fbpx
Print this page

Magányból született // Möntör Máté – Alone With The Past

2021. március 16.

Mindig megvan a maga el nem hanyagolható kockázata annak, ha egy jazzgitáros szólólemezt akar készíteni. Óriási ugyanis a csábítás, hogy ez a lemez kellően lírai hangvételű, már-már behízelgően lágy és persze kifejezetten melodikus jellegű legyen. Az a helyzet, hogy ezt a csapdát csak kevesen tudták elkerülni, amiről persze nem tehet senki, hiszen a gitár, mint hangszer - itt most persze nem a rockban használt elektromos gitárokról van szó - történetileg is szorosan kötődött a lírához, kiváltképp az európai kultúrában. Még Joe Pass szólólemezein is érzékelni itt-ott némi ellágyulást, hogy Pat Metheny-ről már ne is beszéljünk, igaz, ő nemcsak szólóban, de trióban, kvartettben, kvintettben is gyakran vált lírába, sőt – leszámítva extrém produkcióit – ő maga is afféle lírai alkat.

A jazz szólógitározásnak persze ezernyi ága-boga van. Minden tekintetben különleges játéknak tekinthető az, amit a német Uwe Kropinski csinál még az Amigánál kiadott lemezén, de épp ilyen különleges zene az osztrák Karl Ratzer 1982-es, népzenei ihletésű szóló CD-je, minthogy rendhagyóak azok a próbálkozások is, amikor több ismeretlen gitáros Keith Jarrett Köln koncertjét adta elő saját átiratban és értelmezésben, egyedül. Ezt a lemezt egyébként szimfonikus zenekarok is „kézbe vették”, a darabból - amely eredetileg improvizáció az első hangtól az utolsóig - lekottázott, klasszikus-, pontosabban kortárszenei mű lett.

Ami elsőre megragadja a hallgatót Möntör Máté Alone With The Past című, nemrég megjelent szólólemezén, az a határozottság, a karakteresség. Hét ismert standard található a CD-n és bizony a legtöbb óhatatlanul is egyfajta ellágyulásra, a szépség minduntalan keresésére csábítaná a gitárost. There Will Never Be Another You, Beautiful Love, Softly As In A Mornig Sunrise… Vagy a Peace, Horace Silvertől, mind olyan darab, amely követeli a finom, lírai játékot attól aki, egy szál gitáron akarja előadni, illetve rögzíteni őket. No most Möntör Máté lemezén magával az érzékenységgel, annak kötelező mértékével nincs probléma, de nagyon szigorúan húzza meg itt magának a határvonalat. Bizonyos határvonalon. Épp attól izgalmas ez a lemez, hogy ezeket a klasszikus darabokat markánsabb értelmezésben, új és egyedi fragmentációval, valamint különös, e bontásokhoz illeszkedő ritmikával adja elő. Jóllehet olyan darabokról van szó, amelyekben a legtöbb gitáros szinte teljesen lemondana a ritmusról, ha szólóban adná elő őket, sőt, talán épp arra törekedne, hogy mindenféle ritmust mellőzve bontsa szét, majd rakja össze újra a számokat, egy-egy melodikus improvizáció közbeiktatásával, Möntör Máté fontosnak tekinti a ritmust, még akkor is, ha afféle balladisztikus atmoszférája van az egész lemeznek.  

Ha már a rögtönzéseknél tartunk, nehéz eldönteni, hogy a CD-n hallható darabok milyen mértékben tartalmaznak kötött passzusokat. Sokszor úgy tűnik, hogy már a téma bemutatásában is sok az improvizatív elem, akárcsak az érdekes, nyilván a pillanat varázsában születő ötlet a harmonizálásban. Mindez azt sejteti köznapi nyelven szólva, hogy Möntör Máté egyszerűen csak leült, és elkezdett játszani különösebb tervek, spekulációk és előre kigondolt formák nélkül. Mintha magától, egy helyzet, a járvány adta bezártság, a külvilággal való kapcsolatok lassú leépülése, a kényszerű „magány” szülte volna ezt a CD-t. Ez a fajta egyedüllét is lehet inspiráló erő, még ha nem is mozgat meg mindenkit. Persze nagyon is érthető a zenészek, színészek, előadóművészek, és az egész társadalom aggodalma. Mindannyian alábecsültük a járványt, csak egyes filozófusok figyelmeztettek arra, hogy a pandémia megváltoztatja a civilizáció életét, és ebből a változásból nem marad ki senki. 

Talán nem is annyira esetlen és erőltetett megállapítás, ha azt mondjuk, hogy pont a változások közepette lehetnek nagyon fontosak az olyan, kapaszkodóként szolgáló lemezek, mint Möntör Máté korongja. Csak egy baja van ennek a CD-nek. Az, hogy rövid. Hallgatná még az ember… 

    

Szerzői kiadás, 2021

  

  • There Will Never Be Another You
  • Beautiful Love
  • Blue Monk
  • On The Sunny Side Of The Street
  • You'd Be So Nice To Come Home To
  • Peace
  • Softly As In A Morning Sunrise

 

Közreműködik:

Möntör Máté - gitár