fbpx
Print this page

4,74 milliárd Ft jogdíjat osztott ki az Artisjus magyar szerzőknek

2021. február 11.

Az Artisjus egyesület, mely a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelője, megadta a 2020-as évre a jogdíjak kifizetésére vonatkozó adatokat. Majdnem 50 %-a a szerzőknek bruttó 500 Ft alatti összeget keres havonta a jogdíjaikból.

Az Artisjus 2020-ban 9,373 milliárd forint jogdíjat osztott fel a dalok, zeneművek alkotói között. Ennek fele (51%) jutott magyar zeneművek, dalok szerzőinek.

Már most látható, hogy a 2021-es év ennél sokkal rosszabb lesz, mert az Artisjus bevétele 17,7%-kal csökkent.
Tavaly 1619 zeneszerző, szövegíró regisztrált a jogkezelőnél, ami 8 százalékkal több az előző évinél. (Érdekes, hogy az összes új szerző 11 százaléka volt 20 évnél fiatalabb.)

Ezzel arányosan a bejelentett zenék száma is nőtt. Évek óta stabilan évi 16-18 ezer új zeneszámot jelentettek be a szerzők, 2020-ban viszont 23 155 zeneművet regisztráltak, ami a 2019-eshez képest 34 százalékos emelkedés.

Amit még megtudhatunk az Artisjus jelentéséből, hogy a nem slágerszerzemények után, pár év múlva már nem érkezik jogdíj: „Az új daloknak bevétel szempontjából komoly jelentősége van egy dalszerző életében: a jogdíjkifizetések 35-40 százaléka 5 évnél nem régebbi szerzeményből származik. Amiből nem lesz sláger, az a dal a megjelenése után néhány évvel már nem termel jogdíjat az alkotóknak.”

Az alábbi diagramból pedig az látható, hogy a szerzők 48,1%-a csak bruttó 500 Ft alatti jogdíjra számíthat, és hogy közel 3/4-e a szerzőknek bruttó 5000 Ft alatti keresetet remélhet egy hónapban a jogdíjakból.

 

 

Fotó:  Artisjus, Irk Réka