fbpx

Nagy Emma Quintet lemezbemutató

2020. október 21.

A két éve alakult zenekar új lemezt ad ki, aminek a bemutatója az Opus Jazz Clubban lesz október 27-én.

Nagy Emma zenekara első helyezett lett a Müpa Jazz Showcasen, ahol a szakmai díjat nyerték el, és ekkor indult el igazán karrierje. Több fellépésük is volt az országban. A quintet talán legfontosabb része a zenekar, melyben olyan tehetségek vannak már kezdetek óta, mint Cseh Péter gitáros és Dénes Ábel bőgős. Ők azok, akik adják az alapot az énekhez, és akik a szellemes zenéjükkel igazán különlegessé teszik a zenei hangzást. A lemezt még Tálas Áron zongoristával vették fel, de időközben ő a Focusyear programba került, de nem mint zongorista, hanem mint dobos. A koncerten így nem tud részt venni. Helyét a tehetséges Oláh Krisztián veszi át. A zenekar további tagjai: Nagy Emma – ének, Klausz Ádám – dob, és egy vendéget is hívtak a lemezbemutatóra, Mester Dániel csatlakozik hozzájuk szaxofonon.
Az új lemezük a Hangfoglaló programnak köszönhető, ahol kiválasztották tavaly a zenekart, és 2 milliós támogatást kaphattak erre az évre.

 

További információ: https://opusjazzclub.hu/koncertek/nagy-emma-quintet-low-frequency-oscillator

 

Fotó: Opus

A program az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005