Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
15
16
23
30

Fehér holló No. 4 (Thumbscrew: The Anthony Braxton Project)

2020. november 18.

Elismeréssel és tisztelettel adózik a hallgató a Thumbscrew triónak már azelőtt, hogy meghallgatta volna a Cuneiform kiadónál publikált ötödik lemezüket. Mi több, ismerni se kell a zenéjüket ahhoz, hogy mindenki megemelje a kalapját Tomas Fujivara, Michael Formanek és Mary Halvorson előtt.

         De miért is?

         Ki tudja, évente hány tribute-jazzlemez készül világszerte. Emez albumok zöme felelevenít egy életművet, megidéz egy többnyire letűnt korszakot vagy stílusirányzatot. Az így készült lemezek szinte minden esetben az előadó személyes értékpreferenciáit tükrözik. Ezt nem is lehet számon kérni a feldolgozókon, azt azonban igen, ha a tribute korong meghallgatása után némi csalódással csupán annyit állapíthatunk meg, hogy valaki megint megpróbált hasonlóan játszani vagy énekelni, mint valamelyik elődje. A hódolatteljes kiadványok tehát mindig magukban rejtik a veszélyt, hogy üres tisztelgésről lesz szó, és a muzsikusok még arra se veszik a fáradságot, hogy legalább az arrangement-okban valami újszerűt, szokatlant, a normáktól eltérőt nyújtsanak.

         A Thumbscrew-val kapcsolatban fel se merül efféle kockázat. A trió tagjai elhatározták, hogy lemezzel szalutálnak a free és avantgarde jazzszcéna egyik nagy élő alakjának, Anthony Braxtonnak, de még véletlenül se a szokásos módon: az életmű legjelentősebbnek ítélt vagy általuk legkedveltebb darabjainak gitárra-bőgőre-dobra (vibrafonra) átírt változataival szemben azzal a kollégáik által sajnos ritkán alkalmazott módszerrel éltek, hogy némi könyvtári (Tri-Centric Archives, New Haven, Conn.) kutatást követően kiválasztottak néhányat a multiinstrumentalista fafúvós és zeneszerző soha lemezre nem vett, illetve igen ritkán játszott szerzeményei közül, s úgy rótták le tiszteletüket a hetvenöt éves muzsikus példakép, a pályája során több mint száz saját nevén jegyzett lemezt közreadott NEA Jazz Master előtt, hogy e kevéssé ismert darabokra koncentráltak. A repertoár-összeállítás fő szempontja természetesen az volt, hogy mely szerzemények hangoznának jól az együttes hangszeregyüttesében. Végül többnyire korai Braxton-művek mellett szavaztak. Ezek részben grafikus, részben hagyományos, hangjegyes kottákként álltak rendelkezésükre, egyes esetekben a kettő valamilyen kombinációját adták. Az egyes részletek arranzsálása, a szerzői szándék alaposabb megismerése, a feldolgozások technikai összehangolása és a témák begyakorlása újabb egy hónapos közös munkát vett igénybe. Itt ugyanis már nem volt elegendő, hogy a három együttestag hasonlóan vélekedik a rögtönzésről; a kották új irányokat szabtak szokásos munkájuknak.

