fbpx

9 év után újra együtt zenél a nagy csapat - iF

2019. június 16.

Már a következő három név is igazán jól cseng a jazz világában: Oláh Kálmán, László Attila és Lattmann Béla, de június 17-én visszarepülünk az időben, mert ehhez a csapathoz most nem Balázs Elemér fog csatlakozni dobon, hanem aki 1995-ben, '96-ban, 2000-ben és 2010-ben is ott ült a dobok mögött, az amerikai csodadobos, Tommy Campbell. És mindez hol máshol, mint az iF kávézóban, a Ráday utcában.

Ezt írták 2010-ben Campbell játékáról: „ A Japánban élő, amerikai dobos Tommy Campbell 1995-ben ismerkedett meg László Attilával, és azóta több közös koncertturnén ismerték meg egymás stílusát. Campbell színes dinamikájú játéka, egyszer finom, máskor sodró lendületű dobolása kiválóan illik a magyar gitáros szerzeményeihez.”

 

Első közös koncertjüket 1995-ben adták Budapesten, a Nyugati téri Sátor Színházban (közreműködött: Horváth Kornél - ütőhangszerek):



 Nem sokkal később, 1996-ban újra koncerteztek együtt a Kongresszusi Központban:


Oláh Kálmán, László Attila, Tommy Campbell, Randy Brecker, Lattmann Béla, Horváth Kornél 
Budapesti Kongresszusi Központ, 1996 - Fotó: Sztraka Ferenc

 

Következő találkozás 2000-ben volt Cegléden a Dobos- és Ütős Gálán:

 

Ezután 10 évvel később találkoztak ugyanebben a felállásban, 2010 májusában a Müpában (közreműködtek: Borbély Mihály – szaxofon, Csanyi Zoltán – billentyűs hangszereken):

Majd még ugyanebben az évben, 2010 augusztusában a Szigeten is majdnem együtt volt a csapat, de itt Oláh Kálmán helyett Tzumo ült a zongoránál (Közreműködött Emilio és Csanyi Zoltán):

 

Majdnem 10 évvel később, 2019-ben ismét hallhatjuk a négy jó barátot együtt játszani az iF Jazz Caféban, Ráday u. 19., este 8 órakor.

 

És íme egy kis ízelítő a hétfői koncerthez,  Tommy Campbell dobszólója a Müpában:

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005