fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Ezen a nyáron kiemelkedő olvasottságunk volt, köszönhetően kedves Olvasóinknak!

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Szaniszló Richárdnak nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon lehetősége adódott, hogy régi nagy példaképével, a világhírű jazzgitárossal, Al Di Meolával egy színpadon játszhasson. Ebben az interjúban az ottani élményeit osztja meg a Jazz.hu olvasóival.

Idén sok új és fiatal jelöltet állítottak az elnökségi posztokra, így az elnökségi tagok összetétele megváltozott. A Magyar Jazz Szövetség tisztújítása zajlott tegnap délelőtt a BJC-ben.

Stépán Virágnak fotókiállítása lesz az iF Jazz Caféban. A megnyitóra augusztus 30-án, szerdán kerül sor.

Az amerikai jazz-zene egyik legnagyobb modern zeneszerzőjéről és zenészéről készült dokumentumfilm érkezik augusztus 25-én (pénteken) a Prime Video csatornára. Nem véletlen az időpont, ma lenne 90 éves a legenda.

Nyaralás és jó zene, sokaknak ezt jelenti a Paloznaki Jazzpiknik, mások csak egy napra ugranak le a fővárosból, hogy a nagykoncerteket meghallgassák. Ebben a beszámolóban a jazz lesz ismét a főszereplő, még ha nem is a Nagyszínpad volt a központja. Barabás Lőrinc, Juhász Gábor, Stummer Márton, Oláh Krisztián, Gyémánt Bálint, a Roundabout és az Incognito, akikről szó esik.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Múlt heti beszámolóm második része következik a Magyar Jazz Szövetsége Udvar rendezvényeiről, ahol számomra meglepő módon az előadáson és a koncerteken is rengeteg fiatal jelent meg érdeklődve.

A tündérek mögött pedig ördögien jó zenekarok adták a ritmust: a Modern Art Orchestra és a Park Stickney - Sam Knight - Michal Selep - Dés András kvartett.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
3
7
10
27
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005