tisztelettel adózik a hallgató a Thumbscrew triónak már azelőtt, hogy meghallgatta volna a Cuneiform kiadónál publikált ötödik lemezüket. Mi több, ismerni se kell a zenéjüket ahhoz, hogy mindenki megemelje a kalapját Tomas Fujivara, Michael Formanek és Mary Halvorson előtt.

Kiváló lemez, a svéd jazz tisztelgése (Sir) Paul McCartney előtt. Három olyan jazzmuzsikus, akik egyenként is igazi karriert építettek fel: a ma már hatvanon túli gitáros, Ulf Wakenius, aki tíz évet töltött az Oscar Peterson Quartetben, Lars Danielsson, aki  máig is az egyik legfoglalkoztatottabb európai bőgős, számtalan kiemelkedő projekt (és lemez) szereplője, valamint Magnus Öström, aki a világhírű E.S.T. dobosaként lett ismert.

Nguyên Lê – Overseas

2020. november 12.

Ahogy Vietnám egyre nyitottabb lesz a nagyvilág felé, mindinkább számítanunk kell rá, hogy a kínaihoz, a japánhoz, az indiaihoz, valamint a koreaihoz hasonlóan előbb-utóbb vietnámi nevek lepik majd el a nyugati művészeti műhelyeket, így a jazzt is. Annál is inkább, mivel az Ázsiából Európába került szülők gyermekei már beleszülettek a nyugati kultúrába, viszont családjaikban még ápolják a vietnámi hagyományokat, és ezeket az időközben művésszé serdült fiatalok kamatoztatják is alkotásaikban.

Charlie – Mindenen túl

2020. november 08.

Lehet egy bölcs lemez szórakoztató? Feltétlenül, ha Charlie-n és alkotótársain múlik. Az idén nyáron, közel másfél évtized szünet után napvilágot látott Mindenen túl albumcím sugall némi letargiát, lemondást, de valójában a rajta hallható zene hangulata közel sem letargikus. Charlie minden szempontból arról tesz tanúbizonyságot, tudja, hol a helye, mennyit ér az, amit letett az asztalra, és mi várhat még rá 73 évesen. Még akkor is, ha éppenséggel csupa kérdés a második dal, csakhogy ezek a kifürkészhetetlen jövőre vonatkoznak; Charlie megtette, amire hivatott volt egész életében. Magas színvonalon, igényes zenével és előadásmóddal szórakoztatott, és remélhetőleg teszi még jó ideig.

Marta Sanchez zeneszerzői és muzsikusi világa egészen eredeti, felénk, talán kevésbé ismert. Kellett különlegességéhez az is, hogy Madridban nőjön fel, és a Királyi Konzervatóriumban klasszikus zenét tanuljon, aztán a jazz és a kortárs zene kurzusai következzenek. Kompozíciói sokkal izgalmasabbak, hiszen a kamarazene, a népzene és a jazz egyenrangú elemek benne anélkül, hogy engedményt tenne a populizmusnak. A legjobb definíció munkáira: kamarazenekari jazz.

Napjaink erősen megváltozott művészeti világában (amelyben persze elsősorban kedvenc műfajunkra /is/ gondolunk) a vokális jazz nem tartozik olyan mértékben a közönség által favorizált kategóriába, mint hajdanában. A „gyengébb nem” képviselői közül még mindig sokkal többen lépnek a világot jelentő deszkákra (gondoljunk csak a hazai énekesnő-dömpingre), a férfiénekesek viszont sokkal mostohább megítélés alá esnek. Így aztán a nyugati világban is jó, ha negyedannyi kiemelkedő „male singer” akad, mint a „female” kategóriában.  Azért egy kiemelkedő kivétel akad: Gregory Porter!

Emlékezés

2020. október 30.

