Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
27
28
29
30
31

Omer Avital Qantar – New York Paradox

2020. június 05.

Végre egy jó kis „hagyományos” hard bop album, gondoltam meghallgatva az első három számot a lemezről. Lehet, hogy az újabb „jazz forradalom” megvalósítására történő görcsös kísérletek is figyelmet érdemelnek, de a magamfajta öreg jazzróka egyáltalán nem haragszik, ha egy bővérű, a konvenciális értelemben vett modern jazzt hallhat, bármely világmegváltó koncepció nélkül. És mindezt persze a mai hangvételben, „kivitelben”, jól képzett – de a tradíciókat tisztelő – muzsikusok tolmácsolásában.

De, hogy még inkább megvilágítsam, hogy mire is gondolok, ilyen zenét képvisel itthon pl. a Pataj György kvintett, a Makovics Dénes szextett, vagy a MAO kisegyüttesei, amikor a jazztörténet nagy albumait „rekonstruálják” koncertjeiken.

Rögtön előrebocsátom, hogy ifjú izraeli-amerikai jazzmuzsikusok albumáról van szó. Mind az öten annak az Izraelből Amerikába települt igen felkészült, jó iskolákat végzett zenészgenerációhoz tartoznak, akik közül pl. Avishai és Anat Cohen, Gilad Hekselman, Eli Degibri, Yonathan Avishai már jól ismertek lettek nálunk is, nemcsak lemezeik, de fellépéseik révén is. Itt „sírom el”, hogy Shai Maestro koncertje a Get Closer rendezésében a MoM-ban május 11-én lett volna, ha nem jön a „korona”.  

A Qantar elnevezésű formáció érdekessége az, hogy a modern jazz legéletképesebb formációja, a kvintett szerepel ugyan, de azzal a különbséggel, hogy a két fúvós nem trombita és szaxofon, hanem két szaxofon: Asaf Yuria tenoron és szopránon, Alexander Lavin pedig csak tenoron játszik. A ritmusszekcióban a zenekarvezető Omer Avital bőgőzik, a zongorista Eden Ladin, a dobos pedig Ofri Nehemya. Ez a második lemeze az együttesnek, élő felvételek és semmilyen utómunkákkal nem bajlódtak, mégis remekül szól.

A zenekarvezető-bőgős jegyzi mind a nyolc számot és igazán szépen kidolgozott darabokról van szó, hiszen a terjedelem csaknem egy óra, így egyenként kb. 7 percesek az egyes tételek. A témák blikkfangos melódiák, méltók lennének a modern jazz olyan amerikai ikonjaihoz, mint Horace Silver vagy Benny Golson… Egyik-másik kifejezetten népzenei ihletésű, annál is inkább, mert Omer Avital mind szefárd zsidó, mind jemeni arab felmenőkkel bír, tehát mindkét kultúrában otthonosan mozog. Aztán vannak olyan számok is, amelyekre még inkább jellemző az említett amerikai dallamvezetés olyannyira, hogy szerzőjük akár Freddie Hubbard vagy Wayne Shorter is lehetett volna. Jóllehet Avitalt „izraeli Mingus”-ként emlegetik, de zenekarvezetői státuszával nem él vissza, ha nem tudnánk, hogy ő a „leader”, eszünkbe sem jutna, hiszen szólói nem hosszúak, de annál ízlésesebbek, élvezhetőek. A fúvósok is kitűnőek, nemkülönben a briliáns zongorajáték. Ezeket a fiatalembereket hallva az embernek az jut eszébe, hogy a műfaj él és virul. Egyébként a kísérőfüzetben megjelent elemzés is arról beszél, hogy az együttes az Art Blakey and the Jazz Messengers mediterrán változataként szólal meg. Csak azt ismételgethetem, hogy az ilyen – konvencionális értelemben vett modern jazz – sokkal többet használ a műfajnak, mint egyik-másik mindenáron megújulást, új stílusirányzatokat kifejleszteni akaró „feltaláló”.

Zamzama Records, 2020

  • Shabazi
  • ZoharSmiles
  • New York Paradox
  • Just Like the River Flows
  • It’s All Good (Late 90s)
  • Today’s Blues
  • C’est Clair
  • Bushwick After Dark

Közreműködnek:

Asaf Yuria, tenor- és szopránszaxofon
Alexander Levin, tenorszaxofon
Eden Ladin, zongora
Omer Avital, bőgő
Ofri Nehemya, dobok