fbpx
Print this page

Feledhetetlen koncertek: Jam at the Ráday 2003

2020. június 04.

A Harmónia Jazzműhely kalandos történetében a mai magyar jazzvilág krémjét szólaltatta meg olyan elvarázsolt helyeken, mint a Nyitott Műhely, a Dob utcai Szenes Pince, az Állatorvosi Egyetem klubja, Londonban a Spitz, a Bulls Head jazz kocsma vagy a legendás 606 Club, majd 2009 óta a Budapest Jazz Club. Ezek a koncertek végre ismét és itt hallhatók. A felvételeket nem Rudy van Gelder vagy George Martin készítette, pedig a zenészek megérdemelték volna. smile Jó szórakozást!

A Harmónia Jazzműhely hányatott sorsának kutatása során rábukkantunk az első és második általunk rendezett és meg is örökített koncert hanganyagának egy részére. Valójában a második és harmadik „haramiás” jam sessionről van szó. Mindkettőre a Ráday Könyvesház alatti pincében került sor 2003 márciusában, miután a Nyitott Műhelyben tartott első örömzenét senki sem vette fel és a jam sessiont követően el is üldözték onnan a Harmónia Jazzműhelyt zenészestől. A megmaradt felvételeken olyan mai nagyságok szerepeltek, mint (szigorúan ABC sorrendben) Bolla Gábor, Fritz József, Lamm Dávid, Szakcsi Lakatos Róbert, Szalay Gábor, Szandai Mátyás, Tóth Viktor és az Olaszországból odapottyant dobos Giuseppe Urso. Dobon azonban egy szám kivételével a csodálatos néhai Mohay Andrást halljuk.  De hallhatunk az azóta a jazzvilágból eltűnt zenészeket is, mint a gitáros Kovács Gergőt és az alt-szaxofonos Szabó Ádámot.

A teljesség kedvéért csatoljuk Pallai Péter korabeli beszámolóját a teljes első Ráday koncertről és az első két Ráday koncert megmaradt hanganyagán szereplő szólisták listáját. (A történelmi hűség kedvéért megőrizve PP eredeti helyesírási hibáit.)

Kellemes szórakozást és nosztalgiázást kívánunk.

Az itt hallható koncert dátuma: 2003.02.23. &  2003.03.02.

Jam At The Ráday – 2003.02.23.

1) cím ismeretlen

szólók: Tóth Viktor as, Bolla Gábor ts, Lamm Dávid gtr, Fritz József cl, Szabó Ádám (?) as, Szandai Mátyás bs, Giuseppe Urso drs. 

2) Moment's notice

szólók: Bolla, Lamm, Szandai, Kovács Gergő gtr., Mohay András drs.

 

2003.03.02.

3) Your own sweet way

szólók: Tóth, Szalay Gábor gtr, Kovács, Szakcsi Lakatos Róbert keyboards, Szandai, Mohay 

4) Tenor madness

szólók: Lamm, Tóth, Szalax, Bolla, Szakcsi, Nagy Balázs ts, Szabó Ádám as, Szandai, Mohay

 

>>  Ide kattintva, megnyitható az eredeti meghívó a Jam Session 1-ről. <<    
>>  Ide kattintva, megnyitható az eredeti meghívó a Jam Session 2-ről. <<

Fotó: Harmónia archívum, Kerekes György, Somogyvári Péter