Ez a – nyugodtan mondhatjuk – példátlan kiadvány azon túl, hogy a szokásos feladatokat rója bírálójára, mázsás erkölcsi-esztétikai súllyal is megterheli a kritikust – elgondolkoztatja hivatásának céljáról és értelméről. Azzal, hogy Mark Solborg dán-argentin gitárművész a hátsó borítón vagy az album belsejében található kísérő-magyarázó szövegek lemezkiadási hagyományát félretéve két külön CD-n megjelent legutóbbi produkciójához egy-egy, a CD-k minimalista grafikájához színben illő, művészi kiállítású könyv jegyzeteiben, kottapéldáiban, interjúforgácsában, skicceiben és ars poeticának beillő töredékes vallomásaiban teszi hozzáférhetőbbé a zenéjét, illetve saját művészi programjáról vallott gondolatait, társszerzőnek hívja maga mellé a hallgatót, s olyan kendőzetlen aprólékossággal szól az egyes zenék (számok) keletkezéséről, hogy a kritikus zavarba ejtően közel kerül egy teremtő aktushoz, melytől korábbi bírálatai írása közben távol(abb) tartotta korlátozott informáltsága, valamint státusza és kívülállósága.

Elismeréssel és tisztelettel adózik a hallgató a Thumbscrew triónak már azelőtt, hogy meghallgatta volna a Cuneiform kiadónál publikált ötödik lemezüket. Mi több, ismerni se kell a zenéjüket ahhoz, hogy mindenki megemelje a kalapját Tomas Fujivara, Michael Formanek és Mary Halvorson előtt.

A lemez címét nem G. E. Lessing ismert párbeszéde (Ernst und Falk) ihlette; keletkezéséről maga Anne Mette Iversen komponista/bőgős számol be: Provence-ban történt meg vele, hogy amikor szokásos reggeli kocogását végezte egy földúton, az útszéli vadvirágok közül hirtelen egy színpompás pillangó emelkedett a levegőbe, s a muzsikusnak az az érzése támadt, hogy a kis állatnak kedve támadt játszadozni az ismeretlen óriással. A lepke előre repült, majd visszatért hozzá, köröket írt le a feje felett, szinte táncolva kísérte. Iversen célja ezek után az lett, hogy új lemezén is hasonlóan szabadon szárnyaljanak a ravaszul kiszámíthatatlan melódiák, s az indák szinte kibogozhatatlan törvényét kövessék a ritmusok. Ez a vidám és színes zenei világ valósul meg már a lemezt bevezető Triangular Waves-ben is. A CD kilenc száma közül öt a címében is viseli a „pillangó” szót.

Az első dán jazzlemez állítólag 1924-ben jelent meg Valdemar Eiberg jóvoltából, de akad, aki a dán jazz kezdetét inkább egy évvel későbbre datálja, mondván, helyesebb a műfaj ottani kezdő pillanatát Sam Wooding zenekarának koppenhágai koncertturnéjához kötni. Akármelyik dátumot fogadjuk is el, tény, hogy a dán zenei élet gyorsan reagált az amerikai előzményekre. A jazz dán őstörténetének vizsgálatakor mindenképp meg kell említeni még Erik Tuksen nevét, aki később a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának karnagya lett; valamint Sven Møller Kristensent: ő írta az első jazzelméleti könyvet dán nyelven.

Szerző Fehér holló sorozatcímmel szeretne időről-időre hírt adni Magyarországon nem forgalmazott új jazzlemezekről. E tervezett cikkek célja az, hogy felhívják a figyelmet soha nem vagy ritkán hallható CD-kre és előadókra, s így tudatosítsák a magyar olvasóban, hogy a nemzetközi jazzélet és jazzlemez-kiadás, mit sem törődve a vészmadarak jövendöléseivel, él és virul. S ugyan mind több és több az új, eklektikus hang a műfajban, olyan előadók is bőven akadnak még, akik régebbi jazzhagyományokat követnek, illetve újítanak meg. Brian Landrus ez utóbbiak közé tartozik.