fbpx

Az év fiatal jazz-zenésze – Bangó Adrienne

2021. április 20.

2021 januárjában rendezték meg Az év fiatal jazz-zenésze döntőjét a Budapest Jazz Clubban. A Magyar Jazz Szövetség most már hatodik alkalommal ad lehetőséget a fiatal pályakezdőknek, hogy bemutatkozzanak, majd fellépjenek több helyen, így gyakorolva a koncertezést.

Idén a közönségdíjas Bangó Adrienne lett, aki a Bartók konziban tanul hegedű szakirányon, és csak nemrég kezdte el a jazz-ének szakot. A fiatal tehetséges énekesnő gyorsan megnyerte magának a közönséget, és azóta már több streaming adáson is túl van. Ritkán van olyan, hogy egy énekesnél a hangi adottságok, a stílus, az ízlés és a szorgalom együtt legyenek, de ilyenkor nagy sikerre van predesztinálva. Bangó Adrienn hangja kristálytiszta, a jazz, mintha a vérében lenne, és a koncertekből kiderül, hogy maximálisan felkészülve érkezik.

A videóban bővebben mesél elképzeléseiről, de ami kimaradt, itt olvasható.

  • MagyarJazz: Mikor fogsz végezni a konziban?
  • Bangó Adrienne: Jövőre fogok végezni a konziban, utána pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat.

 

  • MagyarJazz: Mióta énekelsz tanár nélkül és mióta tanít tanár?
  • Bangó Adrienne: Már kislányként mikor szólt otthon a zene a TV-ből, mindig odaálltam elé és énekeltem, vagy amikor a szüleim gyakoroltak, mindig melléjük álltam énekelni vagy éppen hegedülni. De komolyabban 10 évesen kezdtem el foglalkozni az énekléssel, Harmath-Hodászi Klárától tanultam, viszont nem jazzt, hanem inkább pop stílust. A jazz-éneklést pedig másfél éve kezdtem a konziban Lakatos Ágnes és Karosi Júlia növendékeként.

 

  • MagyarJazz: Mondtad az interjúban, hogy a szüleid zenészek. Mesélnél róluk?
  • Bangó Adrienne: Igen, így van. Édesanyám zongoraművész és tanár, édesapám pedig a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere. Zenész családban nőttem fel, nálunk mindenki zenél valamit, bár én vagyok az első a családban, aki a jazz irányába ment.

 

  • MagyarJazz: Ha most felkérnének fellépésre, milyen zenekart tudnál összeállítani?
  • Bangó Adrienne: Mindenképpen quartetben gondolkodnék, sok zenész barátom és ismerősöm van, akikkel már sokszor játszottam együtt, de már alakul a saját zenekarom is.

 

  • MagyarJazz: Kik a kedvenc énekeseid? Kikből inspirálódsz?
  • Bangó Adrienne: Rengeteg zenei stílust kedvelek, így nagyon sokféle zenét is hallgatok. A jazzben viszont nagyon nagy hatással volt rám Carmen McRae és Diana Krall. Mivel a szüleim klasszikus zenészek, így rengeteg klasszikus zenét is hallok itthon. Mindkét stílus nagyon közel áll a szívemhez. Nagyon sok kedvenc előadóm van, egy konkrétat nem is tudnék mondani.

A videóban szereplők és helyszínek:
Budapest Jazz Club
január 30.
iF Jazz Café
február 12.

JazzFed Quartet:

Bágyi Balázs - elnök, dobok,
Pintér Zoltán - zongora, 
Elek István - szaxofon,
 Orbán György - bőgő, 

Bangó Adrienn - ének

 

 

Fotó: Irk Réka

Videó: Irk Réka, Szűcs Gergely

 

 Kapcsolódó cikk:  Az év fiatal jazz-zenészei 2021-ben Egri János Jr. és Bangó Adrienn

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2023. jún. 2.
26
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005