Az elnök és a jazz

2020. március 02.

A jazz nemcsak zene, hanem világlátás, életforma és elkötelezettség is. Az Érintő című sorozatban a jazzhez kapcsolódó találkozásaimat és élményeimet idézem fel úgy, ahogyan bennem megőrződtek.

Volt egy időszak az életemben, amikor gyakran kellett közönség elé állnom, beszédeket, köszöntőket mondani, rendezvényeket megnyitni. Egy város, jelen esetben Debrecen kulturális alpolgármesterének szép számmal akadnak ilyen elfoglaltságai. Egyik fellépésem különösen emlékezetes maradt, vélhetően azért, mert a jazzhez is köze volt.

A lengyel-magyar barátság hivatalos napjának eredete 2006 tavaszáig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírta a közös nyilatkozatot, és felavatta az első köztéri emlékművet. Ennek nyomán a magyar országgyűlés és a lengyel szejm ünnepnappá nyilvánította március 23-át, a két nép barátságának napját. A megemlékezéseknek azóta évenként váltakozva egy-egy magyar és lengyel város ad otthont.

A kezdeményezés a Győrött élő lengyelek által alapított Pilsudski Társaságtól eredt. A győri városházán rendezett ceremónián, több érintett magyar város polgármesterének jelenlétében, nekem is szerep jutott. A küldöttségek a két államfő vezetésével vonultak be a terembe. A házigazdák köszöntője után a két soros házigazda, Przemyśl és Debrecen képviselője kapott szót.

Az előzményekhez tartozik, hogy jazzkedvelőként szoros kapcsolat fűz egykori északi szomszédunkhoz. Az 1970-es évek közepén Krakkótól Gdanskig autóstoppal beutaztam Lengyelországot, az 1980-as években pedig a Nemzetközi Jazz Szövetség Varsóban angol nyelven megjelenő Jazz Forum című magazinjának magyarországi tudósítójaként rendszeresen meghívást, szállodai elhelyezést és belépőt kaptam a Kelet-Európa legnagyobb jazzfesztiváljára, a varsói jazz jamboree-ra. Itthon a budapesti lengyel kulturális intézetet a magazin, a lengyel jazzlemezek és plakátok elsődleges beszerzési forrásaként látogattuk sokan.   

Először 1981 októberében utaztam Varsóba. Budapesten élő barátommal, akinek révén szamizdat kiadványokhoz, köztük a Párizs Magyar Füzetekhez jutottam hozzá, küldetést teljesítettünk: a Szolidaritás szakszervezettel kívántuk felvenni a kapcsolatot. A Lengyelországban akkortájt bejegyzett ellenzéki szervezet egyik filozófus tanácsadójához belvárosi lakásán csöngettünk be. Tudott jövetelünkről, de biztonsági okokból azt javasolta, hogy az utcán folytassuk a beszélgetést. Hideg, őszi este volt, dideregve két órát keringtünk a magas háztömb körül. Másnap az ő ajánlásával felkerestük a mozgalom hetilapja, a Solidarność szerkesztőségét, ahol jelvényekkel, plakátokkal ajándékoztak meg. Kaptunk példányokat a frissen megjelent számból is, amely mellékletként a szakszervezet programját közölte.

Ezeket a relikviákat itthon évtizedekig a lakásomon elrejtve őriztem. A győri találkozóra készülve előkerestem, és magammal vittem a hetilapot. Rögtönzött beszédemben felelevenítettem útjaimat és a jazz jamboree-hez fűződő élményeimet annak illusztrálására, hogy nemcsak szónokolok a két nép barátságáról, hanem gyakorlom is azt. Amikor a Solidarność szóba került, elővettem és felmutattam a vörös fejléces lapot. A jelenet a protokolláris rendet felülíró érzelmi reakciókat váltott ki az államfőkből. A később repülőgép-balesetben életét vesztő Lech Kaczinski többször is reflektált szavaimra. Megírt beszédét félre téve elmondta, hogy köze volt a testvére, Jaroslaw Kaczinski által szerkesztett hetilaphoz, ő maga is publikált benne. Kitért a jazz jamboree-ra is, hangsúlyozva, hogy az milyen fontos szerepet töltött be Lengyelország kulturális életében, a ’80-as években ő maga is rendszeres látogatója volt a hangversenyeknek. Az autóstopos körút Sólyom Lászlóban is emlékeket hívott elő, aki felidézte az egy évtizeddel korábban hasonló módon teljesített lengyelországi útját.

A Solidarność hetilap (illusztráció)

Az ünnepélyes ceremóniát és a küldöttségek távozását követően az egyik kolléga csodálkozással elegy megütközéssel szegezte nekem a kérdést, hogy az alkalomhoz illő, emelkedett felszólalás helyett miért ilyen konkrét, hétköznapi témákkal hozakodtam elő. Mit felelhettem erre? Azt, amit rövid politikusi pályám talán leghatásosabb beszédével sugallani kívántam: hogy bennem így él a lengyel-magyar barátság. Különben is, ha nem ezeket az élményeket hozom szóba, vajon miként szerezhettünk volna tudomást arról, hogy a szabad Lengyelország elnökét a diktatúra éveiben milyen kapcsolat fűzte a szabadság zenéjéhez?

 

 Fotó: Sztraka Ferenc, Turi Gábor