fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

BENNY GOLSON 93!

2022. január 27.

1958-ban az Esquire magazinnak bedolgozó fotós, Art Kane elhatározta, hogy a Harlem 17-es keleti körzetében, a 126. utcában korának legnagyobb jazz-zenészeiről csoportképet készít. Ötvennyolcan fogadták el felkérését, “55 cats and 3 chicks”, és rendeződtek el az instrukciók szerint a 126. utca az Ötödik és a Madison Avenue közötti szakaszán kiválasztott ház előtt. 1958. augusztus 12-én délelőtt 10 órakor elkészült az „A Great Day in Harlem”, amely az Esquire 1959 januári számában jelent meg. A képre ötvenheten kerültek, a nagyszerű zongorista, az 1897-ben született Willie „The Lion” Smith, elfáradt az álldogálásban, és a szomszédban ült, amikor Kane exponált.

Az év basszusgitárosa lett mind a szerkesztőségi, mind a közönségszavazatok alapján Fonay Tibor, aki talán többször látható zenekarokban bőgővel a kezében, mint basszusgitárral. A Zeneakadémián mesterképzésen 2013-ban diplomázott, azóta pedig a hazai vezető jazz-zenészek partnere a muzsikálásban, mint Binder Károly, Sárik Péter, Révész Richárd.

Múlt csütörtökön folytatva a hagyományokat, a Budapest Jazz Club adott otthont az évek során a bor és a jazz kedvelői találkozójaként népszerűvé vált Glass of Jazz sorozat 12. estjének. Az ez évi első, téli rendezvényen ezúttal a pezsgők, gyöngyöző és habzó borok kerültek fókuszba, de a buborékokért egyelőre még nem kifejezetten rajongókat a szervezők megnyugtatták, a kiállítók egyharmad részben az ún. csendes boraikkal is készültek a kóstolóra. Az italok ismertetésével egybekötött kóstoló a hagyományoknak megfelelően már este hattól elkezdődött, a koncertteremben pedig szintén a szokásos időpontban, este nyolctól szólt a jazz. Ezúttal a RIEGER RHODES QUARTET lépett fel, és tavaly a patinás svájci jazz kiadó, az UNIT Records gondozásában megjelent első, „Long-lost Brothers” című lemez anyagát adta elő.

Közönségsiker szempontjából a jazz az 1930-as évek második felétől az 1940-es évek derekáig élte az aranykorát. Ez volt a swing korszak, a big bandek évtizede. Az elkülönített fúvós szekciókra bontott, főként táncoló közönségnek játszó nagyzenekarok uralták a terepet. De mi is volt a swing lényege? Szerintem senki nem testesítette meg jobban ezt a stílust, mint az ismeretlenségből, Kansas Cityből New Yorkba valósággal berobbant Count Basie zenekar.

Emmet Cohen október 12-én adott koncertet a Budapest Jazz Clubban a Világsztárok a BJC-ben sorozatban.

Mindig öröm olyan zenészek nevét felfedezni egy új kiadású lemezen, akiket valaha ismertünk és szerettünk, majd a soha korábban nem tapasztalt kínálatban valahogy eltűntek a szemünk elől. Ilyen örömteli találkozás most a veterán zongorista új albuma, amelyen ráadásul két – korábban nagyon foglalkoztatott – ritmushangszeres a kíséret: Peter Washington (1964) bőgős és Kenny Washington (1958) dobos.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A MagyarJazz megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2021. november 15. és 2022 novembere között.

Charles Lloyd varázsa

2022. január 23.

Charles Lloyd, a már több mint fél évszázada folyamatosan a világ legnagyobb szaxofonosai  és fuvolistái között jegyzett legenda, legutóbb a 2018-ban, az az évben megjelent „Vanished Garden” európai lemezbemutató turnéján járt Budapesten. „The Marvels” nevű új formációjával, a RaM Colosseumban valóban csodás felállású zenekarában nagy örömünkre Lukács Miklós is helyet kapott. Lloyd idei európai koncertnaptárában, gondolom a pandémia miatt, eddig mindössze két bejegyzés szerepelt, a budapesti MÜPA koncert előtt Hamburgban lépett fel.

A Müpa minden évben megrendezi tehetségkutató koncertjeit, melyet tavaly élőben nem, csak online követhetett a közönség, képernyőn keresztül.

Keressünk egy kényelmes fotelt, készítsünk ki egy pohár finom italt, csak ezután kezdjünk a cd meghallgatásába. Legpraktikusabb, ha József Attila tanácsát szem előtt tartva tesszük a lejátszóba Gadó Gábor új lemezét: csak az hallgassa a felvételeket, aki kedveli őt, ismeri az utat, amit az elmúlt évtizedekben bejárt. Még jobb, ha érti és értékeli is a motivációját, ami eddig vezette. Mert már a Franciaországba költözésének egyik oka is a 90-es években az volt, hogy itthon a zenészek biztosra mentek, a járt út elhagyásával nem kockáztattak, ő pedig új hangzásokkal kísérletezett.

A Duna TV-n szombat este 19:50-kor kerül bemutatásra Kálomista Gábor-Helmeczy Dorottya producer páros Kék róka című filmje, mely a jazzkorszakban játszódik.

Az ECM kiadó 2020 szeptemberében rögzített, de csak a közelmúltban kiadott lemezén egy csodás vibrafontrió játéka hallható. Nemcsak az ilyen ritkán előforduló felállás teszi különlegessé az albumot, hanem az is, hogy az ECM szokásos zenei világából kissé „kilóg” az elhangzó muzsika.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. Az utolsó nap is bővelkedett tehetséges fiatalokban.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. Már csak egy nap maradt a vizsgákból.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. A vizsganap közepére megtelt a terem érdeklődőkkel.