fbpx

„Otthon érzem magam a saját ízlésemben„ - Interjú Nagy Ábellel

2020. március 14.

Itthon rendszeresen koncertezik zenekarával, a D.A.S. Trióval, és meglepetésszerűen feltűnik különféle jazz-rock projektekben, jamsessionökön. Első alkalommal a Művészetek Palotája Fesztivál Színháztermében hallottam a zenéjét, a Free Style Chamber Orchestra előadásában. A zenekar visszatérő koncertjén László Attila, Wolf Péter, Malek Miklós és Zsoldos Béla művei mellett mutatta be Nagy Ábel Márton szerzeményét és hangszerelését, a D.A.S. Trió közönségkedvenc dalának nagyzenekari átiratát, melynek címe: Journey of a Light Beam Radiating from a Slushy Slice of Bread (olyasmi, mint “lucskos kenyérszeletből szökkenő fénysorompó által megtett út”). A Djabe zenekarban hallottam másodszor, ahol édesapját - aki külföldön zenélt éppen saját zenekarával - helyettesítette a zongoránál. A fiatal virtuóz zongorista, olyan pluszt hozott a zenekar koncertjébe, a sok szépen felépített szólójával, ami feledhetetlen.

Ebben a sorozatban fiatal tehetségeknek adunk lehetőséget bemutatkozásra, Nagy Ábelt (1997) kérdeztem a kinti tanulmányairól, a kétlaki életről és a terveiről.

 

  • MagyarJazz: Kérlek mondd el, mikor, hol kezdted a tanulmányaidat. Kik voltak a tanáraid itthon?
  • Nagy Ábel: 5 évesen otthon, aztán a szentendrei zeneiskolában kezdtem zongorázni. Gitározni később, Mohai Tamásnál. Klasszikus zongorát tanultam sokáig, amit egy évre amúgy abba is hagytam a zeneiskola elvégzése után. Gimiben újrakezdtem, mert zenei szakra mentem, elég jónak számítottam és mindenki azt hitte, tudok jazz-zongorázni. Ez engem viszont nagyon zavart, mert nem tudtam (most sem tudok), úgyhogy megkértem apukámat, hogy tanítson. Erre rá 2 évvel készült el az első DAS Trió lemez. Apukámtól sokat tanultam, mind a zenekari játékról, zeneszerzésről és zongorázásról. 3 évig tanított. Egyébként számtalan hangszeres és elmélet órát vettem gyerekkorom óta különféle emberektől. Hogy talán a legmeghatározóbbakat említsem: Törpényi Sándor (klasszikus zongora); Mohai Tamás, Lukács Peta, Mike Gotthard; Neumann Balázs, Kozma Kata (jazz-zongora); Mózes Tamara, Zentai Márk (ének), a Gödöllői Premonteri Gimnázium egykori egyházzenei tanári kara, valamint egy rövid ideig Mogyoró Kornéltól tanultam dobolni. Nagyon hálás vagyok továbbá Kéri Gábornak, akinek a D.A.S. Trió működésében és elindulásában nagyon sokat köszönhettünk. 

 

  • MagyarJazz: Miért választottad épp Bécset a folytatásra? Most másodéves vagy. Mész tovább mesterszakra, és ott fogod végezni? Miután zeneszerzés szakra jársz, a zongora tanulmányaidat is tudod gondolom folytatni.
  • Nagy Ábel: A Lisztre nem vettek fel, ezért megpróbáltam máshova. Persze érdekelt, milyen külföldön lenni, meg a felvételi évében - őszintén szólva - messzebb nem mertem menni. A mesterszakon még gondolkozom, inkább nem mondok róla még semmit.
    A zongorázást természetesen folytatom, elvégre a dalszerzés mellett még mindig ebben vagyok a legjobb. A jazz-zeneszerzés szakot egyrészt azért választottam, mert szerintem így lehet legátfogóbban a zenéről tanulni és dolgokat megérteni. Nekem ez működik, szeretek zenekari hangzásban gondolkozni és kitalálni, mit játszanak más hangszereken. Például a számaimnak általában specifikus dob/basszus groove-jai vannak, és ezeket 80%-ban megírom teljesen. Szeretek elveszni egy szám részleteiben és nagyon sok tényezőtől függ a zene hangulata, engem ezek érdekelnek elsősorban. Koncertezni a közö(s/n)ségi élmény miatt szeretek, azért nem bírnék egy szobában kottázni egész életemben. Másrészt a dalszerzés a legbiztosabb pont zenei terveimet tekintve; hogy éppen milyen hangszeren játszom el a számaimat / gyakorlok a legtöbbet, folyton változik. Jelenleg a gitározás és éneklés érdekel.

