fbpx

Már vasárnap kezdődik a Lamantin Jazz Fesztivál – Szombathely, június 23.

2019. június 20.

Nemrég kérdeztem a Lamantin tábor művészeti vezetőjét, Márkus Tibort, mit várhatnak a diákok a táborban való részvételtől. Most pedig arról faggatom, milyen lesz az idei 20. Lamantin Jazz Fesztivál. 

MagyarJazz: Miért érdemes már vasárnaptól részt venni a fesztiválon?

Márkus Tibor: A vasárnap délelőtti tábornyitás után egyszerre belevágunk a sűrűjébe, elindul a pörgés. A Táborban a beosztások után már workshopokon is részt vesznek a hallgatók, este nyolckor pedig a Fesztivál nyitókoncertjén mi, tanárok fogunk bemutatkozni a Tábor tanársegédeivel. Évente nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen így nemcsak tanárként mutatkozhatunk be, hanem előadóművészként, zeneszerzőként   - sokunk saját kompozíciókat játszik a koncerten – is. Lelkiismeretesen készülünk a koncertre, hiszen már itthon, Budapesten elkezdjük a próbákat a különböző formációkkal. Nekem könnyű dolgom van, hiszen rajtam kívül Equinox zenekarom három tagja (Elek István, Csuhaj Barna Tibor és Jeszenszky György) is a tanári kar részét képezi. Így természetes, hogy minden évben saját kompozíciókat játszunk, idén éppen a nemrég megjelent lemezünkről.

A tanári kar minden tagja részt vesz a koncerten 20.00 órakor a Lamantin Klubban a Weöres Sándor Színházban

Lakatos Ágnes – ének
Winand Gábor – ének, szaxofon, zongora
Tóth Viktor – szaxofon
Elek István – szaxofon
Friedrich Károly – harsona
Gyárfás István – gitár
Gotthárd Mike – gitár
Márkus Tibor – zongora
Spányi Emil – zongora
Csuhaj Barna Tibor – nagybőgő
Nesztor Iván – dob
Jeszenszky György – dob
Közreműködnek: a tábor tanársegédei, nevezetesen Girincsi Fruzsina – ének és Drippey Máté – szaxofon.

 

MagyarJazz: Kik lesznek a visszatérő vendégek és miért pont őket hívjátok minden évben?

Márkus Tibor: A tanári koncerten kívül a Fesztiválon nincsenek évről évre visszatérő vendégek, hiszen Dr. Tímár Péter, a Fesztivál igazgatója, az Improvizatív Zeneműhely Egyesület vezetője (ők a szervezők) évről évre változatosan állítja össze a programot, olyan formációkat hív, akik még nem szerepeltek a Fesztiválon. Azonban jó pár művészt köszönhetünk újra itt, akik már felléptek más formációkkal, vagy olyan zenekarokat, akik már nagyon régen (öt-hat éve) jártak itt.

 

MagyarJazz: Idén, kedden és csütörtökön 3-3 zenekar fog fellépni egy este. Kik lesznek ők?

Márkus Tibor: Kedden a Weöres Sándor Színház Nagytermében
 

Borbély Mihály Polygon formációja:

Borbély Mihály – szaxofon, tárogató, klarinét, basszusklarinét, fujara
Lukács Miklós – cimbalom
Dés András – ütőhangszerek

Liane Carroll (UK)

Liane Carroll – ének, zongora
Horváth Plútó József – basszusgitár
Jeszenszky György – dob

majd Ferenc Németh Trio feat. Wolfgang Muthspiel & Tzumo Árpád (H-A)

Wolfgang Muthspiel (A) – gitár
Tzumo Árpád – zongora, keyboard
Ferenc Németh – dob, ütőhangszerek

ad koncertet.
 

Csütörtökön pedig a szokásos blues nap lesz az Agora Művelődési és Sportházban

Kenny “Blues Boss” Wayne (USA), Jumping Matt and His Combo feat. Custom Big Band és Jon Cleary & The Absolute Monster Gentlemen (USA) fellépésével.

Mindkét napon 18.00 órakor kezdődnek a koncertek.

 

MagyarJazz: A hétfői és a szerdai napok koncertjei is izgalmasnak ígérkeznek.

Márkus Tibor:  A hétfői és a szerdai koncert is a Lamantin Klubban lesz. Mindkét nap csak egy „sztárzenekar” koncertezik, mert már hagyománnyá vált, hogy a Klubban tartandó koncerteket a Tábor diákjaiból alakult egy-egy formáció nyitja, és a „nagy koncertet” jam session követi.

Hétfőn a Sárik Péter Trió X Bartók

Sárik Péter – zongora
Fonay Tibor – nagybőgő
Gálfi Attila – dob

szerdán pedig a Juhász Márton Quartet

Mike Gotthard – gitár
Tálas Áron – keyboard
Ifj. Tóth István – basszusgitár
Juhász Márton – dob

lesznek a főszereplők, minkét napon 20.00 órai kezdettel.

 

MagyarJazz: Pénteken mindig olyan zenekart léptettek fel, akik óriási bulit csinálnak. Ez gondolom koncepció. Idén kik lesznek a záró est vendégei?

Márkus Tibor: A Fesztivált a  Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra

zárja, szintén a Lamantin klubban, de e koncertet is megelőzi egy tábori diák zenekar, és az estet Jam session zárja.

Ezzel a koncerttel csak a fesztivál fejeződik be, azonban szombaton 13.00 órai kezdettel a Lamantin Improvizációs Tábor zárókoncertjét láthatja a közönség szintén a Lamantin Klubban, ahol a tábor diákjai bemutatják, hogy egy hét alatt milyen produkciókat sikerült létrehozniuk. Ezen a koncerten mindig bebizonyosodik, hogy mennyi tehetséges fiatallal büszkélkedhetünk és a hallgatóknak érdemes volt eljönni a Lamantinba.

 

 Részletes program itt található: http://www.lamantin.hu/?page_id=1326

 

A táborról az interjú itt található: https://magyarjazz.hu/programajanlok/138-markus-tibor-interju-a-lamantin-taborrol-jelentkezes-majus-31-ig

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005