fbpx

Harmónia Jazzműhely bemutatja #10: Pintér Zoltán - Orbán György duó karanténkoncertje - ÉLŐ

2020. június 11.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos még nem a Budapest Jazz Clubban, 2020. június 12-én, pénteken20 órai kezdettel bemutatja:  Pintér Zoltán - Orbán György karanténkoncertje

 A Harmónia Jazzműhely Alapítvány fontosnak tartja, hogy segítse a járvány miatt nehéz helyzetbe került jazz-zenészeket, ezért folytatódnak a koncertek péntekenként, igaz egyelőre nem a BJC-ben, hanem otthoni élő közvetítéssel.

Itt a honlapon is közvetíteni fogjuk a koncertet:

 

A kiváló zongorista, PINTÉR ZOLTÁN a gyönyörű és következetes harmonikus improvizáció mestere. Már három évesen zongorázni tanult. Az első versenyét öt évesen nyerte. Ezt követően számos klasszikus és jazz versenyen ért el kiváló eredményeket. Többek közt a Bartók Béla Centenáriumi Emlékverseny I. helyezettje, illetve elnyerte a camerinoi "Premio Internazionale Massimo Urbani" versenyen a szakmai zsűri első díját. Jazz zongoristaként Garay Attila, Gonda János és Binder Károly tanítványa volt. Keze alatt első sorban a tradicionális standard jazz kompozíciók csendülnek fel, de a jazz rock és latin zenében is feltalálja magát. Az oktatás és a számos zenekari formáció után 2006-ban megalapította  saját zenekarát Pintér Zoltán Trió néven. A bőgős ORBÁN GYÖRGY az egyik legeredetibb hang ezen a nehéz hangszeren kis országunkban, amely szinte hemzseg a világszintű bőgősöktől. 15 éves korában harmadik helyezést ért el az országos jazzbőgő versenyen. Napjainkban talán a legnagyobb  keresletnek örvendő zenész a hangszerén. Szakcsi Lakatos Béla New Gypsy Jazz formációjának alapító tagja volt. A 2005-ös Avignoni Nemzetközi Jazz Fesztiválon első díjat és közönségdíjat nyert Bolla Quartet állandó tagja. Négy éve állandó tagja Pintér Zoltán triójának.

 A koncert időtartama kb. 35-40 perc.

BELÉPŐJEGY NINCS, MERT A VERŐLEÁNYOK KARANTÉNBAN VANNAK. ZENÉSZEINKET TARTALÉKAINKBÓL FIZETJÜK, DE ELÉG SZERÉNYEN, MERT MÉG AZ ÉV ELSŐ NEGYEDÉRE SEM KAPTUK MEG A PÁLYÁZATON NYERT ÖSSZEGET ÉS A HÁTRALÉVŐ HÓNAPOKRA AZ NKA NEM AD EGYELŐRE SEMMIT.

AKIK MEGTEHETIK ÉS SZERETNÉNEK SEGÍTENI A JÁRVÁNY MIATT LEHETETLEN HELYZETBE KERÜLT ZENÉSZEINKEN,  UTALHATNAK TETSZÉS SZERINTI ÖSSZEGET AZ ALÁBBI SZÁMLÁRA, DE A MEGJEGYZÉS ROVATBA FELTÉTLENÜL ÍRJÁK ODA: "ADOMÁNY XY ZENÉSZNEK 2020.(hónap).(nap)-ján ADOTT KARANTÉNKONCERTJÉÉRT".

 

 

HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY

1136 BUDAPEST, HOLLÁN ERNŐ U.7.

Bank: MKB BANK ZRT

Bankszámla száma: 10300002-10442960-49020012

 

 A koncert élőben nézhető a Harmónia Jazzműhely Facebook oldalán:
https://hu-hu.facebook.com/HarmoniaJazzmuhely

Valamint közvetítjük a MagyarJazz weboldalán is:

https://magyarjazz.hu

FOGYASZTÁSI KÉNYSZER NINCS, de van otthon sörből, borból, üdítőből rendes választék – akár minőségi koktél, nyugodtan idd meg. Nem kérünk érte extrát.

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005