 

  • MagyarJazz: Milyen zenekarokban játszol? Meg tudod oldani, hogy egyszerre kint és itthon is helytálljál?
  • Nagy Ábel: Amúgy nem. Vagyis nem tudom. Igyekszem. Szerintem a látszat sokkal szebb, mint ahogy én érzem, mennyi dolgot kihagyok, elszalasztok lehetőségeket. Lehet, csak a social media által generált depresszió súlyt le rám időről időre, de azt hiszem objektíven lenne hova fejlesztenem a helytálláshoz szükséges képességeimet. Bár a D.A.S. Trióval most megint kijutottunk egy nemzetközi fesztiválra Bonnba, a JazzBeet tehetségkutatójára; szervezem a szóló projektemet, amiben rockénekes vagyok, az iskolai feladataimat is ellátom korrekten. Illetve nyáron a Djabe zenekarban fogok ismét helyettesíteni.

 

  • MagyarJazz: Milyen zenéket hallgatsz szívesen, kik a kedvenceid? Melyik stílus az, amiben otthon érzed magad?
  • Nagy Ábel: Nagyon sok Frank Zappa-t hallgatok most. Bojan Z zongorázását nagyon szeretem. Béla Fleck and the Flecktones, valamint a Bill Evans Soulgrass Band lemezeihez mindig visszatérek. Rengeteg ’70-es évekbeli rock/funk slágert. Mohai Tamás nagy hatással volt rám. Ha olyan kedvem van, Pantera, System of A Down, Alice in Chains, Rage Against the Machine, Soundgarden. Egyébként Michael Jackson, Chaka Khan, Prince, Louis Cole, Rai Thistlethwayte, Sting, Jacob Colier, Michael Brothers, Wayne Shorter, Jim Beard… and so on and so on… Nem szeretek válaszolni arra a kérdésre, “milyen stílust szeretek a legjobban ? ”. Avagy a válaszom “Igen ! ”.  Otthon érzem magam a saját ízlésemben, amit folyamatosan próbára teszek, meghallgatok bármilyen stílusú zenét és próbálom megérteni. Ami tetszik, abból inspirálódom, ez lehet bármi. De ha kell, mondjuk azt, hogy ilyen funky/jazz-fusion/rock arc vagyok.

 

  • MagyarJazz: Mik a távolabbi terveid?
  • Nagy Ábel: Szeretnék egy nagyobb zenekart összerakni, még több funkyt játszani és rockot énekelni. Előtte, közben és utána megtanulni jobban játszani a hangszereimen. Továbbra is olyan zenét írni, amit szívesen meghallgatnék.

 

  • MagyarJazz: Mikor és hol lesz a legközelebbi fellépésed, vagy amelyiket nagyon várod?
  • Nagy Ábel: Itthon legközelebb március 21-én a Mufflon Jazz Club-ban játszunk majd a D.A.S. Trióval, Nagykovácsiban (az interjú óta lehet, hogy ez változott). Amit leginkább várok, az Mike Gottharddal közös koncertünk az Opus Jazz Club-ban június 17-én, a Művészetek Völgyében való fellépésünk július 24-én, valamint a szóló projektem bemutatkozó koncertje, ami még szervezés alatt áll, de a Facebook oldalamon ( https://www.facebook.com/ABELmartonmusic ) hírt fogok adni róla.

 

  • MagyarJazz: Remélem a Djabe vezetője, Égerházi Attila is olvassa az interjút, és az augusztusi koncerten hallhatjuk a hangodat is. Köszönöm az interjút!

 

ABEL marton Nagy - ‘Your Highness’

D.A.S. Trio - Sikadak

Free Style Chamber Orchestra - Journey of a Light Beam Radiating from a Slushy Slice of Bread

 

Fotó: Irk Réka, Facebook

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005