Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

A lemez címét nem G. E. Lessing ismert párbeszéde (Ernst und Falk) ihlette; keletkezéséről maga Anne Mette Iversen komponista/bőgős számol be: Provence-ban történt meg vele, hogy amikor szokásos reggeli kocogását végezte egy földúton, az útszéli vadvirágok közül hirtelen egy színpompás pillangó emelkedett a levegőbe, s a muzsikusnak az az érzése támadt, hogy a kis állatnak kedve támadt játszadozni az ismeretlen óriással. A lepke előre repült, majd visszatért hozzá, köröket írt le a feje felett, szinte táncolva kísérte. Iversen célja ezek után az lett, hogy új lemezén is hasonlóan szabadon szárnyaljanak a ravaszul kiszámíthatatlan melódiák, s az indák szinte kibogozhatatlan törvényét kövessék a ritmusok. Ez a vidám és színes zenei világ valósul meg már a lemezt bevezető Triangular Waves-ben is. A CD kilenc száma közül öt a címében is viseli a „pillangó” szót.

Rendhagyó lemezajánlóra inspirált Brad Mehldau. Régóta vallom: a jazz valójában gondolkodásmód és életforma. Azok szeretik, akiknek az élet legizgalmasabb kihívása a tehetség kipróbálása, a határok keresése. Számukra az endorfin termelésének leghatásosabb módja a váratlan szituációk megélése, a megoldása pedig a teremtő kreativitás. Ezért marad mindig rétegműfaj, mert az emberek többsége nem így él és gondolkodik.

Az első dán jazzlemez állítólag 1924-ben jelent meg Valdemar Eiberg jóvoltából, de akad, aki a dán jazz kezdetét inkább egy évvel későbbre datálja, mondván, helyesebb a műfaj ottani kezdő pillanatát Sam Wooding zenekarának koppenhágai koncertturnéjához kötni. Akármelyik dátumot fogadjuk is el, tény, hogy a dán zenei élet gyorsan reagált az amerikai előzményekre. A jazz dán őstörténetének vizsgálatakor mindenképp meg kell említeni még Erik Tuksen nevét, aki később a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának karnagya lett; valamint Sven Møller Kristensent: ő írta az első jazzelméleti könyvet dán nyelven.

Kada együttes – Csinvat

2020. szeptember 18.

A Kada (és a későbbi Kada Ad Libitum) egyike a progresszív zenei törekvések legkitűnőbb hazai zenekarainak.  A gitáros-zenekarvezető, egyben a hazai akusztikai szakma kiemelkedő képviselője, Válik László hangmérnök immáron harminc éve alapította a Kada együttest, amely azóta is búvópatak módjára létezik. Egy évtizede már, hogy koncerten nem találkozhattunk velük, de a tavalyi őszön egy szenzációs albummal jelentkeztek. A rejtélyes cím a Hamvas Bélától (Scientia Sacra) is ismert fogalom, a Csinvat azt a hidat jelenti, amely összeköti a láthatót és a láthatatlant, a szellemi és anyagi világot, az Eget és a Földet.

Szerző Fehér holló sorozatcímmel szeretne időről-időre hírt adni Magyarországon nem forgalmazott új jazzlemezekről. E tervezett cikkek célja az, hogy felhívják a figyelmet soha nem vagy ritkán hallható CD-kre és előadókra, s így tudatosítsák a magyar olvasóban, hogy a nemzetközi jazzélet és jazzlemez-kiadás, mit sem törődve a vészmadarak jövendöléseivel, él és virul. S ugyan mind több és több az új, eklektikus hang a műfajban, olyan előadók is bőven akadnak még, akik régebbi jazzhagyományokat követnek, illetve újítanak meg. Brian Landrus ez utóbbiak közé tartozik.

Katowicei történet

2020. szeptember 09.

A lengyel jazzélet kétségtelen erőssége a kísérletező kedv. Mindig így volt ez a hatvanas évektől kezdve, vagyis akkortól, amikor a lengyel jazz igyekezett eltávolodni az amerikai fősodortól. Eltávolodni, de nem szakítani azzal, ám kialakítani azt a nyelvezetet, gondolkodásmódot és zenei logikát, amelynek egyik főbb jellemzője például a lengyel népzenei elemek használata. De fontosak lettek a klasszikus zenei hagyományok és a kortárs zenei hatások is. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Lengyelországban nem számít komoly jazz-zongoristának az, akinek nincsenek Chopin feldolgozásai, nincs Chopin lemeze.

Ted Poor – You Already Know

2020. szeptember 06.

