Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
10
18
20
26
27
28
29
30

Fehér holló No. 5 (Mark Solborg: TUNGEMÅL I-II)

2020. december 19.

Ez a – nyugodtan mondhatjuk – példátlan kiadvány azon túl, hogy a szokásos feladatokat rója bírálójára, mázsás erkölcsi-esztétikai súllyal is megterheli a kritikust – elgondolkoztatja hivatásának céljáról és értelméről. Azzal, hogy Mark Solborg dán-argentin gitárművész a hátsó borítón vagy az album belsejében található kísérő-magyarázó szövegek lemezkiadási hagyományát félretéve két külön CD-n megjelent legutóbbi produkciójához egy-egy, a CD-k minimalista grafikájához színben illő, művészi kiállítású könyv jegyzeteiben, kottapéldáiban, interjúforgácsában, skicceiben és ars poeticának beillő töredékes vallomásaiban teszi hozzáférhetőbbé a zenéjét, illetve saját művészi programjáról vallott gondolatait, társszerzőnek hívja maga mellé a hallgatót, s olyan kendőzetlen aprólékossággal szól az egyes zenék (számok) keletkezéséről, hogy a kritikus zavarba ejtően közel kerül egy teremtő aktushoz, melytől korábbi bírálatai írása közben távol(abb) tartotta korlátozott informáltsága, valamint státusza és kívülállósága.

         Azt eddig is tudtuk, amit több modern befogadásesztétika tanít, hogy végül a hallgató (a kritikus) ad jelentést egy (zene)műnek, s ilyen értelemben a befogadó mint végpont kihagyhatatlan eleme a műalkotás életének és működésének. Itt mindez kiegészül Solborg önzetlen felhatalmazásával, hogy ki-ki ismeretei és érzései arányában részesedjen a műalkotás-teremtés bizonyos fázisaiból.

         Hogy e két könyv írásos-képes adatainak segítségével műhelyen belül kerülünk, s a gitáros még bíztat is, hogy a tizenkilenc rövid gitár-szólódarabból álló első (kék) CD anyagát bátran rakjuk más sorrendbe a magunk lemezkompozíciós elképzelései szerint, majd, ha akarjuk, küldjük el neki a végeredményt, ő izgatottan várja és szívesen megvitatja, szóval ezzel a különleges lehetőséggel merőben új kapcsolat létesül zenész, lemez és kritikus között, s valljuk meg, a váratlan intimitást az innenső oldalról nehéz kezelni. Mert így nemcsak a felhangzó zenékkel kerülünk közvetlen viszonyba, hanem, mint írtam, hivatásunk miértjével is szembesülnünk kell. Röviden így fejezhető ki ez: Solborgot hallgatva és olvasva arra jutunk, hogy minden önmagát és művészetét komolyan vevő muzsikus (és alighanem ezerszámra akadnak még ilyenek a nemzetközi jazzvilágban) elvben létrehozhatna a dán gitároséihoz hasonló könyveket művei keletkezéséről, s igazából csak azt a zenekritikát lehetne érvényesnek tekinteni, amely a TUNGEMÅL két könyvében leírt, vagy még annál is mélyebb belső kapcsolatot ápol a bírált/elemzett zeneműve(kke)l. (Természetesen itt nem a nyúlfarknyi, kötött számú „n”-nel dolgozó, s legtöbbször nem is a zenéről szóló, hanem egy kiadvány megjelenéséről tudósító lemezismertetőkről beszélek, melyek még rokoni kapcsolatban sem állnak egy érdemi zenekritikával.) Solborg, akitől mindenféle konzervatív didaxis érezhetően igen távol áll, talán nincs is tudatában annak, hogy új műve esztétikai értékein túl miféle erkölcsi és didaktikai következtetések levonására készteti zenekritikus hallgatóját.

         De hogy a zenéről is szót ejtsünk, ami nyilván sokkal jobban érdekli az olvasót, mint az idős kritikus szenvedései: az első (kék) CD alapkoncepciója a zene egy bizonyos nyelvét érinti – kísérlet, melynek célja az elektromos gitár topográfiájának megrajzolása akusztikus hangközegben. Egy mindannyiunk által ismert bensőséges hanggal való kísérletezés, főleg torzítással, preparálással, hangerő-növeléssel és a hangszer földrajzi áthelyezésével. Ami rögtön ontológiai kérdéseket vet fel: vajon a kísérletek új hangszert hoztak létre? Mihelyt bevontuk a játékba a szükséges erősítőt és hangfalakat, mi történik az eredeti hangszerrel? Miután a gitár elveszítette a dinamikai regiszter leglágyabb hangját, mit szólaltat meg a művész? Hogyan játszik? És mit hallunk? Valamint két további kérdés, amely a második (sárga, dupla) CD kiszenekari formációkban előadott számaira vonatkozik: hogyan változik az együttesen belüli zenei kommunikáció, amikor a gitáros elég lágyan játszik ahhoz, hogy más hangokat is meghalljon, illetve amikor nem így történik? És: hogyan fejezi ki magát a zenész nyelvileg helyesen (idiomatically) a zenei kommunikációban? Ha az olvasást és a zenehallgatást egyszerre gyakoroljuk, a felhangzás pillanatában szembesülhetünk az idézett, illetve most szóba se került lételméleti és alkotáslélektani kérdésekkel. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a TUNGEMÅL (magyarul: nyelv) legáltalánosabb értelemben zenei nyelvekről szól, egy akusztikus nyelv elvesztéséről és egy másik, elektromos hangszernyelv megszerzéséről. Amit persze úgy is értelmezhetünk, hogy csak egyetlen nyelv van, és annak egyik szegmensét elengedjük, hogy a másikat megszerezhessük.

