fbpx

Visszatekintés 2020-ra

2020. december 31.

A 2020-as év a Covidról szólt, bár januárban még nem sejtettük, hogyan változtatja meg egy világméretű járvány mindenki életét. Nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak, például ahogy alkalmazkodni tudott a jazzszcéna a kialakult helyzethez, a jazz-zenészeknek volt lehetőségük koncertet adni, fellépni közönség előtt júniustól novemberig, még ha nem is annyi, mint előző években. A MagyarJazz portálon 365 nap alatt 445 cikk jelent meg, a közösségi oldalon pedig élő streamelt koncerteket, Youtube csatornánkon összevágott videókat láthattak az érdeklődök.

Aki csak egyszer is belehallgatott Németh Feri dobórájába, ami most már a 250. részen is bőven túl van, az tudja, miért ez a cím. Még hozzátehetném a címhez, hogy a legszorgalmasabb jazzdobos! „A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.” - Émile Zola.

Az UNESCO jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock december 23-án levélben köszönte meg a jazznap.hu, vagyis a Nemzetközi Jazznap ingyenes belépést kínáló magyarországi eseményei szervezőinek és közreműködőinek a munkáját.

Miért hasznos az, ha egy középiskola gondnoka szereti a zenét? Mert különben 2020-ban az Impulse! Records nem adhatta volna ki egy 1968-as októberi kaliforniai koncert felvételét. (Ráadásul olyan exkluzív ajándék rejtőzik a borítójában, mint a koncert eredeti plakátja!) Vannak a jazztörténetben kegyelmi pillanatok. Monk Palo Altojához talán csak 1963-ban rögzített Coltrane album, a Both Directions at Once hagyatékból előkerülése hasonlítható. Sonny Rollins szellemesen azt így aposztrofálta: „Olyan ez, mint felfedezni egy új kamrát a gízai nagy piramisban”.

Hadd kívánjunk békés, boldog ünnepeket minden kedves olvasónknak a kitűnő fiatal jazz-zenészek muzsikájával!

Lost Ships

2020. december 23.

Már ez a lemezcím is milyen fájdalmasan szép! Elveszett hajók. Hol vannak? Elnyelték őket a hullámok? Vagy kóborolnak magányosan az óceánok vizein? Hogy aztán egy ponton, a mértani egyenes mentén lassan, méltóságteljesen kivitorlázzanak a világűrbe…

Az Echoes of Swing nem a lemez fantáziacíme, hanem egy német zenekar megnevezése, akik mindenki által befogadható zenét játszanak ezúttal a kies Elmau kastélyában, mégpedig 2018-ban, a karácsony előtti napokban. Mi több, egy kitűnő, bár kevésbé ismert amerikai énekesnő szerepel minden dalban, ami csak emeli az ünnepi hangulatot. Előrebocsáthatjuk, hogy a sok „önmegvalósító” produkció között azért jól esik egy ilyet is felfedezni, és kellemes ráhangolódást jelent a karácsonyi ünnepkörre.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

December 27-én éjfélig lehet leadni a szavazatokat a MagyarJazz szavazásán.

A BMC Records lemezkiadó 1998-ban alakult. Azóta több száz kortárs, klasszikus és jazz lemezt jelentetett meg.

IDŐPONTVÁLTOZÁS!!! A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 18-án, PÉNTEKEN 17 20 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Molnár Sándor Quartet

December 20-án, vasárnap kerül sor a Magyar Rádió Márványtermében a Kokopelli Jazz Matiné ünnepváró koncertjére. Pallai Péter faggatta a fuvolista Vörösné Strausz Esztert a készülő eseményről.

A Müpa pályázatot írt ki a nyár elején, új zenekari művek megírására, többek közt kis és nagy jazzformációra.

Tiszta, karakteres, erős hang, ha nem is a legerősebb. És tiszta és erős tud maradni a felső regiszterekben is. Sértődés ne essék, de korunk számos slágerénekese már kiabálna ezzel a hanggal, hogy minél inkább kihasználhassa a benne rejlő dinamikai lehetőségeket. Hajdu Klára altja viszont végig mértéktartó, és elegánsan visszafogott kvartettjének friss CD-jén, a Journey-n. Persze, megtévesztő lehet ez a „visszafogott” jelző. Nem a skandináv jazz egyik fővonalának jellemzően szelíd csendessége ez, a zongorista Cseke Gábor, a bőgős Soós Márton és a dobos Richter Ambrus játéka annál sokkal színesebb és temperamentumosabb. Inkább a nagyon jól eltalált arányokról lehetne itt beszélni.

1. oldal / 3

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005