fbpx

Nagy János Trió: 50 – interjú Nagy Jánossal

2021. november 21.

Idén lett 50 éves a Nagy János Trió alapítója, vezetője, de idén lett ugyancsak 50 éves a trió másik tagja, a hegedűs Frankie Látó.

Erre a különleges alkalomra készítette el a zenekar az 50 című lemezét, mely már a zenemegosztókon is elérhető.

Nagy Jánost kérdezem a lemezről.

  • MagyarJazz: Rég jelent meg lemezetek. Idén a másik zenekaroddal is kihoztál albumot. Miért fontos manapság, hogy lemez formátumban is megjelenjen egy album?
  • Nagy János: 2018-ban jelent meg a trióval a Debussy 100 című albumunk. Akkor elkezdtünk dolgozni a mostani anyagon, de a pandémia elsodorta az anyag nagy részét, így szinte az egészet újravettük idén tavasszal. Most már örülök, hogy így történt, sokkal izgalmasabb zenei anyag került így rögzítésre. A Free Style Chamber Orchestrával tavaly jelent meg lemezünk, a European Mantrával idén. Nem tétlenkedtünk. Igaz, manapság nem igazán hallgatunk már CD-t, de még mindig egy fontos eszköz a közönséggel való kapcsolattartásban. Elsősorban koncerteken lehet hozzájutni az albumokhoz. Reményeink szerint bakelit lemezen is megjelenik tavasszal a trió album.

 

  • MagyarJazz: Hol jelent meg az album, és kik szerepelnek rajta?
  • Nagy János: A Gramy-H kiadó gondozásában jelent meg. A trió másik két tagja rajtam kívül immár 7 éve, Frankie Látó hegedűn és Joubert Flóra dobon. Három vendégünk van a lemezen, Mike Stern, Dominique Di Piazza és a gyönyörű hangú Gereben Zita.

  • MagyarJazz: Kik írták a lemezen szereplő dalokat?
  • Nagy János: Elsősorban az én kompozícióim vannak a lemezen, Franke Látó egyik gyönyörű balladáját is játsszuk.

 

  • MagyarJazz: Mi volt a koncepciód, mikor kitaláltad, mely számok kerüljenek a lemezre? Ilyenkor együtt döntötök a trióval vagy egyedül választasz?
  • Nagy János: Egyedül választottam ki a számokat, elsősorban érzelmi alapon választottam, melyek azok amik a leginkább tetszenek, melyeket érzem igazán közel most magamhoz és mi az ami a triónak jól áll, a többiek is szívesen játsszák.

 

  • MagyarJazz: Mikor és hol lehet meghallgatni majd élőben is titeket az új anyaggal?
  • Nagy János: Legközelebb december 9-én a Fonóban mutatjuk be az új anyagot.

 

További információ a koncertről: http://www.fono.hu/hu/programok/kamaracsutortok:-veni-ingyenes-program-949

 

  

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005