A Thumbscrew döntése nemcsak Braxtonhoz való művészi viszonyukról, de az önmagukkal szembeni igényességről is sokat mond. S ha már kalapot emeltünk előttük, szóljon a méltányló gesztus magának a címzettnek is, aki több mint öt évtizedes pályája során olyan kivételesen gazdag és sokrétű életművet hozott létre, amelyet csak zenéjének legmegszállottabb rajongói képesek követni. Három jelzőpóznaként kijelölhetjük az 1969-es For Alto című úttörő szólólemezt, „középről” a New York, Fall 1974-t, s az innenső oldalról pedig a 2016-ban bemutatott epikus operát: Trillium J (The Non-Unconfessionables). A művész 75. születésnapja alkalmából tavaly világszerte rendeztek tisztelgő előadásokat, és több követője, illetve szellemi rokona a szakmában lemezkiadvánnyal ünnepelte Braxtont. A Thumbscrew CD-je azonban minden más produkciónál személyesebb és egyedibb. Két ablakot nyit egyszerre: az egyiket azoknak, akik úgy hallgatják a lemezt, hogy már jól ismerik a Braxton-életművet. Ők meghökkenten nyugtázhatják, mennyi újdonságot rejt még e fél évszázados pálya „sötét oldala” is; a másikat azoknak, akik a Thumbscrew albumán hallják először ezt a zenét. Ők szintén ámuldozhatnak ritmikai és melodikus változatosságán, illetve a triójáték ritkán hallott finom megoldásain. Ennyire friss, izgalmas és gondolatgazdag modern jazztriózást kevés zenekar lemezein hallhatunk. Másik példaként a BassDrumBone kínálkozik, ám nekik eddig negyvenhárom évük volt az összecsiszolódásra és egy unikális zenei világ létrehozására.

Mind a komponistáról, mind pedig a Fujivara-Halvorson-Formanek hármasról sokat elmond a lemeznyitó no. 52 – egy sok meglepetéssel szolgáló szerzemény. A darabot shuffle-szerű bőgőmenet kezdi, unisono gitárral, ritmuspatternek merész váltásaival és vakmerő hangköz-ugrásokkal. Az se téved, akit Ornette Coleman-re emlékezteti a start-and-stop téma. Mindhárom zenész szólószerepet kap a no. 14-ben, egy mértani alakzatok sorát felvonultató grafikus kottájú mű interpretációjában. Míg Halvorson meditatív gitározása bluesos alapokat sejtet, a dobos és a bőgős, különösen az utóbbi, szabadabb, könnyedebb formákat választ. E bagatellszerű darab mellé odasorakoztathatnánk a tizenegy felvétel bármelyikét, akár a leghagyományosabb kompozíciós vonásokat mutató, rubato no. 68-et, melyben megszólal a vibrafon, s ezzel azt a benyomást kelti, hogy nem egy hagyományos jazztriót, hanem inkább egy jazz-kamaraegyüttest hallunk. Vagy épp az interpretátornak a legnagyobb szabadságot biztosító, a gyakorlatilag minden előadásban szükségszerűen megújuló no. 274-t, a helyzet nem változna: a Thumbscrew-nak sikerült egy csakis rájuk jellemző lemezanyagot összeállítania, miközben mindegyik előadásuk szigorúan megőrzi a Braxton-zene genetikai kódját. Természetesen akkor is, amikor maga a szaxofonos szintén a stílusgyakorlat eszközével élt, és az 1930-as évek úgynevezett territory bandjeinek világát varázsolta elő (no. 79), vagy balladát komponált (no. 150).  

A Thumbscrew mindhárom tagjának zenei fejlődésére alapvető hatást gyakorolt Anthony Braxton személye és zenéje. Formanek például a 70-es évek derekán ismerkedett meg a szaxofonos világával egy Arista Freedom lemez megvásárlásakor. Fantáziáját azonnal izgatni kezdte a címbe helyezett diagramok és szimbólumok viszonya a kompozíciókhoz. Fujivara és Halvorson Braxton személyes tanítványának vallhatja magát. Hármuk bravúros együttműködésének köszönhetően mestermű született.

 

Cuneiform, 2020

 

  1. Composition No. 52
  2. Composition No. 157
  3. Composition No. 14: gitár
  4. Composition No. 68
  5. Composition No. 274
  6. Composition No. 14: dob
  7. Composition No. 61
  8. Composition No. 35
  9. Composition No. 14: bőgő
  10. Composition No. 150
  11. Composition No. 79

 

 

Közreműködik: 

Mary Halvorson – gitár
Tomas Fujivara – dob, vibrafon
Michael Formanek – bőgő