Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Ambrose Akinmusire – On the Tender Spot of Every Calloused Moment

2021. február 28.

A furcsa nevű muzsikusra már 2007-ben felfigyeltem, amikor is megnyerte a Thelonious Monkról elnevezett jazzverseny trombita kategóriáját. Debütáló albuma a Fresh Sound kiadónál jelent meg, majd felfigyelt rá a Blue Note elnöke, Bruce Lundvall, így2011-ben már első Blue Note lemezét ismerhettem meg. Második BN albumáról már kritikát is írtam a Gramofon 2014. nyári számába. És íme, itt a hatodik Akinmusire album (az ötödik BN), amiről ugyancsak módomban áll nyilvánosság előtt kifejteni véleményemet. 

Azért nem rossz teljesítmény tíz év alatt öt lemez a modern jazz emblematikus kiadójánál, ahol korábban olyan ikonok szerepeltek, mint Horace Silver, Art Blakey és Wayne Shorter, de csak a trombitásoknál maradva: Donald Byrd, Lee Morgan vagy Freddie Hubbard. A Blue Note ma is a műfaj „sztárjait” vonultatja fel, gondoljunk csak Charles Lloydra, Bill Frisellre vagy Gregory Porterre.  

Akinmusire munkásságáról tudni kell, hogy néhány olyan zenészbarátját leszámítva, akik évek hosszú során partnerei voltak, elképesztően változatos felállásokban készítette korábbi felvételeit, ráadásul egy-egy albumon belül is. Mind hangszeres játéka, mind albumai a legnagyobb elismerést kapják: a Down Beat magazinban mind a kritikusok, mind pedig az olvasók által felállított népszerűségi listákon gyakran ő lett az első, vetekedve Wynton Marsalis-szal.

Érdekes megfigyelni, hogy az említett tíz év alatt a trombitás identitásának erőteljes kifejezését a lemezborítón megjelenő fotójával is illusztrálni óhajtotta: korábban rövid hajjal és borotvált arccal mutatkozott, ez mára „afro” frizurára és némi arcszőrzetre változott.  (Ilyen volt annakidején Roy Hargrove színeváltozása is.) Egyébként Ambrose tinédzserként az első sorban élvezte az Art Ensemble of Chicago előadását, amikor is nemcsak a zene, de a fantasztikus kosztümök is nagy hatással voltak rá. Nem véletlen, hogy az album egyik száma a Roy, egy másik a Mr. Mitchell címet viseli.

Ismeretes, hogy az amerikai fekete muzsikusok túlnyomó többsége már a legkorábbi időktől kezdve kiállt a rasszizmus, a rendőri brutalitás és az élet minden területén megnyilvánuló szegregáció és diszkrimináció ellen. Ez vörös fonálként húzódik végig különösen a modern jazz történetén Billie Holiday „Strange Fruit”-jától a nagy fekete zenészek munkásságáig a 60-as évek polgárjogi mozgalmai idején. Akinmusire művészetében mindez ugyancsak meghatározó fontosságú, amint az előző – Origami Harvest című – lemezén talán még fokozottabban észlelhető. Azért itt is megnyilvánul ez a tendencia, különösen az albumot indító „Tide of Hyacinth” c. számban, amelyben még nyugat-afrikai joruba nyelven felhangzó rövid ének is elhangzik Jesús Diáz tolmácsolásában. Azért tulajdonképpen főleg az „alap-kvartett” muzsikál, leszámítva három különleges számot: a „Cynical Sideliners” Akinmusire billentyűs (Rhodes) kíséretével énekes szám Genevieve Artadi előadásában, a „4623” rövid trombita futam, valamint az album utolsó száma a „Hooded Procession”, ami Akinmusire szóló Rhodes játéka. Ez a kísérőfüzet utolsó oldalán felsorolt kb. harminc személynek és intézménynek szóló köszönet, akik között az album közreműködői, a trombitás kedvenc jazz muzsikusai (Roy Hargrove-tól Wayne Shorterig), de még intézmények is (a Herbie Hancock Institute-tól a Blue Note stábjáig) szerepelnek.     

A kvartett a mai amerikai jazz új nemzedékének kiemelkedő képviselőit vonultatja fel: Akinmusire trombitál, Sam Harris zongorázik, Harish Raghavan akusztikus bőgőn játszik és Justin Brown dobol. Mind a tizenegy kompozíciót a zenekarvezető jegyzi. Nem „könnyű” zene, igen modern mainstream jazz album, free „beütésekkel”. A tizenegy számból az említett négyet kivéve még mindig marad hét briliáns darab, remek trombita, zongora és bőgőszólókkal. A bőgős csodás soundot produkál és erősítése is fenomenális, a dob pedig visszafogott. A legkiemelkedőbb darabok a „Roy” című meseszép ballada, természetesen Roy Hargrove korai halálát siratja el, valamint a „Mr. Roscoe”, amely persze az Art Ensemble of Chicago fúvósának, Roscoe Mitchellnek állít emléket. Nagy kár, hogy az egész zenei anyag háromnegyedórányi terjedelmű. (Még ezt is a hallgatónak kell lemérnie, mert sehol sincs a számok idő-terjedelme feltüntetve. A szövegek elolvasásához /Archie Shepp ajánlása, az egyes számokban érvényes zenészek megnevezése, és az említett köszöntőlista/ még a nagyító mellett erős megvilágítás is szükséges, jómagam sok évtized alatt ilyen CD-t még nem láttam.) De nem is ez a lényeg: mint korábbi albumaival, hősünk most is különleges produkcióval lepi meg a hallgatókat és a kritikusokat is. Olyannyira, hogy a sajtóvisszhangja kifejezetten kiemelkedő.  

Blue Note, 2020

 

  1. Tide of Hyacinth
  2. Yessss
  3. Cynical Sideliners
  4. Mr. Roscoe (Consider the Simultaneous)
  5. An Interlude (That Get' More Intense)
  6. Reset (Quiet Victories & Celebrated Defeats)
  7. Moon (The Return Amplifies the Unity)
  8. 4623
  9. Roy
  10. Blues (We Measure the Heart with a Fist)
  11. Hooded Procession (Read the Names Outloud)

Közreműködnek:

Ambrose Akinmusire – trombita, fender rhodes
Harish Raghavan – bőgő
Justin Brown – dob
Sam Harris – zongora
Jesús Diaz - ének
Genevieve Artadi - ének