fbpx

Józsefváros Önkormányzata 2021 őszén hagyományteremtő szándékkal hívta életre először a kerület semmihez nem hasonlító sajátos hangulatát megidéző, zenei világához mélyen kötődő a háromnapos jazzfesztivált, amelynek sorsa a tervek szerint folytatódott. Az önkormányzat beváltotta ígéretét, így idén a harmadik alkalommal várták a Rákóczi térre a zenét művelőket és a zenét befogadókat. Tavaly a reménytelenül hideg, esős időben a szabadtéri színpadot fel sem állították, az összes koncert a Vásárcsarnokba került, az idei pénteki nyitányon viszont az eredeti tervek szerint koradélutántól estig óránként váltották egymást a csarnok főbejárata mellé, és a csarnok épületében épített színpadon a zenekarok. Az ingyenes programokon a jazz szinte valamennyi stílusa helyet kapott, idén a szervezők a jelen és a jövő jazz-zenészei közül igyekeztek minél több tehetséges női előadót bemutatni.

BBNQ DECADE

2023. szeptember 19.

Múlt szombaton a Budapest Jazz Clubban fennállásának tízéves évfordulóját lemezbemutató koncerttel ünnepelte a Bágyi Balázs New Quartet. Új albumuk, a „Decade” jól időzítve, pár nappal a jeles esemény előtt jelent meg, és az előzőekhez hasonlóan, a korongra most is vadonatúj szerzemények kerültek. Bár a klub kivetítőjén nem jelent meg, de a közönség nagy része tudta, ezúttal még egy jelentős évfordulót ünnepelhettünk, a zenekarvezető 50. születésnapját! 

A rendkívül sokoldalú zeneművész, Pozsár Eszter a múlt évtized végén alapította legutóbbi formációját, a Contempo triót, amellyel 2019-ben készítette el nagy feltűnést keltő Appassionato c. lemezét is. Annakidején a progresszív zenét támogató Opus színpadán volt a lemezbemutató koncert, és azóta is – legutóbb a most induló őszi koncertidényben – ezen a kellemes színhelyen élvezhettük az igényes zenét nyújtó muzsikusok játékát.

ÖRKÉNYKERT 2023

2023. szeptember 14.

Szombaton műfüves borítást kapott a Madách tér közepe, Erzsébetváros Önkormányzata támogatásával tizenkettedik alkalommal ünnepelte a közönséggel változatos programokat kínáló évadnyitóját az Örkény Színház. Az érdeklődők találkozhattak a teátrum művészeivel, kedvezményesen válthattak jegyet az előadásokra, valamint lehetőségük nyílt támogatni az Örkényben őszre szervezett Freeszfe Fesztivál létrejöttét is. A kertté alakított téren felállított két színpadon már koradélutántól óránként váltakozva kezdődtek a klasszikustól az esztrádig, több műfajt érintő koncertek, melyek között akadt jazz is. A nagyszínpadon elsőként délután négykor Kollmann Gábor vezetésével a Budapest Jazz Orchestra lépett fel.

A „Legendás Jazzalbumok” elnevezésű népszerű sorozat újabb állomásához érkeztünk az őszi idény indulásával az Opusban. A MAO nagyzenekar tagjaiból formált különféle felállású formációk már 2018 óta idézik fel a jazztörténet mérföldköveit jelző lemezalbumokat. Az idén 100 éve született Dexter Gordon emlékére ezúttal a Dexter Blows Hot and Cool c. lemezét „reprodukálta” a Fekete-Kovács Kornél vezette csapat.

A kultúra Érdre költözik csütörtöktől. A IX. AVL-Érdi Jazz Fesztivál, immár összművészeti fesztivállá alakul és több helyszínen lesz a jazzkoncertek mellett irodalmi műsor és kiállítás.

A Párizsban élő, de rendszeresen hazai közönség előtt is koncertező jazzbőgős, Szandai Mátyás tragikus hirtelenséggel, 46 éves korában elhunyt, amit édesapja jelentett be Dresch Mihály oldalán. Pallai Péter nekrológja következik (- a szerk.)

Zenei kontrasztok címmel nyárbúcsúztató rendezvényt tartottak augusztus 24-én Nagykanizsán, melyen az Oláh Krisztián Quartet is fellépett. A város sétálóutcájába különböző műfajok iránt érdeklődőket vártak a nagykanizsai Honvéd Kaszinó rendezvényszervezői. A tikkasztó hőség ellenére szépszámú közönség gyűlt össze, aminek az is az oka, hogy Oláh Krisztián és társai nagy népszerűségnek örvendenek a dél-zalai városban.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Immár harmadik alkalommal ad világsztárokból verbuvált zenekarával ingyenes koncertet a Németországban élő hazánkfia, Leslie Mandoki. Tavaly a Szentháromság téren a közelgő vihar miatt félbe kellett szakítani a koncertet, idén újra a Bazilika előtt, a Szent István téren találkozhatunk a sztárcsapattal augusztus 18-án, pénteken, az este hét órakor kezdődő koncerten.

Azt hiszem, hogy ebben a témakörben már régóta aktuális lenne a megszólalás. Most megtört a jég: Pallai Péter kollégánk igen érdekes fejtegetésében megemlítette a magam helyzetét jól jellemző „hivatásos jazzrajongói” státuszomat, így késztetést éreztem arra, hogy – mint érintett személy – megosszam véleményemet olvasóinkkal.

Múlt heti beszámolóm második része következik a Magyar Jazz Szövetsége Udvar rendezvényeiről, ahol számomra meglepő módon az előadáson és a koncerteken is rengeteg fiatal jelent meg érdeklődve.

Augusztus 5-6-án immáron 6. alkalommal rendezik meg a Sárkányszelídítő Jazz Napokat.

A Harcsa Veronika Udvar szerdai második fellépője a Gadó Gábor kvintett volt. Az évtizedek óta Franciaországban élő és alkotó Gadó Gábort ritkán lehet hazai színpadon látni, különleges alkalom, hogy a Művészetek Völgyében találkozhattunk vele. Feltehetően komoly része volt ebben Harcsa Veronikának is, akit szervezői minőségén kívül a kvintett tagjaként is üdvözölhettünk.

A kora délutáni kezdés ellenére szinte teljesen megtelt a Harcsa Veronika Udvar a MAO koncertjére. Ez annál is inkább örömteli tény, mivel a méltán kedvelt jazz-színtér idén sajnos elköltözött megszokott helyszínéről a falu szélére, meglehetősen távolra az események epicentrumától, minimumra csökkentve az eshetőségét, hogy egy nem kifejezetten jazzkedvelő látogató, egy-egy koncertre spontán beesve szerezzen újszerű zenei élményeket.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005