koncert

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
7
Dátum : 2020. febr. 7.
8
Dátum : 2020. febr. 8.

Louis Jordan: Let The Good Times Roll

2019. december 04.

Ebben a részben olyan zenészről van szó, aki érdemeihez képest alulértékelt módon, nagyon ritkán szerepel a jazz történetével foglalkozó műsorokban. Mi több, vannak jelentős jazz enciklopédiák, amelyek meg sem említik a nevét. Szerintünk ennél többre volna érdemes ez a muzsikus, ezért is kerül sor annak a 2 CD-ből álló antológiának a bemutatására, amelyek a szaxofonos és együttese 1938 és ’59 között készített felvételeinek válogatását tartalmazzák. A muzsikust Louis Jordannak hívták, a gyűjtemény „Let the Good Times Roll” címen jelent meg 1999-ben a Decca lemeztársaság kiadásában.

 

 

A bemutatkozó felvétel címe: „Doug the Jitterburg”.

A válogatás leforgatásával alapvetően az a célunk, hogy olvasóink megismerkedjenek egy remek muzsikus-figurával és felvételeivel, és mivel feltételezhetően még az igazán komoly jazzértők is szívesen veszik, hogy a szokásosnál több információt kapjanak Louis Jordanról, az átlagosnál kicsit több életrajzi adatot és eseményt tartunk érdemesnek megemlíteni.

De nehogy az legyen a benyomásunk, hogy Jordan csak a gyors számokat kedvelte ebben az időszakában, most egy bluest hallgassunk meg, amely 1941-ben készült, címe: „Rusty Dusty Blues”. Érdemes figyelni Jordan szólóját.

 

Most az ígért néhány életrajzi adat Louis Jordanről: 1908. július 8-án születetett az Arizona állambeli Brinkleyben. Édesapja egy igazi szórakoztató muzsikus volt és egy Rabbit Foot Minstrel, azaz a Nyúl Láb Minstrel voudeville bandnek volt a vezetője, akik keresztül-kasul beutazták az Egyesült Államokat műsoraikkal. Jordan, aki természetesen apjával tartott a show business világában hamar elsajátította a szórakoztatás tudományát. Apja volt az első zenei tanítómestere is, ő oktatta a klarinét és a szaxofon használatára. 1930-ban Arkansasban tagja lett a Ruby Williams in Hot Springs nevű együttesnek, ahol első sorban altszaxofonon játszott. 1934-ben New Yorkba ment, ahol a kiváló dobos, Chick Webb zenekarába került. Chick Webb és swing zenekara nagyon népszerű volt a harmincas évek második felében, és Webb remek szemmel fedezte fel a fiatal tehetségeket. Talán elég annyi, hogy ebben az időszakban került hozzá fiatal énekesnőként Ella Fitzgerald is.

Tehát, Louis Jordan Chick Webb híres swing együtteséhez került 1936-ban és ott játszott 38-ig. Hamarosan ő lett a zenekar komédiása, káprázatos humorral és jókedvvel dobta fel a zenészeket és a hallgatóságot.

Természetesen ebben a tekintetben is voltak követői, gondoljunk pl. Dizzy Gillespiere, aki Jordanhoz hasonlóan igazi clown volt a színpadon és ezzel a vidám viselkedéssel mindig valami pluszt adott a zenéhez. Igazolásul érdemes meghallgatni egy 1942-ben készített felvételt, melynek címe: „Five Guys Named Moe”. Jordan 1940-ben megalakította az első saját együttesét, amelynek a Louis Jordan and his Tympany Five nevet adta. Ez az együttes muzsikájával a legdirektebb előképe volt az ötvenes években létrejött rock and roll zenének.

 

Mint látható, Jordan szerepe több volt, mint egyszerű jazzmuzsikusé. Ő volt az, aki bevitte a zenét a fodrászüzletekbe, azokra a helyekre, ahol a feketék találkoztak egymással, ahol a saját, nem kifejezetten irodalmi szlengjeiket használhatták egymás között, olyan zenét adott nekik, amit magukénak érezhettek, amellyel azonosulhattak még a legegyszerűbbek is, és amit bárki megérthetett. Jordan ugyanazt adta nekik, mint harminc évvel később Chuck Berry. Játszott és énekelt fehér és fekete szerzőktől, népszerűsítette a dalokat remek humorral, olyannal, amelyet a négerek magukénak tekintettek. Mindezt tette úgy, hogy sohasem vált Tamás bátyóvá. Érdemes meghallgatni a: „Choo Choo Ch’Boogie” című felvételt.

 

Amint az eddigi számokból kiderült, Jordan nemcsak szaxofonon játszott, hanem énekelt is. Méghozzá lelkesedéssel, tűzzel és humorral, eredetiségéhez nem fér kétség. Éneke nem egyszerűen egy vokális stílus, hanem egy társadalmi tartalmú komédia, amit játékba, vidámságba csomagol. Ebben is talált követőkre, hiszen Jordan nyomdokain járt a nyolcvanas években Morris Day funky énekes. Emellett természetesen jó altszaxofonos is volt, erről meggyőződhettünk többek között az eddig meghallgatott számokból.

A negyvenes évek közepén Jordan és a Tympany Five egy sajátos stílust alakított ki, amit ők jump-band stílusnak neveztek el. Egyik jellegzetességük volt, hogy szívesen játszottak gyors, lendületes számokat, amelyek immár valóságos előképei voltak a néhány évvel később megjelent rock and rollnak. Az akkoriban született felvételek közül. a zenekar egyik legismertebb és talán legnépszerűbb számát javasoljuk meghallgatni, amelynek címe: „Caldonia”.

1949-ben a Norman Granz által szervezett Jazz at Philharmonic utazó zenekarának egyik tenorszaxofonosa Josh Jackson is Jordan együtteshez szerződött. Ők a trombitás Izenhallal együtt remek ritmust, sodró lendületet vittek a zenébe és ezzel létre hozták a rock and roll ritmizálást.

Példa 1949-ből. A felvétel címe: „Saturday Night Fish Fry”

 

Jordan népszerűségét növelte, hogy 1950-ben egy felvételre Louis Armstrong is beszállt a zenekarba, aki trombitaszólójával és remek éneklésével a zenekar presztízse emelkedéséhez is hozzájárult. Közös felvételük címe: „Life is so Peculiar”.

 

1951-ben immár Louis Jordan and his Orchestra nevű, 13 tagra bővült swing stílusú big banddel vették lemezre a következő számot. Olvasóink figyelmébe ajánljuk a hangszerelést, amely egyértelműen igazolja, hogy Jordan minden komédiázás és bohóckodás mellett remek muzsikus volt. A zenekar egységesen szól, a ritmus lendületes, a zenészek fölényes biztonsággal játszanak. Példa a „Lousville Lodge Meeting” című kompozíció.

 

Az antológia a Decca lemeztársaság gondozásában jelent meg Milt Gabler producer irányításával. Ugyanő adta ki elsőként egy Western zenekar lemezét, mely Bill Haley and his Comets néven jelent meg, és olyan számok voltak rajta, mint pl. a „Rock Around the Clock”.

Befejezésül egy bluesos hangvételű számot javasolunk meghallgatni az antológiáról. A darab címe egy örökké megfontolásra érdemes felszólítás, „Never Trust A Woman”, soha ne bízz egy asszonyban.