         Mit állított össze Mark Solborg? Roppant tudatos munkával felépített egy konceptlemezt, melynek koncepciója csak annak nyílik meg, aki a könyvvel hallgatja a zenét. A tizenkilenc szólógitár-felvétel karakterjegyekre és/vagy műfajokra utaló ikonokat kap a kötetben, vagyis a hallgató egyfajta kulccsal közeledhet hozzájuk. Például a kék lemez (a Solborg-féle önértelmezésben) öt „párbeszéddel” kezdődik (ami, lévén szólóelőadás, nem lehet más, mint gitárhangok feleselése, illetve a gitáros beszélgetése önmagával, olyasfajta monológ/konverzáció, amilyennel Bill Evans is próbálkozott 1963-ban – Conversations with Myself). Solborg párbeszédei annyiban mindenképp különböznek a nagy zongoristáéitól, hogy ő samplingekkel (is) dolgozik, vagyis, ha lehet ezt mondani, „gépi önmagával” diskurál, mint mondja: alkalmasint vitázik, sőt veszekszik e számokban, akárcsak évtizedekkel ezelőtt az úttörő harsonás George Lewis tette Micromoog monoaurális analóg szintetizátorával. A kérdések itt is sorjáznak. Egyet emeljünk ki közülük: lehetséges-e egyszerre elektromosan és akusztikusan megszólaltatni a hangszeremet?

         Más darabok mellett a „dal” jelentésű ikont látjuk. Ennek jelentése: többnyire viszonylag egyszerű harmóniai kontextusba helyezett melódiák. Megint máshol a „húrok és ujjak” ikonját látjuk. Ez is fontos jel, hiszen Solborg nem használ pengetőt, nem mintha nem szeretne pengetővel játszani. Az ikonok további listázása helyett még annyit erről: bizonyos kompozíciók „hibridek”, azaz több klasszifikáció is igaz rájuk, ilyen például a Redondo, mely szerzőjének karakteranalízisében egyszerre párbeszéd, dal és olyan darab, melyben a gitáros – a végletekig egyszerűsítve – a hang (pitch) különlegességére fókuszált. A Tokyo a „conversation” és a „pitch” ikonjaival jelölt szám, s valóban, hallgatása közben olyan érzésünk támad, hogy a hangszer japánul szól hozzánk. Minden szerzemény egyetlen take-ben készült el azonos térben, overdubbing nélkül. A samplinget alkalmazó darabok felvétele után a felhasznált hangmintákat megsemmisítették. A TUNGEMÅL a meghatározott térben megszólaló élő előadást részesíti előnyben.

         Külön dolgozatot igényelne annak részletes kifejtése, miképp kísérletezik Solborg elektromos, illetve félakusztikus hangszerek akusztikus hangjával, hagyományos gitárerősítővel és különböző teljesítményű hangfalakkal, például gyöngébb minőségűekkel a hangtorzulások fenomenológiájának alaposabb megismerése érdekében. Ezt a tanulmányt talán egy hangmérnök tudná a legpontosabban megírni.

         Két CD-re fért rá Solborg produkciójának duókból és triókból álló második (sárga) kötete, mely méltó folytatása és kiegészítése az első lemez szólóinak. A gitáros szerényen így fogalmaz: „Jó dolog műhelyben dolgozni.” A második kötet tartalma három koppenhágai session alkalmával állt össze; a muzsikusok megírt témákból dolgoztak és improvizáltak ezekre. A négy megszólaló muzsikust mindazok a technikai-akusztikai kutatási eredmények támogatták, melyek a szólólemez készítésekor bizonyultak alkalmazhatónak. Az ontológiai kérdések azonban részben változtak. Itt a vizsgált tárgy az elektromos gitárhang akusztikus kamarajazz-környezetben. A TUNGEMÅL sárga könyve e hangszertalálkozások poétikájának megfogalmazására törekszik. A karakteranalízis azonos: a két CD húsz száma mellett ikonok mutatják a solborgi taxonómiát. Öt ikon szerepel itt, többnyire azonos jelentéssel, mint a szólólemezen. Rengeteg a hibrid. Az Open Mike című darab mellett az ötből négy ikon szerepel.  Solborg egy költő érzékenységével figyeli a különböző hangszerek (és hangképző testrészek) munkájának különbségeit. A fafúvósok levegős hangképzéséról azt mondja „a tüdő tereprajzát halljuk ilyenkor munka közben”. A húrok hangját másnak hallja. Vibrálóbbnak, perkusszívabbnak. S következik a költői kérdés: „Vajon a húrokat is rá tudnám venni, hogy lélegezzenek?”

