Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Máté J. György

Máté J. György

1958-ban születtem Budapesten. Magyar-történelem szakos tanári oklevelet szereztem. Az ELTE BTK-n zenei/irodalmi témából, Wagner Nibelung-tetralógiájából írtam a szakdolgozatomat. Az egyetem után, a 80-as években újságíróként dolgoztam a Revue de Hongrie/Hungarian Digest nevű, franciául és angolul megjelenő lapnál, majd a Kortárs versrovatánál. Közben megvédtem doktori disszertációmat is magyar irodalomtörténetből (1987). A 90-es évek első felében elsősorban filmkritikákat írtam. A Gramofon megjelenése óta foglalkozom rendszeresebben jazzkritika-írással. Mintegy harminc kötetnyi műfordításom jelent meg. Négy könyvet írtam jazzről: A rögtönzés művészete (2014), Tommy Vig (2016), Jazz – a szenvedély nyelve (2018) és Készíts salátát (2019, megjelenés előtt).

Az első dán jazzlemez állítólag 1924-ben jelent meg Valdemar Eiberg jóvoltából, de akad, aki a dán jazz kezdetét inkább egy évvel későbbre datálja, mondván, helyesebb a műfaj ottani kezdő pillanatát Sam Wooding zenekarának koppenhágai koncertturnéjához kötni. Akármelyik dátumot fogadjuk is el, tény, hogy a dán zenei élet gyorsan reagált az amerikai előzményekre. A jazz dán őstörténetének vizsgálatakor mindenképp meg kell említeni még Erik Tuksen nevét, aki később a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának karnagya lett; valamint Sven Møller Kristensent: ő írta az első jazzelméleti könyvet dán nyelven.

Szerző Fehér holló sorozatcímmel szeretne időről-időre hírt adni Magyarországon nem forgalmazott új jazzlemezekről. E tervezett cikkek célja az, hogy felhívják a figyelmet soha nem vagy ritkán hallható CD-kre és előadókra, s így tudatosítsák a magyar olvasóban, hogy a nemzetközi jazzélet és jazzlemez-kiadás, mit sem törődve a vészmadarak jövendöléseivel, él és virul. S ugyan mind több és több az új, eklektikus hang a műfajban, olyan előadók is bőven akadnak még, akik régebbi jazzhagyományokat követnek, illetve újítanak meg. Brian Landrus ez utóbbiak közé tartozik.

A Táncoló Wittgensteint azoknak a jazzkritikusoknak találták ki, akik lelkesen köszöntik a merész újítókat, azokat a fiatalokat, akik nem tudnak mit kezdeni a zenei műfajokat, illetve a műfajokon belüli stílusirányzatokat elválasztó falakkal, így aztán alkalmasint lebontanak közülük egyet-egyet. Azért a fenti önkéntes kőművesek, illetve az efféle puha forradalmak ellenzői is megnyugodhatnak: nincsenek sokan a „lázadók”. Minden időben kicsi a számuk. Egy zenei revolúcióhoz, még ha csöppnyi is, forradalmár zenészek kellenek, vizionárius újítók, ők pedig nem hemzsegnek korunkban sem.

A cím egy szinekdoché szinekdochéja – a multiinstrumentalista zenekarvezető új lemeze címében nem nevezi meg a zenét, amit kvartettjével előad, ehelyett a zenét megszólaltató hangszer (szinekdoché) alapanyagáról, egy egzotikus afrikai fáról nevezi el albumát (2. szinekdoché).

Hat évvel ezelőtt alakult meg a Big Vicious együttes az Izraelbe hazatelepült Avishai Cohen trombitás vezetésével. Csupa helyi muzsikus kap helyet a zenekarban, egyesek közülük Cohen ifjúkori barátai. Ahogy a zenekarvezető a hazáját, úgy az együttes bizonyos tagjai eredeti műfajukat, a jazzt hagyták el egy időre, de amióta Cohen hazatért és megalakult a Big Vicious, mindenki visszatért a zenéhez, melyet egykor művelt.

A lemez címe (Nyílt vizek) talán arra utal, hogy a korongon hallható hét kompozíció (melyek között két népdalfeldolgozás is akad) olyan senkiföldjén, stiláris határhelyzetben fogant, ahonnan, mint a nyílt tengerről, bármerre elindulhatunk értelmezésünkkel. Tudván, hogy Süle László sokoldalúan képzett jazz-zenész, valamint azt is figyelembe véve, hogy a 2020 februárjában Helsinkiben felvett lemezt Binder Károly kiadója jelentette meg, és Binder társproducerként is bábáskodott az album felett, hajlunk rá, hogy jazzlemeznek nevezzük a kiadványt. Igen ám, de a szerzemények egy részének karaktere, illetve Senni Eskelinen és hangszere, az elektroakusztikus kantele domináns szerepe a lemezen inkább a produkció crossover vagy világzenei jellegét és gyökereit hangsúlyozza. Megint más kompozíciók vagy azok részletei egy harmadik irányba, a kortárszene felé mozdítják el a hallottakat.

A színhely a Santa Barbara-i Lobero színház. Az időpont 2018. március 15. A régi-új Lloyd-együttes veterán szaxofonos irányítója, a város lakója (valamint, gyanúm szerint, Dorothy Darr, a muzsikus felesége, az új lemez producere, aki árgus szemmel felügyeli férje minden lépését) elhatározta, hogy koncerttel ünnepli meg a zenész 80. születésnapját. Túl gazdag az életmű és túl kevés egy este ahhoz, hogy átfogó képet nyújtson mindarról, amivel Lloyd hozzájárult a jazztörténethez, így csupán a ráutalásos koncepció maradt, vagyis az, hogy régi és új tagokból álló kiszenekarával felkeresse fiatalkorát, majd a későbbi évtizedeket, és egy újabb „igazi”, vagyis kontemplatív, elmélyülő Lloyd-előadással örvendeztesse meg hallgatóságát. Több mint kétórás koncertet adott az idős muzsikus, ezalatt tizenkét darab hangzott el, melyek közül négyet jelentetett meg most a Blue Note a fontos születésnaphoz méltó elegáns kiadásban.

Egy hónappal ezelőtt szavazást írt ki a Jazznoise internetes jazzportál az 1970-es években készült, a szavazók számára legkedvesebb jazzlemezekről. Minden felkért szavazó 10 albumot nevezhetett meg. Május 15-én járt le a voksolási határidő, eddig az időpontig 22 személy küldte el választásait a szerkesztőségbe. E 22 személy 220 szavazattal 171 jazzlemezt emelt ki a tízéves korszak terméséből.

Magas és elegáns. Igazi német úr. Sötét, mégis casual öltönyében, fehér Borsalino kalapjában, melyet a Some Great Songs borítóján viselt, vagy épp a tópartra való szalmakalapjában, és a jól megválasztott, láthatóan kényelmes bőrcipőjében – munkaruhájában – leginkább egy bécsi kávéház teraszán tudjuk elképzelni. Mivel a kávéjával és az Apfelstrudellel már végzett, most a Neue Zürcher Zeitungot lapozgatja, vagy a Graben színes emberforgatagát figyeli. Eszébe jut valami, közelebb hajol a feleségéhez, halkan mond neki valamit. Mindketten nevetnek.

Sok éve tátott szájjal figyeljük Lukács Miklós egy üstökös sebességével felívelő pályáját. Hihetetlen, hogy ennyire sokszínű és gazdag életművel a háta mögött még csak negyvenhárom éves.

1. oldal / 2