A New Bone nevű lengyel kvintett 1996-ban alakult, méghozzá olyan fiatal zenészekből, akiket épp akkoriban ismert meg a szélesebb értelemben vett jazz közönség, ilyen-olyan díjaik, fesztivál győzelmeik okán. Egy kis bensőséges családi történet is bújik ebben a sztoriban. A New Bone vezetője ugyanis a trombitás Tomasz Kudyk. Édesapja, Jan Kudyk, ugyancsak trombitán játszott, és a Jazz Band Ball Orchestra nevű híres, nemzetközileg is elismert tradicionális krakkói formáció atyamestere volt.

Fennállásának huszonhét esztendeje, de még inkább a nemzetközi jazzéletbe való berobbanása óta eltelt tizennyolc év alatt a Marcin Wasilewski Trio az európai jazz egyik meghatározó tényezője lett, s nemcsak a Tomasz Stańko Quartet tagjaiként, de a trombitás nélkül készült albumaik jogán is. Nagy elismeréseket szerzett triólemezeiket követően azt is megmutatták, hogy új hangok befogadására szintén nyitottak: így készült el 2014-es albumuk, a Spark Of Life Joakim Milder svéd szaxofonos közreműködésével. Hat év csend után most új stúdiólemezzel jelentek meg a piacon, ezúttal Joe Lovano vendégszólistával. (A történeti igazság része, hogy néhány évvel ezelőtt Charles Lloyddal is felléptek kvartettben, de az a zeneanyag nem került lemezre.)

Nemsokára megjelenik Hajdu Klára ötödik albuma, ami a Journey nevet viseli a közösségi hálón megosztott információk alapján. Legutóbbi, 2017-es Oláh Krisztiánnal készült „Deep in a Dream” című duó album óta sok változás történt a Hajdu Klára Quartet életében. De ami egészen biztosan nem változott, az Klára közvetlensége és maximalista hozzáállása a jazzhez.

A jazz története tele van olyan kitűnő zenészekkel és énekesekkel, akik ugyan nem lettek a műfaj sztárjai, de művészi teljesítményük, jelentőségük és akár hangzó örökségük sem marad el  lényegesen azokétól. Nos, ezek egyike egy „jazzdinasztia” képviselője, Jimmy Heath (1926) szaxofonos-zeneszerző-hangszerelő. „Hattyúdala”, utolsó lemezalbuma nemrégiben jelent meg a patinás Verve Records gondozásában. Tavaly év végén rögzítették három különböző amerikai stúdióban és a nagy jazzikon rövidesen, január 19-én, 93 éves korában eltávozott közülünk…

Senki sem állt még elő megcáfolhatatlan elmélettel a marokkói gnawa zene eredetét illetően, de valószínűnek látszik, hogy kialakulásánál a 16. század végén Nyugat-Afrikából (Mali, Ghána) Marokkóba hurcolt rabszolgák bábáskodtak, akik éjszakai rituális-ceremoniális zenéléseikkel (lila) egyrészt a szellemek jóindulatát igyekeztek elnyerni, másrészt betegségeket gyógyítottak. A gnawa későbbi, arabosodott formáiban is megőrizte törzsi eredetű, ceremoniális, misztikus és révülést célzó jellegét.

Azt hiszem, talán egyetlen Krall-album sem kapott még ennyire ellentmondásos, rajongó vagy épp fanyalgó kritikákat, mint ez a furcsa sorsú és eredetű felvételsor, melynek címadó dala egy csodás Bob Dylan-nóta feldolgozása. Talán egyszer sem beszélt maga az előadó és egyszersmind egyik producer annyit a lemezkészítés körülményeiről, mint éppen ennek az albumnak az esetében, melynek  másik producere, a legendás Tommy LiPuma a megjelenéskor már három éve halott volt. Talán egyetlen jazz-album sem fejezte még ki ennyire pontosan a karanténban töltött hetek-hónapok érzéseit, melankóliáját, szorongását és mégis-akarását, mint ez az összeállítás, melynek minden darabja jóval a karantén előtt készült. Amolyan furcsa, noktürn-szerű „sentimental journey”, hogy Doris Day 1944-es slágerét idézzem.

1. oldal / 8