Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Fehér holló No. 7 (Miguel Zenón: Law Years: The Music of Ornette Coleman)

2021. március 25.

Úgy hozta a sors, hogy épp aznap születhet meg ez az írás, amikor a szóban forgó lemez a boltokba kerül. Pandémia ide vagy oda, változatlanul szinte özönlenek a jazzkiadványok a piacra, s még az a töredék is, amely eljut a kritikushoz, írásban feldolgozhatatlan mennyiség. Miguel Zenón esetében az döntött a megírás mellett más, korábban napvilágot látott, amúgy jelentős CD-k ellenében, hogy egyik kedves muzsikusom szerzeményeiből állította össze új, remekül sikerült albumát.

Épp húsz esztendeje ismertem meg az altszaxofonos zenéjét a barcelonai Fresh Sound New Talent kiadónál publikált Looking Forward albumon. Mint kiderült, ez volt első megjelenése. A katalán label nemzetközi jazztehetség-gondozónak számított, ahol a világ minden részéből érkező fiatal géniuszok stúdióhoz jutottak. Zenón ígéretesen játszott, de számomra akkor csupán egyike volt a feltörekvő ifjaknak, akik vagy kitalálják magukat, vagy majd belesimulnak a középszerűségbe. Mások többet gondoltak Zenón zenéjéről, és 2002-ben a Looking Forward lett az év alternatív jazzlemeze. A Puerto Rico-i szaxofonos útját David Sánchez, majd Branford Marsalis egyengette tovább, és Zenón a Marsalis Music „recording artist”-ja lett, világhírű fiatal zenész, többszörös Grammy-jelölt, Guggenheim- és MacArthur-ösztöndíjas, a Down Beat címlapsztorijának főszereplője, az Év Altszaxofonosa (Jazz Journalist Association, 2015). Vagyis olyasvalaki, akit a műfaj kortárs áramlataiban jól eligazodóknak ismernie kell, legalább névről és egy-két YouTube-videóról, törzsanyag egy nem létező, de mégis létező tantervben, amit modern jazzkánonnak neveznek. Kérdés, mennyire bízunk a szakmai díjak, ösztöndíjak és a mentori laudációk hitelében. Magam például inkább a fülemre és a gyomortájékomra hagyatkozom. Ha ez utóbbiban a zene hatására keletkeznek bizonyos pozitív rezdülések, „good vibrations”, melyek persze sokkal többek holmi egyszerű rezgéseknél, rendben van. Ha nem, akkor mindegy, mekkora sztár az előadó. A lényeg: Zenón zenéjét két évtizedre elengedtem, s e hosszú idő alatt csak akkor figyeltem fel a nevére, amikor épp valami díjat kapott.

Most azonban minden megváltozott. Visszatértem hozzá, legalább egy lemez erejéig, mert a Law Years olyan hanganyag, melyet időről-időre újra meghallgatunk és halálunkig őrizgetünk a polcon vagy a winchesteren.

Zenón az ezredforduló óta kicserélte csapatát, bár régi kollégáival se szűnt meg a zenei kapcsolata: 2021 januárjában jelentetett meg egy duólemezt régi pianistájával, Luis Perdomóval (El Arte del Bolero). Jelenleg a 60-as évek második felében aktív Coleman-kvartett mintájára építi fel nemzetközi együttesét, melyben Ariel Bringuez tenorszaxofonozik, Demian Cabaud bőgőzik és Jordi Rossy dobol. A Law Years néhány nappal Coleman kilencvenegyedik születésnapját követően kerül piacra. Hét számot játszanak el a néhai altszaxofonos repertoárjából, minden felesleges cicoma nélkül. Nyers Ornette Coleman-sound szól a lemezen, közhelyesen azt mondhatnánk: időutazásra invitál a mai kvartett azokba a közel hatvan évvel ezelőtti napokba, amikor ezek a darabok keletkeztek. „Ahogy hallgatom a zenét, majdnem olyan, mintha más időben járnék, egy olyan korban, amikor még nem féltünk közel kerülni egymáshoz” – mondja lemezének ihletőjéről Miguel Zenón. – „Egy korban, amikor még zsúfolásig megtelt termekben tudtunk játszani, közvetlenül a közönség orra előtt, és fel tudtuk tölteni őket energiával.”

Zenón tizenéves korában hallotta először Coleman zenéjét. Megragadta a lágyan hömpölygő (vagy épp keményen pattogó), mégis a konvencionálistól alaposan eltérő hangözön, illetve a rögtönzésnek az a módja, mely kilépett a hagyományos harmóniamenetekből, és mégse vált kaotikussá. (Aki veszi magának a fáradságot, és alaposabban meghallgatja Coleman korai albumait, tapasztalni fogja, hogy ez az annak idején annyi sértő bírálatban részesült, sőt, testileg is bántalmazott zenész milyen fejlett melódiaérzékenységgel rendelkezett!) Mai követője valahol azt mondja e zenei emlékéről, hogy megkövülten hallgatta elődjét, aki egészen mást játszott, mint a többiek, akiket addig Zenón hallott. Már fiatalon, Puerto Ricóban észlelte (a The Shape of Jazz to Come-ot hallgatva kazettáról), hogy e zene részint a bebopban és a blues-ban gyökerezik, részint az akkor új Miles Davis és John Coltrane felfogása tükröződik benne, mégis nagyon eltér mindezektől.

