fbpx

Az interpretáció magasiskolája

2020. április 16.

Az a jelenség, mely során a jazz előadói klasszikus zenei műveket vesznek alapul egy-egy munkájuk során, már-már divatosnak mondható az elmúlt évek tapasztalatai alapján, melyet számos zenetörténeti példa legitimál. A zenei újrahasznosításnak, vagy ha úgy tetszik, felhasználásnak számos szintjével találkozhattunk az idők során. A könnyűzenében általánosnak mondható mind a reprodukció, – gondoljunk csak az ún. coverek elterjedésére – mind pedig reinterpretáció, mely során az adott előadók már létező műveket formálnak saját arcképükre. Ez több formában is előfordulhat, legyen szó a szerkezet, harmóniamenet vagy akár a teljes hangszerelés újragondolásáról. A cél szerencsés esetben az eredeti mű szellemiségét megőrizve egy többlet jelentésréteg hozzáadása. Ez a technika a klasszikus zenétől sem áll távol. Egyes esetekben a felhasználás megmarad az idézet szintjén. Csajkovszkij 1812 nyitányában a szemben álló orosz és francia seregeket nemes egyszerűséggel nemzeti himnuszaikkal ábrázolta. Más esetekben a szerzők saját benyomásaikat fejezik ki egy műről annak motívumaira írt variációival. Említhetnénk akár Beethoven Diabelli keringőjére írt variációit, vagy akár Bach Musicalisches Opferét, melyhez II. Frigyes témáját vette alapul. Sok esetben a szerző nagyobb teret enged saját asszociációinak, ekkor fantáziáról beszélhetünk. Kurtág György Hommage-ai pedig gyakran csak töredékeket idéznek meg, vagy konkrét kompozíciós technikákra való utalással jelenítik meg az eredeti művet.

A legeklatánsabb példa talán mégis a Dies Irae téma, mely számos ponton változatlan dallami formájában került bemutatásra úgy a klasszikus zenetörténet gyászmiséiben, mint egyéb zeneművek idézeteként. Liszt Ferenc Totentanz című opusában az említett motívum parafrázisa elemi erővel jelenik meg. Lisztnek egyébként szokása volt, hogy korábbi klasszikusokat, így például Beethoven szimfóniáit – Kocsis Zoltán találó szavaival élve – saját házi használatára, zongorára adaptálta.

Az alábbi példákban közös, hogy mind a zenei allúziók, mind pedig a teljes feldolgozások esetében az eredeti mű új megvilágításba kerül, ezáltal új értelmezést nyer. Ehhez hasonló nagyszabású zenei vállalkozásba fogott az európai jazz egyik kimagasló alakja, az észt Kristjan Randalu, melyhez partneréül a szakmában veteránnak számító, a 70-es években Miles Davis és Elvin Jones zenekarait is megjárt amerikai David Liebman szaxofonművészt választotta. Kettejüket több, mint 30 év választja el, – mely egy olyan gyorsan fejlődő, folyamatosan változó műfaj esetében, mint a jazz zene, igen jelentősnek mondható – ám együttműködésüket a lehető legnagyobb összhang jellemzi – a szó bármely értelmében.

Randalu 1978-ban született Tallinban, ám gyermekkorát már Karlsruhéban töltötte. Klasszikus zongora tanulmányait Stuttgartban végezte, ám ekkor figyelmét egyre jobban felkeltette a jazz. 2001-től a londoni Royal Academy of Music intézményben Django Batestől tanult, ezt követően pedig a Manhattan School of Music-ba tette át székhelyét. Pályafutása során számos világsztárral dolgozott együtt, többek között Ari Hoeniggel, Mark Guilianaval, vagy a jelen lemezen is közreműködő Dave Liebmannel. Zenei munkásságának köszönhetően 2006-ban Grammy-díjra jelölték, 2012-ben pedig elnyerte az Észt Zenei Díjat az év jazz-albuma kategóriában.

Liebman 1946-ban született New Yorkban. A Davis és Jones nevével fémjelzett 70-es éveket követően saját zenekarait vezeti. Munkássága a zenei edukációra is kiterjed, számos megkerülhetetlen elméleti munkát tett le az asztalra. Ezek közül kiemelkedően fontos az A Chromatic Approach to Jazz Harmony and Melody. Több mint 500 lemez közreműködője, az NEA Jazz Master kitüntetettje.

A Budapest Music Centerben rögzített „Mussorgsky Pictures Revisited” névre keresztelt munkájuk a megjelölt komponista Egy kiállítás képei című zongoraciklusát dolgozza fel, mely egyszersmind az orosz romantika zongora műveinek, s a 19. századi programzenének az egyik legkiemelkedőbb alkotása. Mogyeszt Muszorgszkij 1874-ben fejezte be a művet, melyet az azt megelőző évben elhunyt barátja, Victor Hartmann festőművész munkáiból összeállított kiállítás hatására komponált. A szerző végigkalauzolja hallgatóját a kiállításon, mely során a képek közötti átmenetet a folyamatos metamorfózisban lévő sétatémával jeleníti meg, ugyanakkor az emberi psziché és az orosz népi hiedelmek világát is megjeleníti a ciklusban.

A mű átdolgozására – noha a zongora-szopránszaxofon összetétel meglehetősen újszerű a darab esetében – nem Randalu vállalkozott először: az első zenekari feldolgozást Rimszkij-Korszakov tanítványa, Mihail Tushmalov készítette el, melyet egy sor további nagyzenekari hangszerelés követett. Ezek közül is kiemelkedik Maurice Ravel 1922-es adaptációja, melynek népszerűsége alighanem meghaladja Muszorgszkij kompozícióját. Randalu megközelítése ugyanakkor apparátusát és attitűdjét tekintve is inkább az eredetivel mutat rokonságot. Számos zenei rész hűen követi a zongoraciklust, ugyanakkor sok esetben a hangszerelés teret nyit Liebman olykor lebegő, olykor szélsőségesen energikus szaxofonjátékának.

Randalu és Liebman összjátéka figyelemre méltó. Az észt zongorista gyakran meditatív játéka jól ellenpontozza az olykor vehemens máskor visszahúzódóbb szaxofonfrázisokat. A képeket a dinamikai-érzelmi spektrum határaira merészkedve mutatják be, az ezeket összekötő promenádokat pedig önálló tételekké emelik. Ez utóbbi Randalu hangszerelői munkáját dicséri. Gyakori hangszerelési megoldásként alkalmazza az adott zongoratéma osztinátóként való bemutatását, ezzel teret nyitva az improvizációnak. Az így kapott körülbelül egyórás zenei textúra mind hangvételében, mind pedig – az észt klasszikus zenei tanulmányainak köszönhetően – előadásmódjában hű marad az eredeti mű szellemiségéhez, ugyanakkor iskolapéldáját nyújtja annak, hogyan lehet érvényesen közvetíteni az érett romantika egyik fő termését a 21. század számára. Ebben a közegben pedig érzékelhetően mindkét zenész otthonosan érzi magát.

 

BMC, 2020

 

Tracklista:

  1. Promenade I
  2. Gnomus
  3. Promenade II
  4. Il Vecchio Castello
  5. Promenade III
  6. Les Tuileries
  7. Bydło
  8. Promenade IV
  9. Ballet of the Unhatched Chickens
  10. Samuel Goldenberg and Schmuyle
  11. Promenade V
  12. Limoges – The Market
  13. Catacombae
  14. Cum Mortuis in Lingua Mortua
  15. Baba Yaga
  16. The Heroic Gate

 

Közreműködnek:

Dave Liebman – szopránszaxofon
Kristjan Randalu – zongora

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005