Jazz a fjordok vidékén

2020. január 30.

A jazz nemcsak zene, hanem világlátás, életforma és elkötelezettség is. Az Érintő című sorozatban a jazzhez kapcsolódó találkozásaimat és élményeimet idézem fel úgy, ahogyan bennem megőrződtek.

A budapesti Nemzeti Színház 2019 őszén mutatta be Euripidész Médeia című művét Szűcs Nelli főszereplésével. A nagyszerű előadást Eirik Stubø, a Svéd Nemzeti Színház norvég igazgatója rendezte. A név ismerősen hangzott, norvégiai emlékeim között keresgélve meg is találtam a kapcsolatot.

Az előzmények 1986-ra nyúlnak vissza, amikor a magyar-norvég kulturális csereegyezmény keretében két hetet Oslóban és Bergenben töltöttem a norvég színházi és jazzélet tanulmányozásával. Tapasztalataimról riportokban számoltam be a Hajdú-bihari Naplóban és a Gonda János szerkesztette Jazz című periodikában. (Mindkettő olvasható honlapomon: http://turigabor.hu/node/950 és http://turigabor.hu/node/838). Az út során ellátogattam a Norvég Jazz Szövetséghez, találkoztam Jan Garbarekkel, klubokat, kiadókat kerestem fel, és két tucat lemezzel tértem haza. Köztük volt a színházi rendező édesapjának, Thorgeir Stubø gitárosnak két albuma.

 

Két hét nem hosszú idő, inkább bepillantásra, mintsem alapos tájékozódásra ad lehetőséget, de így is sikerült képet kapnom a norvég jazz fejlettségéről, szervezettségéről, a támogatási rendszer formáiról és a zenei stílusokról. Utóbbiban segítségemre szolgált a Norsk Jazz 1960-1980 című ötlemezes kiadvány. Ez még a norvég jazz nagy felfutása előtti időszak volt. Akkoriban a német ECM kiadó jóvoltából néhány muzsikus – Garbarek, Arild Andersen, Karin Krog, Jon Kristensen – már sztárnak számított Európában, de egyéb források híján a szintén kitűnő Egil Kapstad, Bjarne Nerem, Knut Riisnaes, Jon Balke és társaik neve még az avatottak előtt is rejtve maradt nálunk.

 

Thorgeir Stubø 1943-ban Narvikban született, és 1986-ban, fiatalon ott is halt meg. Egyik fia jazzgitáros, lánya jazzénekes lett, míg Eirik a színházi pályát választotta. Játékára John Coltrane, Tal Farlow, Wes Montgomery, Jimmy Raney és Jim Hall volt hatással. Őt tartják minden idők legjobb norvég gitárosának. Az Odin kiadásában megjelent Live at the Jazz Alive a második lemeze, a neves oslói klubban 1983-ban adott koncert felvétele. Stubø partnerei első vonalbeli norvég/svéd muzsikusok: Egil Kapstad - zongora, Bernt Rosengren – szaxofon, Zerje Venaas – nagybőgő, Egil Bop Johansen – dob. A hat számból a „Changes” című darab szerzője a gitáros, aki a borítón megfogalmazza ars poeticáját: „Ezen e lemezen őszinte és megalkuvásmentes kísérletet teszek a szívemhez legközelebb álló, a bopstílusban gyökerező szvingelő, modern jazz előadására. A célom olyan zene létrehozása volt, amelyik nem tesz engedményeket a kommercializmusnak. Úgy vélem, utóbbi a legtöbb kortárs jazz leginkább negatív jellemzője.”

 

A Hot Club Records gondozásában 1985-ben kiadott, két gitárosra épülő Everything We Love érdekessége, hogy a kísérőszöveget Lee Konitz írta, aki kazettán kapta meg a felvételt. A jeles amerikai szaxofonos meleg szavakkal méltatja a muzsikusok játéktechnikáját, a jazz fősodrába illeszkedő előadásmód gördülékenységét, és kifejezésre juttatja, hogy szívesen közreműködne a páros következő lemezén. A stúdióban rögzített albumon az amerikai Doug Rainey (1956-2016) gitározik, a dán Jesper Lundgaard bőgőzik és a Jazz Alive klubot működtető Ole Jacob Hansen dobol. Az anyag időtállóságát mutatja, hogy 1998-ban CD-n is kiadták.

 

„Szembetűnő a norvég jazz magas színvonala, a felvételek szakmai igényessége és kidolgozottsága. Sok kitűnő zenész játszik a lemezeken, bár legtöbbjük kitaposott nyomokon igyekszik járni, kevés jele van az újító, formabontó törekvéseknek. Nem véletlenül azok tettek szert nemzetközi elismertségre, akik nemcsak jól beszélik a jazz nyelvét, hanem szuverén módon beszélik azt. Ha jazzről van szó, a muzsikusok tiszteletteljes főhajtással azonnal az őshaza, Amerika nevét említik. Nem véletlen, hogy a swing- és a modern jazz kezdetét jelentő bophagyományok olyan erősen élnek tovább. Az utóbbi stílus kitűnő képviselője Thorgeir Stubø gitáros, akinek a Live at Jazz Alive  és a Doug Rainey gitárossal rögzített Everything We Love című lemezei virtuóz produkciók ” – írtam beszámolómban.

 

Negyedszázaddal később ismét Oslóban jártam, és újból felkerestem a norvég jazz bel- és külföldi képviseletét ellátó központi szervezet irodáját. Érdekes adatokat ismerhettem meg. Az 1953-ban alapított Norsk Jazzforumnak 23 fesztivál, 75 klub, 120 big band, 530 hivatásos muzsikus és 130 akadémista a tagja. Az országos szervezeten kívül öt regionális jazzközpont működik Bodø, Trondheim, Bergen, Arendal és Oslo városokban. A Norsk Jazz Forum hatáskörébe tartozik az állami, területi és helyi támogatások átfogó rendszerének és a 2006-ban Oslóban megnyílt központi National Jazz Scene klubnak a menedzselése. A szervezet gondozásában, a Norvég Külügyminisztérium anyagi hozzájárulásával 2002-től kétévenként kartonborítású, tripla CD-ken jelennek meg a JazzCD.no (Jazz from Norway) című promóciós sorozat darabjai, amelyeket 3000 címre (!) küldenek el világszerte.

 Norvég promóciós CD

Mindez magyarázatot ad arra, hogy az ezredfordulóra miként válhatott az alig több, mint ötmilliós Norvégia kontinensünk, sőt a világ jazzéletének jelentős országává.