Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Fehér holló No. 1 (Brian Landrus: For Now)

2020. szeptember 16.

Szerző Fehér holló sorozatcímmel szeretne időről-időre hírt adni Magyarországon nem forgalmazott új jazzlemezekről. E tervezett cikkek célja az, hogy felhívják a figyelmet soha nem vagy ritkán hallható CD-kre és előadókra, s így tudatosítsák a magyar olvasóban, hogy a nemzetközi jazzélet és jazzlemez-kiadás, mit sem törődve a vészmadarak jövendöléseivel, él és virul. S ugyan mind több és több az új, eklektikus hang a műfajban, olyan előadók is bőven akadnak még, akik régebbi jazzhagyományokat követnek, illetve újítanak meg. Brian Landrus ez utóbbiak közé tartozik.

Régen elzengtek Gerry Mulligan és Pepper Adams napjai, de szerencsére a legmélyebb hangú szolisztikus fafúvók még ma is használatban vannak, sőt megfigyelhető, hogy például az annak idején Eric Dolphy és Herbie Mann által elfogadott jazzhangszerré tett basszusklarinétot napjainkban mind többen alkalmazzák fő- vagy váltóhangszerként, Jason Steintől Rudi Mahallig, illetve Theo Jörgensmanntól Mikołaj Trzaskáig. A jellemzően tenorszaxofonon játszó David Murray repertoárjában is egyre gyakrabban fordul elő a basszusklarinét: egy balladalemezén kizárólag ezt a váltóhangszerét használja (DIW, 1991).

Az 1978-ban Nevadában született, de Brooklynban élő baritonszaxofonos-basszusklarinétos-altfuvolista-komponista-arranzsőr Brian Landrus tizenkét évesen kezdett szaxofonozni, és három évvel később már nyilvános fellépései voltak. Szülővárosában, Renoban szerzett egyetemi diplomát (University of Nevada), majd két „Master of Music” címet gyűjtött még a diplomájához, egyet a New England Conservatoryban, valamint egy PhD-fokot a Rutgers Egyetemen. Utóbbi tudományos műhellyel azóta se szakadt meg a kapcsolata: jelenleg oktatóként vesz részt az iskola munkájában.

A jazzelőadó Landrus nevét mostanra megtanulhatta a szakma: a Down Beat 63. éves kritikusi szavazásán első helyezést ért el a Több Figyelmet Érdemlő (Rising Star) baritonosok versenyében; a JazzTimes idei olvasói szavazásán pedig a világ harmadik legjobb baritonszaxofonosának választották. Jó néhány világnagyság együttesében, illetve stúdiófelvételein megfordult – játszott többek között Bob Brookmeyer, Rufus Reid, George Garzone, Nicholas Payton, Danilo Perez vagy Maria Schneider mellett és részt vett Esperanza Spalding nemzetközi turnéin. Tíz saját lemezt jegyez, ezek közül hat, így a For Now is, saját BlueLand labeljén látott napvilágot. Nagyzenekar-vezetőként szintén kipróbálta magát: 2017-es Generations című lemezét osztatlan lelkesedés fogadta, Giovanni Russonello azt írta róla a The New York Times hasábjain, hogy „visszahozza a bigband-hagyományt a mezoszférába”.

A For Now alapvetően kvartettre írt anyagot tartalmaz, gyakorlatilag azonban ennél bonyolultabbak az arrangementek. A túlzás nélkül szenzációsnak mondható alapsejtet (Landruson kívül Fred Hersch – zongora, Billy Hart – dob, Drew Gress – bőgő) gyakran egészíti ki Michael Rodriguez (trombita) és Sara Caswell (hegedű), valamint egy vonósnégyes, melyben Caswell szintén közreműködik első hegedűsként. A vonós arrangement-okat részint Landrus, részint a CD egyik producere, a Grammy-díjas Robert Aldridge operaszerző készítette.

