fbpx

László Attila cirkuszba invitál - interjú

2019. december 09.

A Liszt-díjas jazzgitáros, innovátor, folyamatosan újít, most épp a zenekarát. Ez alkalommal az izgalmas nevű László Attila Fusion Circus lép a Budapest Jazz Club manézsába december 14-én, szombaton. A májusban Cegléden debütáló zenekart, most Budapesten is meghallgathatja a közönség.

László Attilát kérdezem a ritka összeállításról, és hogy készen állnak-e az oroszlánok, hogy megküzdjenek a budapesti rajongókkal.

  • MagyarJazz: Kevés hír ért el Budapestre a ceglédi koncertről, de azok mind lelkes elbeszélések voltak. Plusz egy meggyőző összefoglaló videó is rendelkezésünkre áll (az interjú alatt megtalálható), hogy fel tudjunk készülni a szombat esti koncertre. Miért választottad a Fusion Circus nevet az új zenekarodnak?
  • László Attila: A Fusion elnevezés önmagáért beszél ebben a stílusban, a Circus szóról pedig az embernek egy harsány, dinamikus érzés juthat eszébe, amiből ebben a programban is lesz bőven, persze egészen más zenei eszközökkel… Kiválasztottam néhányat a lendületesebb szerzeményeim közül és meghangszereltem jazz combora három fúvós közreműködésével. Úgyhogy ez a program nagyrészt dinamikus jazz rock számokból áll majd.
  • Kedveltem régebben is ezt a fajta hangzást más stílusokban, -  pl. a Chicago együttesben, ahol trombita, alto szaxofon, harsona játszott a ritmus szekció mellett - csak itt egészen más lesz a zenei alapanyag.

 

  • MagyarJazz: A megszokott quartethez képest, fúvósokkal kibővített zenekarban lesz változás a ceglédihez képest? Kik lépnek színpadra a BJC-ben (azt meg sem kérdezem, hogy fogtok elférni porondon)?
  • László Attila: Igen, lesz változás. A Ceglédi Dobos és Ütős Gálán az idei évben a meghívott sztár vendég Borlai Gergő volt, ő dobolt az együttesünkben ezen az alkalmon. Nagy élmény volt Gergővel ismét együtt zenélni! Korábban sok évig játszottunk a László Attila Quintetben is, ahol egy alkalommal Bob Mintzer volt a vendégünk a BMC által rendezett fesztiválon. Gergő jelenleg külföldön van, a Budapest Jazz Clubban a koncerten Zombori Attila fog velünk dobolni. A fúvósok között is lesz változás, Csizmadia Dávid külföldi útja miatt nem lesz itthon, a trombitásunk Pecze Balázs lesz, harsonán pedig Schreck Ferenc játszik majd a BJC-ben. Soso Lakatos Sándor alto szaxofonozik a ceglédi koncerthez hasonlóan. Remek lehetőség hangszerelés szempontjából, hogy valamennyi fúvós a zenekarban egyben nagyszerű szólista is. Nagy János stílszerűen elektromos billentyűs hangszereken játszik majd a koncerten, a basszusgitárnál pedig Lattmann Béla lesz, akivel évtizedek óta zenélünk együtt.
  •  

    László Attila - gitár

    Pecze Balázs - trombita

    Soso Lakatos Sándor - alto szaxofon

    Schreck Ferenc - harsona

    Nagy János - billentyűs hangszerek

    Lattmann Béla - bass

    Zombori Attila - dob

 

  • MagyarJazz: Mesélnél egy kicsit a jövő évedről is? A közösségi oldalon lemezfelvételről posztoltál és a Müpában is lesz koncerted, amire a jegyek gyorsan fogynak.
  • László Attila: Most zajlanak a „Concerto for Jazz Guitar & Chamber Orchestra” című három tételes gitárversenyem hangfelvételei a Tom Tom stúdióban, ez az anyag jövő év elején fog megjelenni. Március 10-én pedig Müpa Fesztivál Színházban „It’s Already That” címmel lesz egy koncertünk, ahol az első részben egy puhább hangzású program hangzik el a vonós zenekarra, fafúvósokra és jazz ritmus szekcióra írt darabjaim közül, - többek között a gitárverseny is - a második részben pedig kontrasztként, egy egészen más zenei karaktert képviselő összeállítással játszunk. Ez a „László Attila Fusion Circus” lesz, melyben a Müpa koncerten ismét egy fantasztikus dobos, Ferenc Nemeth lesz a vendégünk.

 

Akkor hát „halljuk” december 14-én, 20 órakor a BJC-ben az oroszlánok üvöltését és a kötéltáncosok repkedését a László Attila Fusion Circus-szal.

https://www.bjc.hu/programok/eloado/laszlo-attila-fusion-circus/

 

 

 

Fotók: Kisfaludi István

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
22
Dátum : 2020. aug. 22.
29
Dátum : 2020. aug. 29.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005