fbpx

A Nemzetközi Jazznap vagy International Jazz Day április 30-án rendezi meg a nagyszabású jazzünnepet. Az összes Magyarországi (és néhány határontúli) koncertet megosztjuk kedves Olvasóinkkal, hogy dönteni tudjanak, melyiket válasszák.

AMIKOR MOSOLYGUNK

2024. április 13.

A jazz történetének máig legtöbbeket elérő és egyre inkább megszólító korszakait idézte fel szombaton a Csapó Krisztián Quartet. A kiváló harsonás ezúttal többnyire énekével varázsolta el a Budapest Jazz Club közönségét, de a végig oldott, jó hangulatú koncerten bőven jutott a tapsokból a zenekar többi tagjának, a sikerhez a pár éve üstökösként berobbant fiatal zongorista, Varga Tivadar virtuozitása, valamint a két rutinos veterán, Gayer Ferenc bőgős és Weszely János dobos biztos alapokat adó, inspiráló játéka is jócskán hozzájárult.

A Harmónia Jazzműhely Jazz Csillagvizsgáló sorozatának keretein belül vasárnap a fiatal tehetségek közül a női hangszeres jazz-zenészek bemutatkozásán volt a sor.

A gitárosokban nem szűkölködő hazai jazz szcéna három jeles képviselője még 2018-ban hozta létre a szellemes névre hallgató Guitar Madness (azaz Gitár őrület) kvintett formációt. Az együttes vezetője, Gyárfás István, a népszerű Gyafi, aki a triumvirátusban „első az egyenlők között” és a Szabó Gábor-díj kitüntetettje már 2016 óta.

A 2022-ben indult jazzfesztivál több helyszínen több száz zenész fellépésével idén is többnapos jazzkavalkádot hoz Budapestre április 27. és május 15. között.

Úgy is írhatnám, hogy újra bajban van a fiatalok egyik legfontosabb bemutatkozási helye, mert két éve ugyanezzel a problémával küzdöttek.

A nemzeti ünnep alkalmából kiosztották idén is a kultúrában tevékenykedőknek az állami művészeti díjakat.

Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

70 felett járhat már a magyar jazzművészek száma, akik a Harmónia Jazzműhely, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a legendás londoni jazz szentély, a 606 Club együttes támogatásával felléptek az évek során az említett londoni klubban, mindig is élvonalbeli brit muzsikusok társaságában. A legutóbbi a sorban a csodálatos hanggal és hanghasználattal megáldott Kanizsa Gina volt, aki a szökőévi február utolsó napján delejezte a közönséget a 606-ban.

A Magyar Jazz Szövetség idei első versenyét, hazánk egyik leghíresebb zenészének, pedagógusának, zeneszerzőjének, hangszerelőjének ajánlotta. Babos Gyula emlékére rendezték meg a Babos Gitárversenyt, melynek főszervezője az egykori tanítvány, Halper László volt.

A 17. Müpa Jazz Showcase utolsó napján két énekesnő merőben más produkciója után a díjkiosztóra került sor, amit ma délelőtt a Müpa honlapján is meg lehet tekinteni. Az énekesek zenekaráról később jelenik meg beszámoló.

Köszöntjük születésnapján a 85 éves Deseő Csabát!

Clara Barry nevével sajnos egészen Szandai Mátyás haláláig nem találkoztam, pedig a közös munkájuk visszanyúlik több évre. Kiderült, hogy még magyarul is megtanult, hogy eredeti nyelven énekelhessen Bartók  darabokat a szerző iránt érzett tisztelete miatt.

Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Köszöntjük kerek születésnapján az egyik legjobb magyar jazzbőgőst, basszusgitárost, Barcza Horváth Józsefet.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2019. szept. 1.
7
Dátum : 2019. szept. 7.
27
Dátum : 2019. szept. 27.
29
Dátum : 2019. szept. 29.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005