fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Fehér holló No. 11 (Scott Reeves: The Alchemist)

2021. október 20.

Miközben emberi drámák tömegét idézte elő a vírushelyzet, a Berklee School of Music immár nyugalomba vonult tanára, a harsonás-komponista Scott Reeves többek között arra használta fel a kényszerű otthoni elzártságban töltendő napokat, hogy átbúvárolta zenei archívumát és meghallgatta néhány régi, lemezre sose került felvételét.

 

Az utóbbi években főként nagyzenekari vállalkozásokban (Dave Liebman Big Band, Vanguard Orchestra, Chico O’Farrill’s  Afro-Cuban Jazz Orchestra) szereplő, illetve a magának és más zenekaroknak való komponálásra koncentráló művész így jutott el egy 2005 májusában a harlemi City College of New Yorkban felvett hanganyagához, mely a változatosság kedvéért kiszenekarral, akkori kvintettjével készült. A koncertről készült felvétel hangminősége bizony közel sem volt tökéletesnek mondható, viszont a muzsikus úgy vélte, a felhangzó zene megérné a közzétételt, úgyhogy az archív anyagot eljuttatta Brian Montgomery Grammy-díjas hangmérnökhöz. A szakember megtisztította a koncertfelvételt a zavaró mellékzörejektől, és amennyire lehetett, javított a hangminőségen – ezután Reeves még inkább meggyőződhetett róla, hogy a kvintett háromnegyed órás ihletett játéka megérdemli a nyilvánossá tételt, de arról is, hogy a New York-i koncert zenei minőségben pályája egyik csúcspontját jelenti.

Általános első benyomásunk e zenéről az, hogy könnyed és laza, higgadtabb, egyben (bizonyos számokban) visszafogottabb a legtöbb élő felvételnél. Akár stúdióban felvett kamarajazz-estnek is gondolhatnánk a hat számból álló műsort. A leginkább koncertszerű előadást a címadó szám tolmácsolása, valamint az egyetlen feldolgozás, az All or Nothing at All, Arthur Altman és Jack Lawrence 1939-ben írt dala jelenti, melyet annak idején Frank Sinatra énekes verziója tett népszerűvé – ez utóbbit Reeves együttese a szokásosnál tempósabban és funkosabban adja elő.

A zenekarvezető két hangszert váltogat a lemezen: alt szárnykürtöt és alt ventilpozant, mindkét hangszert kifejezetten a számára készítették Németországban. Egyes pontokon mintha együtt fújná a kettőt, ilyenkor olyan érzésünk támad, mintha Roland Kirk stílusában szólalna meg egy rézfúvós, bár Reeves elektronikával is fűszerezi játékát.

Különös Reeves-szerzeménnyel kezdődik a program: a fríg vampre írt New Bambooról nehéz eldönteni, tradicionalista, vagy inkább kísérletező komponista műve-e. Jó téma, bár talán nem kifejezetten nyitó számnak való. Kicsit nehézkesen indul, hogy aztán a szám közepén tempót váltson a zenekar. Reeves technikás, de némileg színtelen szólistának mutatkozik, Mike Holober elektromoszongora-szólója pedig ugyancsak kellemes, mégis öncélúnak hat. Úgy érezzük, több fantázia van a szerzeményben, mint amennyit a hangszórókból kihallunk. A tizenkét ütemes sorra épülő tonális Shapeshifter Gil Evans emlékére írt, s némiképp az ő kompozíciós technikáját tükröző szerzemény, amelyben egy újabb, fizikailag szépen kivitelezett, ám ismét seszínű fúvós szólam mellett egy kissé bátortalan gitárszóló tűnik fel. Viszont Holober szárnyakat kap, és megmutatja, milyen kiváló pianista. A 6/4-es keringőnek induló darab szabad formában teljesedik ki. A Without A Traceben mintha megjönne Russ Spiegel gitáros játékkedve is, itteni szereplése végre több életet visz az AAB formájú szerzeménybe, egy könnyed, keserédes bossa nova darabba, ahol a ritmusszekció is önállóbb szerepben mutatkozik be. Spiegel játékának alkalmi viszonylagos óvatossága nyilvánvalóan a kamarajazz-környezettel magyarázható: amúgy igen tapasztalt zenész, több lemezkiadvánnyal, valamint nagyzenekari kompozíciókkal és rövidfilm-zenékkel a háta mögött.

A tempósabb címadó számban ventilpozanon mutatkozik be a mértéktartó zenekarvezető, míg Holober ismét Fender-zongorán kap szerepet, Spiegel pedig felszabadultabban és ötletesebben játszik elektromos gitáron, mint a korábbi darabokban. Itt Miles Davis a dedikáció címzettje: Reeves számára ő az idővel és térrel való zenei bánásmód nagy alkimistája. A Remembrances ismét egy jazzvalcer: játék az elejétől a végéig megkomponált formával. Végül az All or Nothing at All, az album egyetlen feldolgozása swing és funk, illetve bop és modális jazz között lavíroz. Ez a Coltrane felé is kacsintó előadás, valamint a Without a Trace egy Reeves-féle nagyzenekari lemezen is napvilágot látott már, természetesen más arrangement-ban.

Bár a különleges rézfúvós hangszerek és a jó témák ellenére nem maradéktalan a lelkesedésünk az előadással kapcsolatban, azért emeljünk kalapot a komponista Reeves előtt: szerzői kvalitásairól a Stereophile magazin is igen elismerően nyilatkozik.

Scott Reeves tízévesen kezdett harsonázni, és mint az sok más kortárs harsonás korai éveire is igaz, komoly erőfeszítéseibe került leráznia magáról Slide Hampton, Curtis Fuller és más nagyságok hatását. Végül rátalált saját hangjára, valamint a hangszerre is, melynek hangja teljesen kielégíti. Kiharcolt szaktudását két improvizációs tankönyvben összegezte.

 

Origin Records, 2021

 

  1. New Bamboo
  2. Shapeshifter
  3. Without a Trace
  4. The Alchemist
  5. Remembrances
  6. All or Nothing at All

 

Közreműködik:

Scott Reeves: alt ventilpozan, alt szárnykürt, elektronika

Russ Spiegel: gitár

Mike Holober: zongora 

Howard Britz: bőgő 

Andy Watson: dob