Amikor megkaptam az amerikai dobos új lemezét, abban biztos voltam, hogy találkoztam már ezzel a névvel, hiszen lehet-e elfelejteni egy ilyen különleges nevet? „Szegény” Ted. Aztán néhány kattintás (milyen jó az internet) és sok minden kiderült, többek között az is, hogy a vietnámi származású amerikai trombitás Cuong Vu triójának Pat Metheny-vel készült CD-jéről 2016-ban írtam a Gramofonba, és ki más is volt a trió dobosa, mint Ted Poor.  A meglehetősen csekély terjedelem nem tette lehetővé bővebb elemzését Poor dobjátékának, de így hangzik, amit akkor írtam: „… a dobokon viszont újabb amerikai, bizonyos Ted Poor játszik – igazán fenomenálisan.”

Közhely, hogy ez a három jazzművész is azok közé tartozik, akiket „nem kell bemutatni” a műfaj iránt kicsit is érdeklődő rajongók számára. Ők mindhárman külön-külön is fényes karriert mondhatnak magukénak, de ezzel a felállással már negyedszázaddal korábban (a 80-as évek közepén) is találkoztam. Elöljáróban csak annyit, hogy ez a kitűnő lemez nem csupán a „vájt fülűek” számára, de mindenkinek, aki szereti a jó zenét, igazán nagy élményt jelenthet.

Nem ez lesz az a lemez, amit sokáig nem adunk vissza ismerősünknek, hátha nálunk felejti. Mivel évfordulós is, meg ünneplős is, és mivel nagyra értékelem Balázs Elemért, úgy jártam, mint a szülő, akinek el kell döntenie, hogy elmondja-e őszintén a véleményét, megkockáztatva a neheztelést is, mert azzal segít igazán, vagy diplomatikus lesz. Gyerekeknél a kritika hosszú távon mindig bejön, válasszuk inkább ezt. Mert szó nincs róla, hogy rossz lemez lenne ez, csak talán túl sok mindent akar bizonyítani, túl sok felé elindulni. Túl lett gondolva, mint teszi ezt gyakran Guardiola a taktikával a fociban.

A Táncoló Wittgensteint azoknak a jazzkritikusoknak találták ki, akik lelkesen köszöntik a merész újítókat, azokat a fiatalokat, akik nem tudnak mit kezdeni a zenei műfajokat, illetve a műfajokon belüli stílusirányzatokat elválasztó falakkal, így aztán alkalmasint lebontanak közülük egyet-egyet. Azért a fenti önkéntes kőművesek, illetve az efféle puha forradalmak ellenzői is megnyugodhatnak: nincsenek sokan a „lázadók”. Minden időben kicsi a számuk. Egy zenei revolúcióhoz, még ha csöppnyi is, forradalmár zenészek kellenek, vizionárius újítók, ők pedig nem hemzsegnek korunkban sem.

Hat évvel ezelőtt alakult meg a Big Vicious együttes az Izraelbe hazatelepült Avishai Cohen trombitás vezetésével. Csupa helyi muzsikus kap helyet a zenekarban, egyesek közülük Cohen ifjúkori barátai. Ahogy a zenekarvezető a hazáját, úgy az együttes bizonyos tagjai eredeti műfajukat, a jazzt hagyták el egy időre, de amióta Cohen hazatért és megalakult a Big Vicious, mindenki visszatért a zenéhez, melyet egykor művelt.

Much of the music that gets pigeonholed as „world music” nowadays has a problem: it wants to bridge the two banks, ancient and modern so much that it forgets about the water underneath. New York-based Hungarian singer Nikolett Pankovits has come forward with a brilliant new record. River seems to me about knowing where the water flows, where the banks are, and how to bridge those distant banks.

A cím egy szinekdoché szinekdochéja – a multiinstrumentalista zenekarvezető új lemeze címében nem nevezi meg a zenét, amit kvartettjével előad, ehelyett a zenét megszólaltató hangszer (szinekdoché) alapanyagáról, egy egzotikus afrikai fáról nevezi el albumát (2. szinekdoché).

Joshua Redman - RoundAgain

2020. augusztus 08.

„Bolond vagy?”- kérdezte Dewey Redman a fiától, aki miután 1991-ben a Harvardon megszerezte diplomáját, beiratkozott a Yale-re, de az első félév végén otthagyta, és Brooklynba költözött jazzt játszani. Nem ő nevelte fel, és pont ugyanezt tette anno persze, a tanári állását otthagyva Texasból San Francisco felé vette az irányt szaxofonjával. Ismétlődhetnek a sorsok?

Dinner party

2020. július 25.

Az album július 10-én jelent meg, elég friss tehát, bár 2019 végén rögzítették  a  Los  Angeles-i Chalice Stúdióban. Hét szám található a vinyl lemezen cirka 23 perc játékidővel, így praktikusan játszható rádióban is. Korábban kihoztak két klipet, ezek elég népszerűek a közösségi oldalakon. A Dinner party egy új formáció, a modern crossover szupergroupja, mely bemutatkozó lemeze címéül a csoport nevét választotta.

1. oldal / 6