A fiatal altszaxofonos végül személyesen is megismerkedett példaképével. Mint Zenón meséli, találkozásaik mindig hasonló szellemben zajlottak le. A latin fiatalember emlékeztette Colemant, hogy Miguel Zenónnak nevezik, szintén altszaxofonon játszik és nagy tisztelője az amerikai muzsikusnak. Mire Coleman: „Örülök a találkozásnak, Miguel. Gondoltál már arra, mi történne, ha egy A és egy Esz hangot egyszerre fújnál meg?”

A művészi szabadság, mely Coleman minden darabjából árad, azóta is inspiráló erő Zenón pályáján, akárcsak a Coleman-előadások nagyfokú strukturáltsága, s ez most végre egy élő lemezben is tárgyiasult. Zenónt 2019 májusában meghívták egy gigre a bázeli Bird’s Eye Jazz Clubba, és ekkor határozta el, hogy Coleman-műsorral lép majd fel, méghozzá a második, kétszaxofonos kvartett felállásában.

Igazi improvizatív jazzakcióról van szó: a lemezen szereplő négy muzsikus korábban még sose játszott együtt, a Law Years-on hallható zene döntően instant. A négy muzsikust a felhangzó zene iránti elkötelezettségen kívül főként az tartja össze, hogy mindannyian a spanyol nyelvű világ egyes sarkaiból érkeztek. A zenekarvezető Puerto Ricóból, a tenoros Kubából, a bőgős Argentinából és a dobos Spanyolországból. Minden sideman remek választás volt: a négy „hispán” kultúrájú muzsikus zeneileg is tökéletesen megérti egymást. Mint az altszaxofonos írja a lemezborítón, mind a négyen remek hangulatban játszottak a lelkes közönség és a fantáziájukat beindító zene hatására. Ismét Zenónt idézve: „olyan zene ez, amely az interakció végtelen számú lehetőségére nyit ajtót, és arra ösztökéli az embert, hogy lelkesen folytassa, amit elkezdett”.

Mint minden feldolgozáslemez, a Law Years is felveti a kérdést, hogyan érdemes interpretálni régebbi zenéket. Természetesen nincs tökéletes, bárki által felhasználható recept. Szerintem általában azok az átdolgozások a legérdekesebbek, amelyek teljesen megújítják a régi darabokat, mert épp hűtlenségükkel tesznek bizonyságot az eredeti megismételhetetlensége mellett. Zenón lemezén más a helyzet. Itt a cél nem valami új minőség létrehozása volt, sokkal inkább egy atmoszféra felidézése, mely évtizedekkel ezelőtt szétoszlott a semmibe. Nehéz feladat lehet egy régi Coleman-kvartett koncertjét invokálni és rekonstruálni, márpedig a mai négyes ezzel próbálkozik, anélkül, hogy egy pillanatra is identitást tévesztenének. Zenón játékában több a bop-pattern, mint az elődjéében, és Rossy dobolása inkább emlékeztet Billy Higginsére, mint Ed Blackwellére, de mindez semmiben sem zavarja a zene élvezetét.

Felesleges Coleman más feldolgozóihoz hasonlítani Zenón csapatát. Emlékezetes és feledhető átdolgozások léteznek, de az alapanyag annyira érdekes ma is, hogy akár egymás után közvetlenül is hallgathatók az Old and New Dreams, James Blood Ulmer, John Zorn, Branford Marsalis, Dave Liebman és most már Miguel Zenón újragondolásai. A Puerto Ricó-i szaxofonos együttese ráadásul zömében ritkán feldolgozott Coleman-darabokból állította össze műsorát, ezért külön elismerés illeti őket.

Amikor ezeket a felvételeket hallgatjuk, azon is érdemes elgondolkodnunk, amit a Free Jazz szerzője mondott magáról, miszerint ő elsősorban komponistának és csak másodsorban zenésznek tartja magát.

 

Miel Music, 2021 (2019)

 

  1. The Tribes Of New York
  2. Free
  3. Law Years
  4. Giggin'
  5. Broken Shadows
  6. Dee Dee
  7. Toy Dance/ Street Woman

 

Közreműködik:

Miguel Zenón – altszaxofon
Ariel Bringuez – tenorszaxofon
Demian Cabaud – bőgő
Jordi Rossy – dob