fbpx

MELODIÁK és HARMÓNIÁK

2022. július 03.

A gyártósorról aznap lekerült, és néhány órával a koncert kezdete előtt érkezett Melodies & Harmonies című lemezét mutatta be múlt szerdán Fritz Jóska a Budapest Jazz Clubban. A fősodor hagyományainak következetes őrzőjeként és életben tartójaként Joe Fritz néven népszerűvé vált klarinétos, hosszú idő óta együttjátszó triójában, ahogy a lemezen is, Szili Róbert gitározott és Radics József bőgőzött.  

A Kaliforniának szentelt szemeszter újabb előadását láthattuk és hallhattuk szerda este a Müpában. Múlt pénteken a San Francisco Jazz Collektive lépett fel, most a west coast - itt most helyénvaló a szó – emberemlékezet óta együtt muzsikáló két ikonja.

Jazzutazás Friscoba

2022. június 27.

San Francisco és Budapest között mostanában nem indul közvetlen járat, ezért minden személyes találkozást meg kell becsülni. Melyik zene jut eszünkbe elsőre Friscoról? Nem jazzdal, hanem Scott McKenzie életörömről szóló himnusza a virágokról és a szerelemről. A lazaság mára messze tűnt örök nosztalgiája. Nem a szomszédban van SF (igaz, a repülőúton lehet olvasni, koncertfilmeket nézni), ha tehát azt hallja az ember, hogy Kalifornia házhoz jön, akkor egy pillanatig sem kérdés, hogy el kell menni.

Harmónia szezonzáró

2022. június 23.

Idén szombaton tartotta szokásos szezonzáróját a BJC egyik legrégebbi műsorbeszállítója, a Harmónia Jazzműhely. A hagyományokhoz híven, az ősztől tavaszig tartó időszakot záró koncerten ezúttal is Luiza Zan Sárik Péter Gyárfás Istvánnal kiegészült triójával lépett fel, és ahogy az előző években, házigazdaként Pallai Péter most is teltház előtt köszönthette őket.

Jogos büszkeséggel ünnepelhette meg a Háló Jazzklub a 125. jubileumot, mert ilyen sorozat nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban sem túl gyakori. A „klubest” résztvevői a hazai jazz egyik vezető együttesével, az ugyancsak tekintélyes múltra visszatekintő Borbély Műhely vendégjátékával ünnepelhettek.

Fergeteges koncert színhelye volt pénteken este a Magyar Zene Háza. Ezt a jelzőt sokszor magam is „elkoptattam” már, de ezúttal ez az egyetlen jelző, ami kifejezi azt a – hazai viszonylatban – igazán ritka zenei eseményt, amikor egy húsztagú nagyzenekar két kiemelkedő brit szólistával szinte páratlan jellegű jazz-rock programot ad.

A pandémia nagy elvonókúrára fogta a magyar zenészek brit és a brit zenészek magyar kedvelőit. Kiváló fiatal zongoristánk, a MÜPA Jazz Showcaseen szakmai díjnyertes Jónás Rezső, (az angoloknak: Reggie – ejtsd: Redzsi) volt az első, nyarat hozó fecske május 26-án, csütörtökön a londoni jazz szentélyben, a 606 Clubban.

Makovics Dénes, aki a magyar jazzvilág kiemelkedő képviselője, minden bizonnyal sokkal nagyobb elismerést érdemelne. De szerdán este nem a lamentálásnak volt itt az ideje, hanem az ünneplésnek, hiszen ha valaki megérdemli azt a szeretetet, ami az est hősét körülvette, hát az az immáron 60 éves fúvós fenomén.

A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.

Másodszor járt nálunk a fantasztikus zongorista Tigran Hamasyan, ezúttal már a Müpa nagyobbik termében, a háta mögött a világ sok országában aratott hangos sikerrel és már tíz szóló lemezzel. A  tizenegyediket, amely ennek a turnénak az alapja, StandArt címmel örökzöldekből állította össze, ez az első ilyen, egész estés műsora. A második ráadásban ritmusszekció nélkül azért búcsúzóul felvillantott egy örmény népi hatásokat mutató régebbi saját számot is.

REGÁLY 60

2022. máj. 25.

Pénteken ünnepelte közelgő 60. születésnapját Regály György. Az LFZE Jazz Tanszékének 1962. június 29-én született művésztanára nem talált a valós dátumhoz minden szempontnak megfelelő közelebbi időpontot, így végül május végén, a legendás Darshan helyén nyílt új komplexumban, a Mixát Udvarban kerülhetett sor a születésnapi koncertre. A billentyűs hangszereken játszó ünnepelt az alkalomhoz illő, Regály 60 nevet kapott formációjában Soso Lakatos Sándor ezúttal tenorszaxofonozott, Lakatos Pecek Krisztián bőgőzött és Balász Elemér dobolt.

Magyar jazzgitárosként felemelő volt látni, ahogy egy kedd este kígyózó sorban állnak sorban az emberek, hogy bejussanak John Scofield triójának koncertjére. Ráadásul a klub vezetése amerikai mintára a koncert mindkét félidejére külön jegyet árusított, az egész estés telt ház tehát mutatja, hogy van valós érdeklődés a minőségi jazzprodukciókra. Az alábbi koncertbeszámoló az este második, kilencórás kezdetű félidejéről készült.

Fesztiválbúcsú

2022. máj. 20.

Az április 27-én „ütős kezdéssel”, a Dave Weckl & Tom Kennedy Projecttel indult „Jazzfest Budapest” május 12-i, csütörtöki zárónapjára vitathatatlanul a világ egyik legjobb altszaxofonosa, Kenny Garrett érkezett zenekarával. Garrett több alkalommal is fellépett hazánkban. Először Miles Davis első, 1989-es és a rákövetkező évi budapesti koncertjén láthattuk, majd az utóbbi években már a világ egyik legjobban jegyzett altosaként, saját zenekarával visszatérve megcsodálhattuk Veszprémben, Esztergomban és természetesen Budapesten, a BJC-ben, a Petőfi Csarnokban, valamint itt, a MOMkultban, ahová harmadik alkalommal tért vissza.

A Háló Jazzklub immáron 124-ik „ülésén” olyan fergeteges jazzkoncert keretében ünnepeltük meg a mindenki által szeretett Gyárfás Pista 60. születésnapját, ami egyben a leginkább kedvelt és alighanem a leginkább „strapabiró” jazzirányzatot képviselte: a mindenki által befogadható melodikus modern jazzt.

Két összeillő ember

2022. máj. 17.

A május 12-ig tartott „JazzFest Budapest” az utolsó napokra is fantasztikus koncerteket kínált. Múlthét szerdán a MOMkult volt az első állomása Joey Calderazzo és John Patitucci duó turnéjának. A két muzsikus pályafutása már kezdetek óta összefonódott, többször játszottak együtt különböző formációkban, de most ítélték úgy, hogy közös zenei mondandójuk megérett a nyilvánosságra, és ezt örömünkre Budapesten osztották meg először.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005