fbpx

„…hiszen itt teljesült be az álmom…” – interjú Varga Dáviddal

2020. máj. 13.

A Csillagvizsgáló sorozatban egy olyan énekest fogok kérdezni, aki a Zeneakadémia jazz-ének szakára jár, idén kapja meg a diplomáját, de már énekelt Bobby McFerrinnel és Quincy Jones budapesti koncertjén is, ami ahogy a videóban is említette, nagyon inspirálólag hatott rá.

 A videóinterjú még februárban készült a Müpában, most pedig a Vajdaságból küldte vissza a válaszokat.

 

  • MagyarJazz: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója vagy. Hol kezdted az énektanulást?
  • Varga Dávid: Egész kicsi koromban már énekeltem kórusban, szólistaként. 5-6 éves koromban szerettem volna táncolni, de a csípő balesetem miatt nem engedték meg, így kezdtem el népdalokat énekelni. Törökbecsén, Cseszák-Korcsik Anikótól és Cseszák Balázstól tanultam népzenét/népdalokat. Azután felvettek a Szabadkai Zeneiskola jazz-ének szakára, ahol Dudás Bea tanított. Rengeteget tanultam tőle zeneileg is és nagyon sokat segített a karrierem építésében is. 

 

  • MagyarJazz: Miért választottad a magyar egyetemet továbbtanulásra?
  • Varga Dávid: Berklee College of Music nemzetközi versenyének a döntőse voltam, és ekkor az volt a tervem, hogy Bostonba menjek felvételizni. 15 évesen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy egyszer az életem során szeretnék találkozni Quincy Jones-szal, és ezért akartam minél közelebb lenni Los Angeles-hez. De Pély Barna egyik nap felhívta Beát és azt mondta, hogy Dávid Magyarországra kell jöjjön. Meggyőzött engem is, és így felvételiztem a Kodolányi János Főiskolára, jazz-énekre, Székesfehérvárott. Ott Pély Barna, Kazai Ági, Vörös Janka és Vízer Dániel tanított egy évig. Elképesztően sokat tanultam tőlük. 2017-ben viszont a karrierem építése érdekében és az új kihívások és tanulások miatt jelentkeztem a fővárosi Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol most vagyok végzős. Isten is így akarta, hogy Magyarországra jöjjek, hiszen itt teljesült be az álmom/célom, mivel 2018-ban George Benson „Give Me the Night” című szerzeményét énekelhettem el, Quincy 85-ik születésnapi koncertjén. 

 

  • MagyarJazz: A családodban vannak zenészek?
  • Varga Dávid: Igen, de nem jazz zenészek. A dédpapám hegedűs volt. Az egyik sógorom tamburakészítő volt. Az másik sógorom hegedűtanár és hangszerkészítő is. Vonós hangszereket készít és javítja is őket. Otthon klasszikus zenében és muzsikus cigányzenében (nóta, csárdás) nőttem fel. Nekik köszönhetően a zenei pályára lettem „terelve”.

 

  • MagyarJazz: Kik tanítottak eddig? 
  • Varga Dávid: Cseszák Korcsik Anikó, Cseszák Balázs, Dudás Bea, Pély Barna, Kazai Ági, Vörös Janka, Vízer Dániel, Lakatos Ágnes, Berki Tamás, Urbán Orsolya, Winand Gábor (egy táborban tanultam nála), illetve a koncert előtti session-nél Bobby McFerrin instrukcióiból tanultam sokat.

 

  • MagyarJazz: Mi volt az vagy ki volt az, aminek/akinek a hatására a jazz felé fordultál? Ki a példaképed? 
  • Varga Dávid: Apukám Frank Sinatra-t, Michael Bublé-t, Ella Fitzgeraldot, Nat King Cole-t és Louis Armstrongot mutatta meg nekem, amikor 14 éves voltam. Az Ő hatásukra fordultam a jazz felé.

 

  • MagyarJazz: Mi az szerinted, ami különleges a hangodban?
  • Varga Dávid: Nem tudom, és nem is szeretném tudni. De én úgy döntöm el, hogy egy énekes számomra különleges-e vagy sem, hogy libabőrös leszek-e, felpezsdül-e a vérem, amikor énekel vagy sem.   

 

  • MagyarJazz: Milyen zenék a kedvenceid? Miket szoktál hallgatni?
  • Varga Dávid: Rengeteg stílust szeretek. Klasszikus zenét, jazz-t, gospel zenét, népzenéket, muzsikus cigányzenét, minőséges r’n’b-t és pop zenét.

 

  • MagyarJazz: A videóban elmondtad, hogy szeretnél lemezt összehozni, ráadásul saját kompozíciókkal. Mióta és milyen stílusú zenéket írsz?
  • Varga Dávid:  Egy-két éve írok dalokat.  Stilisztikában nem tudom behatárolni, de próbálok a gospelből, a jazzből és a popzenéből meríteni.

 

  • MagyarJazz: Egy tehetségkutatóban is részt vettél nemrég. Szerinted tudod majd később kamatoztatni, hogy nagyobb nyilvánosságot kaptál emiatt? 
  • Varga Dávid: A “Sztárban sztár leszek” című műsorban szerepeltem tavaly. Igyekszem minél több dalt írni és koncertezni is. Nagyon szívesen várom a koncertfelkéréseket, ha ezen a kritikus időszakon túl leszünk. A műsorban utánoznom kellett énekeseket, és ez abban is segített, hogy kipróbálhattam több fajta énektechnikát.

 

  • MagyarJazz: Milyen irányt képzeltél el magadnak az egyetem után? Már most építed a karriered? Van saját zenekarod?
  • Varga Dávid: Mindenképpen az énekesi pályát teszem első helyre. A zenekaromat is megalapítottam, már csak a koncertek hiányoznak. De e mellett tanítani is szeretnék. Az első saját lemezemen dolgozunk, és remélem, hogy minél előbb közzétehetjük majd a hallgatóknak. 

 

Köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok!

 

GetCloser - Quincy Jones 85 - Budapest koncert (Varga Dávid 26:28-tól):

 

Fotó: Müpa és Irk Réka

Videó: Irk Réka

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005