A CD kétharmadát Landrus szerzeményei foglalják el. Kivétel nélkül középtempós darabok, illetve balladák, melyekben domináns elem a könnyen befogadható melódia, a zenekarvezető kompozícióinak egyik fő jellemzője. Némelyik (JJ, The Signs) olyan jól sikerült, hogy akár „ismeretlen örökzöld”-eknek is gyaníthatjuk őket. A legtüzesebb szerzemény talán a The Night of Change című keringő, mely talán „zenei álomkép” lenne egy szokatlan műfajokat felsoroló zenei szótárban. Jól ellenpontozza ezt a The Miss finom melankóliája és a The Wait hűvössége. Landrus a legtöbb számban baritonszaxofonozik, szólóhangszerét remekül egészíti ki a trombita és a hegedű. A Her Smile-ban például megcsodálhatjuk Caswell remek jazztónusát, noha a hegedűs se enged meg magának semmi feltűnő virtuozitást – ez mintha megállapodás lenne a zenészek között. Formanyelvük végig közérthető, mégis fölényes hangszeres tudást mutat. A zene nem nélkülözi a romantikus pillanatokat, de sehol sem érzelgős. A vonósok példaadó mértékletességgel a háttérben maradnak, finom ízléssel végig megtartják atmoszférateremtő háttérszerepüket. Összehasonlítva a vonósnégyes itteni funkcióját egy másik mainstream albuméval, Warren Vaché Warm Evenings című lemezével (Concord, 1989), úgy érezzük, Landrus szerencsésebb utat választott, amikor a maga kvartettjét is zenéjének általános visszafogottságához igazította. Vaché CD-jén nem sikerült a jazz és a Beaux Arts kvartett szervesülése, a lemez egészén két külön zenei világ kissé művi koegzisztenciáját halljuk. Saját bevallása szerint Landrust két régi zenei élménye, a Harry Carney with Strings és Stan Getz Focus-a inspirálta a jelen lemez anyagának írásakor.

A For Now tíz Landrus-szerzeménye mellett remekül illeszkedik az anyagba a zenekar három feldolgozása is, bár ezek közül csak egyet (Invitation) játszik a teljes együttes. Viszont Landrus baritonszaxofonja kevés helyen hangzik olyan lágyan és mélyérzésűen, mint a Fred Hersch-sel duóban előadott Ruby My Dear-en. Hersch ugyan napjaink egyik avatott Monk-interpretátora, a mondott számot most játszotta először lemezre. Hersch egyébként kiemelkedik a kísérők közül tonális nüanszaival, nagyszerű billentésével, a legnemesebb értelemben vett straightahead játékával. Hersch kétségtelenül napjaink egyik legjelentősebb jazz-zongoristája, kár, hogy hazánkban kevéssé ismerik.

Landrus basszusklarinét-szólóban játssza el a CD másik Monk-átiratát, a ’Round Midnight-ot. Ez talán a lemez legelvontabb előadása, viszont sajnos igen rövid, a három percet sem éri el. Így is együtt említhető Illinois Jacquet régi vállalkozásával, ahol a texasi kreol tenoros fagotton adta elő Thelonious Monk éjféli számát.

BlueLand Records, 2020                                                                          

 

  1. The Signs
  2. Clarity in Time
  3. The Miss
  4. JJ
  5. For Now
  6. ’Round Midnight
  7. Invitation
  8. For Whom I Imagined
  9. The Night of Change
  10. The Second Time
  11. Her Smile
  12. The Wait
  13. Ruby, My Dear

 

Közreműködnek: 

Brian Landrus – baritonszaxofon, basszusklarinét, altfuvola, fuvola
Fred Hersch – zongora
Drew Gress – bőgő
Billy Hart – dob
Michael Rodriguez – trombita
Sara Caswell – hegedű
Joyce Hammann – hegedű
Lois Martin – brácsa
Jody Redhage-Ferber - cselló