Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
15
16
23
30

Harminc év jazz – a Hungarian All Star Big Band a Müpában

2020. július 09.

Július 17-én, pénteken este kilenc órakor 30 év jazz – Hungarian All Star Big Band címmel rendeznek különleges koncertet a Müpában, a nyári Autósmozi-sorozat keretében. Teljes joggal olvasható az intézmény honlapján az alábbi ajánlás: „Egyedi sorozatban egyedi koncert: a 15 éves Müpa a 30 éves Magyar Jazz Szövetséget ünnepli.” A rendhagyó koncert  szakmailag – a körülményeken túl – azért is izgalmas, mert ezen az estén úgy találkozhatunk a magyar jazzélet több mint húsz kimagasló személyiségével, ahogyan eddig még soha: egyetlen big bandben. A művészek a Fesztivál Színházban zenélnek majd, a hallgatóság pedig a kocsijában, a Müpa parkolójában tart velük. Élő online közvetítés nem lesz, azonban világszínvonalú kép- és hangfelvétel készül az estről, amelyből akár tévéműsor is születhet.

A Magyar Jazz Szövetséget Gonda János alapította 1990-ben – az ő fényképét láthatjuk az esemény oldalán is a Müpa honlapján. A 88 éves, Széchenyi-díjas tanár, zeneszerző, zongorista nemcsak a Jazz Szövetséget alapította, hanem megszervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazztanszakát, ami 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (akkor még Főiskola) tanszékévé alakult át.

„A Müpa-koncert ötlete Zsoldos Béla alelnökünktől, a koncert művészeti vezetőjétől származik, és még tavaly fogalmazódott meg” – meséli a MagyarJazz.hu kérdésére Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. „Eredetileg az idei Nemzetközi Jazz Napra, április 30-ra időzítettük, ám ez az ismert körülmények miatt elmaradt. Fontosnak tartottuk viszont, hogy a szakmával együtt ünnepelhessünk, és ez – a kerek jubileum miatt – nem lett volna szerencsés, ha átcsúszott volna jövőre. Így amikor jött a felkérés, hogy az Autósmozi-sorozat keretében, egyedi körülmények között ugyan, de megtarthassuk ezt a koncertet ezzel a különlegesen, kizárólag erre az eseményre verbuválódott nagyzenekarral, akkor elvállaltuk” – mondja Bágyi Balázs. „A koncert elején lesz egy pár perces bevezető, ebben röviden és tömören az apropó kapcsán a Magyar Jazz Szövetségről, Gonda Tanár Úrról és a koncerten szereplő zenekarról lesz szó. A hangverseny során pedig az elhangzó művek felkonferálása mellett a részt vevő vagy éppen az aktuális számhoz csatlakozó kollégákat fogom egy-egy jellemző, az alkalomhoz köthető mondattal bemutatni” – folytatja az áttekintést.

Zsoldos Béla ütőhangszeres művész, a koncert kezdeményezője és művészeti vezetője szerint „ez a sosem volt big band, amely egy egyszeri, megismételhetetlen alkalomra áll össze.” A formációban a Magyar Jazz Szövetség két korábbi elnöke (Kőszegi Imre és László Attila), valamint a jelenlegi elnök, Bágyi Balázs is fellép. Zsoldos Béla hangsúlyozza: a Hungarian All Star nem a két vezető hazai professzionális big bandből (Budapest Jazz Orchestra, Modern Art Orchestra) alakult válogatott. „Ötvenéves pályafutásom során volt alkalmam mindenkivel játszani, itthon és külföldön, volt miből válogatni. Legkiválóbb zenésztársaimat, barátaimat kértem fel. Természetesen kiemelt figyelmet kaptak azok, akik a Magyar Jazz Szövetség elmúlt 30 évében is jelentős szerepet játszottak” – mondja. Az eredetileg tervezett áprilisi időponthoz képest történt néhány személycsere, amit Zsoldos Béla azzal magyaráz, hogy „az eredeti elképzelésben még nem ismertük a műsort, hiszen az egész koncertet két perc alatt találtam ki, és nem tartott sokkal tovább a megvalósítás sem: mindenki azonnal igent mondott. Az új időpontra azonban nem tudta mindenki szabaddá tenni magát.” A koncerten karmester nélkül játszanak majd. „A dobosok kezében vagyunk ... Ez nem egy csapatépítő tréning, ahol valami coach próbálja lerombolni a többiek maradék személyiségét, hanem egy kiemelkedő jazzmuzsikusokból álló big band, ahol valamennyien jól ismerjük egymást” – mondja a tőle megszokott csipkelődő iróniával Zsoldos Béla.

Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogramjainak szerkesztője – lapunk külső munkatársa – elmondta: a koncert terve abból a „nagyravágyó” gondolatból született, hogy az 1990-ben, Gonda János által alapított Magyar Jazz Szövetség 30. születésnapját egy olyan koncerttel ünnepeljék, amelyen nagyon sokan fellépnek azok közül, akik nélkül nem lehet elképzelni a hazai jazzélet elmúlt évtizedeit. Közülük többen – így Berkes Balázs, Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Berki Tamás vagy Friedrich Károly – már a modern magyar jazz „alapkőletételénél” is jelen voltak. „Hangszeres és előadói képességeiknek, innovatív zenekaraiknak, zeneszerzői kvalitásaiknak és a nemzetközi színtéren való rendszeres jelenlétüknek, sikereiknek is köszönhetjük, hogy a magyar jazz fogalom lett, karaktert kapott, majd nyomdokukban újabb nemzedékek indulhattak útjukra. Utóbbiak legkiválóbb képviselői is helyet foglalnak a nagyzenekarban” – írja a koncert ismertető szövegében Bércesi Barbara.

A műsort a klasszikussá lett, hagyományosabb jazzirodalom gyöngyszemei, valamint László Attila, Fekete-Kovács Kornél és Zsoldos Béla saját kompozíciói alkotják.

 

Közreműködők:

ének: Berki Tamás, Charlie; zongora: Szakcsi Lakatos Béla helyett Cseke Gábor; gitár: László Attila; basszusgitár: Lattmann Béla; bőgő: Berkes Balázs; dob: Kőszegi Imre, Bágyi Balázs, Csízi László; vibrafon: Zsoldos Béla; altszaxofon: Borbély Mihály, Bacsó Kristóf; tenorszaxofon: Ávéd János, Csejtei Ákos; alt- és bariton szaxofon: Elek István; trombita: Fekete-Kovács Kornél, Koós-Hutás Áron, Fekete István, Csizmadia Dávid; harsona: Friedrich Károly, Schreck Ferenc, Szalóky Béla, Barbinek Gábor

 

További információ: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/30-ev-jazz-hungarian-all-star-big-band-2020-07-17_21-00-kulteri-parkolo

 

Fotó: Müpa, Irk Réka