fbpx

Interjú Bakos Bettikával, a Müpa Jazz Showcase szakmai győztesével

2021. november 02.

Az év elején zajlott a Müpa Jazz Showcase, ahogy azt már hosszú évek alatt megszokhattuk. Idén azonban a vírushelyzet nem tette lehetővé, hogy közönség előtt mutathassák meg magukat a kiválasztottak, de megtalálta a Müpa a megoldást, felvételről ment minden zenekar fellépése.

A Müpa Jazz Showcase eseményhez az is hozzátartozik, hogy bárki tud szavazni a zenekarokra. Az online szavazás nem most történt először, mert tavaly és talán már előtte is lehetőség nyílt arra, ha valaki nem tudott mindhárom nap ott lenni a Müpában a koncerteken, akkor is tudjon szavazni. Idén pedig nem is volt más lehetőség az online szavazáson kívül, így a közönségszavazás nagyban azon dőlt el, kinek mekkora a szavazótábora.

A szakmai díjat idén is a delegált zsűri osztotta ki: Borbély Mihály (elnök), Bágyi Balázs, Binder Károly, Nadin Deventer, László Attila, Martyna Markowska, Steve Rubie, Igor Vida

A díjat pedig a Bettika Quintet nyerte, akiknek a Müpában lesz lehetőségük fellépni, ami a jövő évre tolódik a járványhelyzet miatt.

Bakos Bettika vagy Bettina a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének szakára jár Lakatos Ágneshez, de kikacsingatott már többféle stílusba is, mint pl. a népzene. Többféle formációban is játszik és tematikus estje is van. Ezekről és még sok minden másról beszélgettünk a videóban.

 

 Fotó, videó: Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005