fbpx

Élő – Live – Streaming

2020. november 13.

Ismét bezárt minden jazz klub a kiadott kormányrendelet szerint, a koronavírus visszaszorítása érdekében. Így este 8 órától karanténban van az ország újra.

 

Tavasszal is lehetőséget adtunk azoknak a jazz-zenészeknek, akik élőben szerettek volna bejelentkezni, és nagyobb közönség részére játszani, mint az ismerősi, rajongói körük, így támogatva őket ebben az elhatározásukban: küldjenek linket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. Most ismét itt a lehetőség arra, hogy a https://magyarjazz.hu/elo-live oldalon megjelenhessenek.
Egyelőre úgy tűnik, csak a Budapest Jazz Club készült fel az újbóli lezárásra,  ám az ő technikai felszereltségük képileg és hangilag is a legprofibbak között van, a jazz klubok között pedig egyedülálló.
Az ő programjukat tudjuk folyamatosan közölni, de amint lesznek más helyszínek is, azoknak is teret engedünk.

 

Az első live streaming, magyarul élő (internetes) koncert közvetítése, közönség nélkül pénteken (november 13-án) délután 5 órakor lesz egyenes adásban.
Itt a MagyarJazz portálon és a Harmónia Jazzműhely facebook oldalán tudják majd követni az egyórás koncertet.

Karosi Júlia Quartet fog zenélni, standardekből válogatnak, igazi örömkoncertre készülnek.

https://magyarjazz.hu/elo-live/765-harmonia-jazzmuhely-bemutatja-karosi-julia-quartet-online-koncert

https://www.facebook.com/HarmoniaJazzmuhely/

 

További koncertek: https://hu-hu.facebook.com/BudapestJazzClub/

November 14: Studio11 Evening ***  17 óra
November 17. Halper László - Jimi Hendrix születésnapi emlékest ***  20 óra
november 18. Kalmár Zoltán Quartet   ***   20 óra
november 19. Kati Bár feat. Urbán Orsi   ***   20 óra
November 20. Harmónia Jazzműhely online koncert #2: Kanizsa Gina & Lamm Dávid Duo feat. Szczuka Panna ***  17 óra
November 21. Szőke Nikoletta Quartet ***  20 óra
November 22. Budapest Jazz Orchestra ***  20 óra  // ELMARAD

 

Hallgassák, és ha facebookon nézik, kedveljék a koncerteket, írjanak a zenészeknek, hogy érezzék, szükség van rájuk, a zenéjükre.

 

„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
Kodály Zoltán

 

Fotó:  Irk Réka

  

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005