fbpx

Cécile McLorin Salvant, a „posztmodern kabaréénekes”

2019. október 30.

Cécile McLorin Salvant 2016-ban már elvarázsolta a Müpa közönségét, 2019. november 18-án pedig visszatér, hogy negyedik, Sullivan Fortner New Orleans-i jazz-zongoristával készített lemezének agyagát is előadja a budapesti publikumnak.

A francia anyától és haiti apától származó énekesnő különleges utat járt be, mire kialakította saját, senkiéhez sem hasonlítható zenei stílusát. Miamiban felnőve 5 évesen kezdett zongorázni, majd 8 évesen egy gyermekkórusban énekelni. Érdeklődése hamar a klasszikus éneklés felé fordult, 2007-ben Aix-en-Provence-ba költözött, hogy klasszikus és barokk zenét tanuljon a Darius Milhaud Konzervatóriumban. Jean-François Bonnel, az intézmény egyik fúvós hangszeres tanára ismertette meg vele a jazzt és hívta el zenekarába énekelni. 2009-ben néhány párizsi koncertturnét követően Bonnel kvintettjével rögzítette első albumát, Cécile címmel. A WomanChild című albumát és harmadik, For One to Love és a Dreams and Daggers címet viselő lemezeit Grammyre jelölték, utóbbiak meg is kapták az elismerést.

Éppúgy, ahogy a 2018-ban megjelent The Window, melyet a New Orleans-i zongoristával, Sullivan Fortnerrel készített. A lemezen nagyobb részt duóban muzsikálnak, illetve Melissa Aldana is közreműködik tenorszaxofonon.

A duópartner zongorista szerint a jazz paradoxon: egyszerre zárt és nyitott, csúnya és szép, nyers és kifinomult. Ő maga gyerekkorában egy templomi orgonistanőt látva kapott kedvet a billentyűs hangszerekhez és egyáltalán a zenetanuláshoz, rövidesen maga is orgonálni, majd zongorázni kezdett, tehetsége és szorgalma a Manhattan School of Musicon szerzett diplomáig és a nemzetközi jazz élvonaláig juttatta. A virtuóz muzsikus kiváló társnak bizonyul, tökéletesen illeszkedik Cécile McLorin Salvant egyedi világához. Az egy lelkes rajongó által „posztmodern kabaréénekesnek” nevezett énekesnő klasszikus zenéből indulva olvasztotta zenéjébe vaudville, a country blues, a broadway-dalok világát, amit felismerhetünk saját dalaiban is.

E dalok színesek és képszerűek, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy szerzőjük éppoly otthonosan mozog a vizuális kultúrában, mint a zenében és a színpadon, előadóként, ugyanis rendszeresen jelennek meg illusztrátori és textilművészeti munkái is.

A háromszoros Grammy-díjas Cécile McLorin Salvant és Sullivan Fortner duója igazi stíluskavalkádot és a különleges összjátékot ígér az igényes zenei kedvelőinek.

 

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/cecile-mclorin-salvant-sullivan-fortner-2019-11-18_20-00-bbnh 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
6
7
13
23
24
25
26
27
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005