         A duókban szereplő másik hangszerekről szintén költői mondandója van. A klarinét egy egész kórust szólaltat meg; a zongora pedig, kérdi, egy hatalmas, földre fektetett hárfa? Eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha egyszer a zongorát pengetnék és a gitárt ütögetnék kalapáccsal. Intonációt és harmonizálást ikernővéreknek látja.

         Amikor hálásan megköszönve Solborg művészi iránymutatásait félretesszük a könyvet, vagyis visszatérünk szokványos zenehallgatási gyakorlatunkhoz, s csak a zenékre koncentrálunk, azt halljuk, hogy bárkik játszanak is épp együtt a stúdióban, kivételes szinergiát valósítanak meg – saját élvezetükre és a mi örömünkre.  

         Hogyan foglalhatnánk össze a kiadvánnyal kapcsolatos elemi, egy lemezismertetőben is közzéteendő tudnivalókat? A TUNGEMÅL I-II három CD-ből, ezeken száznegyvennyolc perc zenéből, valamint a létrejövés, az alkotás műhelytitkaiba bepillantást engedő két művészi kiállítású, keményborítós könyvből áll. A kísérleti zene az elektromos gitár helyét kutatja szólóhangszerként, illetve modern kamarajazz-környezetben. A három CD mintegy három év magányos és társas kutatásainak összegzése. Míg az első kötet a gitáros szólókísérleteit, a második kötet két CD-je duóban és trióban rögzített zenéit kínálja. Utóbbi két lemezen Simon Toldam zongorista, valamint Lars Greve és Francesco Bigoni klarinétos-szaxofonos csatlakozik az előadóhoz. Az experimentális TUNGEMÅL még tartogat meglepetéseket: 2021 tavaszán várható a III. kötet publikálása. Ez koncertfelvétel lesz, melyen Susana Santos Silva, Lars Greve és Paul Lovens segíti majd Solborg munkáját.

         Mark Solborg 2000 táján bukkant fel a dán jazzszcénában. Azóta húsz albummal rendelkezik, melyeken saját kompozícióit szólaltatja meg.

         Simon Toldam napjaink egyik vezető skandináv jazz-zongoristája. Eddig tizennégy lemezt publikált általa vezetett vagy közösen irányított együttesekkel. Ötször kapta meg a Danish Music Awardot (Dán Zenei Díj), tavalyi albuma pedig elnyerte „Az Év Legjobb Lemeze” kitüntetést.

         Lars Greve klarinéton, basszusklarinéton és háromféle szaxofonon hallható a TUNGEMÅL-on. Több mint ötven stúdiólemezen szerepelt az elmúlt tizenöt évben. Igen jelentős tagja a kortárs dán avantgarde művészetnek. Alkotásai egy része a zene hagyományos formátumait kérdőjelezi meg. Ingvar Cronhammar szobrásszal közösen hozta létre dødedans (haláltánc) című albumát, melynek 4 kg a tömege. Más zenéit telefonon, illetve bárki által hozzáférhető képeslapokon terjesztette.

         Francesco Bigoni 2009 óta él Dániában, előtte szülőhazájában, Olaszországban játszott. Mintegy negyven albumon működött közre. Villamosmérnök-művész, akinek a zenélés mellett az elektroakusztika a szakterülete. Egyik vezetője az ON DOG és a Crisco 3 zenekarnak.   

        

ILK, 2020

 

Vol. 1

  1. Ears #5
  2. Ears #7
  3. Conversation #1
  4. Conversation #2
  5. Nattesang
  6. Gentle #1
  7. Ears #2
  8. Filmprimadonna
  9. Conversation #4
  10. Gentle #2
  11. Leaps
  12. PitchFork
  13. Prepared #1
  14. Prepared #2
  15. Redondo
  16. Tokyo
  17. Slides
  18. Resonans #2
  19. Minor Garden

Vol 2

  1. Tongue
  2. Totentanz II
  3. Small Story
  4. Rock On!
  5. Nomen
  6. Open Mike
  7. Cinematic
  8. Filmprimadonna II
  9. Otra Boca
  10. Drones
  11. Distorted
  12. Bari Groove
  13. Noodles #2
  14. Roots #2
  15. Roots #3
  16. Shorts #4
  17. The Spaces #1
  18. The Spaces #4
  19. The Spaces #5
  20. Totentanz Revisited ..and Young

 

Közreműködik: 

Mark Solborg – gitár
Lars Greve – klarinét, basszusklarinét, szoprán-, tenor- és baritonszaxofon
Simon Toldam – zongora
Francesco Bigoni – tenorszaxofon, klarinét