fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Idén már 30. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját. Ezen elszórva bár, de lesz néhány jazz koncert is.

A dél-budai régióban kevés lehetőség van jazzt hallgatni. A művelődési házak is ritkán hívnak meg jazz-zenészeket, és inkább a populárisabb irányt választják akkor is, de klubból is kevés van.

A múlt héten két napon át jazz-zenész palántáké volt a Budapest Jazz Club nagyterme. Két nap összesen 8 zenekar léphetett végre színpadra közel másfél éves kihagyás után.

Nem egyszerű az újranyitás – már másodszor egy év alatt – főleg, ha tudjuk, csak az oltottaknak van lehetőségük beülni egy koncertre. Ráadásul a bezártság alatt megváltoztak a szokások, otthon töltötte ideje nagy részét mindenki, ezután nehéz a kimozdulás – pedig megéri.

Szumper Ádám Ákos első lemeze jelenik meg a jövő héten, amit a Muzikumban fog bemutatni. Ádám fúziós zenekarokban tag, mint a Vibe és a Tomor Barnabás Trió. Illetve a Besh o droM és Szarka Tamás zenekarának is a dobosa. Első lemezének bemutatója június 11-én lesz a Muzikumban, a Múzeum utcában.

Június 7-én és 8-án, hétfőn és kedden megtelik a Budapest Jazz Club fiatal pályakezdőkkel. Vannak olyan feladatai a lelkes diákoknak, amiket nem lehet online a négy fal között elsajátítani. Ilyen például a fellépés, a közönség előtti zenélés, a társakkal való csapatmunka.

Az Artisjus-díjas bőgős, basszusgitáros a 80-as évek közepe óta zenél aktívan, de amellett, hogy az egyik legtöbbet foglalkoztatott zenész, keveset hallunk a zeneszerzői, hangszerelői és szövegírói munkájáról. Fellépett többek közt Al DiMeolával, Al Jarreau-val, Bob Mintzerrel, Wallace Roney-val, Peter Erskine-nel. Ám a magyar jazzgeneráció nagyjaival is együtt muzsikált, mint Vukán György, Deseő Csaba, Babos Gyula, Pleszkán Frigyes. Filmzeneszerzőként is megcsillogtatta tudását, de több big band darabja is korongra került.

Úgy emlékszem, az első név, ami számomra a jazzhez köthető a Berkitomi név. Talán 5-6 évesek lehettünk (70-es évek), mikor először hallottuk énekelni. Vicces bácsi, akinek a szövegeit nem mindig értettük. Pedig kulcsfontosságú, ma már tudom. Mintha ezzel szeretné folyamatosan magához kötni a közönséget, egy percre sem lankadhat a figyelem, különben nem fogja érteni a következő poénját. Minden megmozdulása, rezdülése a jazzről szól, bármit átalakít jazzé. A MagyarJazz első élő közvetítése két éve, Berki Tomi emlékezetes születésnapi köszöntője volt az egyetem régi és jelenlegi tanulói előadásában.

Juhász Gábort Az év jazz-gitárosának választották a kritikusok, és a többezres közönségszavazatok alapján is ő lett a legjobb a MagyarJazz szavazásán. Ahogy minden muzsikusnak, neki is felfordult az élete a karantén alatt, ám ahogy kevesen, Gábor videókkal jelentkezett, hol a kertből, hol az otthoni könyvtárukból, és sok érdekes történettel gazdagította gitárjátékát. Nemsokára újra koncertre készül, méghozzá közönség előtt.

Az erdélyi kvartett már a második lemezével rukkol elő május 7-én, pénteken. Karácsonykor karitatív koncerttel hívták fel a figyelmet az állami gondozott, fiatal tehetséges zenészekre. Még a pandémia előtt sikerült fellépniük a Budapest Jazz Clubban, ahol telt házas koncertet adtak Barabás Lőrinccel. Nem véletlenül vele, mert fúziós jazzt játszanak, dalaik dallamosak, friss hangzásúak és jó kis groove-okat hallhatunk.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005