fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

CSEKE GÁBOR 50

2021. szeptember 25.

Szeretettel köszöntlek Gabi és boldog 50-ik születésnapot kívánok.

 

Szerencsére majdnem 20 éve ismerlek, mert egyébként nagyon nehéz lenne „felkészülni” belőled egy interjúra. Újságírói kötelességemnek éreztem, hogy azért megnézzem: mi újat lehetne megtudni rólad az interneten, de nem lehet sokat. Például saját honlapod sincs, a Facebookon is csak az derül ki, hogy az Akadémián végeztél és a Modern Art Orchestrában játszol. Miért nincs honlapod?

Cseke Gábor: Szia Péter, köszönöm szépen. Sok új dolog nem történt velem az elmúlt években. Sőt 25 éve ugyanazt csinálom, zongorázom. Nincsenek látványos, hangos sikerekről szóló eredményeim.
Persze a siker fogalma és megélése erősen szubjektív.
Nekem sikerélmény egy jó koncert  vagy egy-egy új produkció megszületése, de ezek nyilvánvalóan nekem többet jelentenek, mint másoknak, és nincs hírértékük.
Tagja vagyok egy folyamatosan koncertező, magas színvonalon alkotó, kreatív zenekarnak. Kevesen tudják, de évente körülbelül húsz egészestés, új anyagot próbálunk és játszunk el a Modern Art Orchestrával. A zenekarban több kiváló hangszerelővel dolgozom együtt. A legendás albumokat bemutató sorozatunk több, mint négy éve megy, és nagyon szeretem. A nagyzenekar mellett vannak kisebb formációk is, amikben játszom és hangszerelek.
Pontosítani szeretnélek, nem végeztem el az Akadémiát. Kétszer is jártam oda, de nem fejeztem be. Hosszú történet. Zeneszerzést viszont nagyon szívesen tanulnék, szóval lehet, hogy jövőre beadom a jelentkezésemet az egyetemre.

Azért hiányolom az elérhető információt, mert noha elég snassz dolognak tartom a szembe dicsérést, de mégis Magyarország egyik legjobb jazz-zongoristája vagy és komoly komponista is. Rendelkezel saját trióval, voltak nagyszerű duó produkcióid, de mégis az internet azt a látszatot kelti, mintha csak sidemanként, kísérőként működnél. És ezzel egyáltalán nem leértékelni akarom a kísérő szerepét, ami nagy művészet, sőt te tanítod is az LFZE-n. Mégis, nem túlzott szerénység erre korlátozni, amit magadról mondasz?

Cseke Gábor: Köszönöm szépen. Azt érzem, hogy abban a közegben, ahol élek és dolgozom, megbecsülnek, és ez fontos nekem. Azokban a zenekarokban, ahol dolgoztam vagy jelenleg is tag vagyok, részt veszek az alkotói munkában, új darabokat írok, hangszerelek, erősen jelen vagyok a zongorajátékommal. Ki tudom élni a kreativitásomat, energiát adok és kapok, motiválnak az új feladatok, és ez független attól, hogy kinek a neve van kiírva a plakátra.
Amit szeretek a jazz-zenében, azt ezekben a zenekarokban megkapom és nekem ez a fontos. De nem zárom ki azt sem, hogy majd a nevem alatt futó zenekarban találkozol velem. A szóló zongorázás is nagyon izgalmas, úgy érzem, hogy lassan elég érett és tapasztalt leszek hozzá. A trió és a duó játékot is nagyon szeretem. Szeretek zenélni, bármilyen formációban.

 

Úgy emlékszem, amikor először találkoztunk és beszéltünk, azt hiszem 2003-ban, valami újpesti helyiségben próbáltatok Bolla Gabi kvartettjével. Szegény Mohay Andris volt a dobos és Oláh Zoli bőgőzött. Bolla Gabi 14 éves volt, te pedig több mint kétszer annyi. Én akkor csöppentem bele a magyar jazzvilágba és mindmáig fogalmam sincs, hogy annak előtte kikkel játszottál és volt-e saját együttesed.

Cseke Gábor: Az újpesti helyiség a híres bőrgyár volt, ahol a nem működő gyárban béreltem egy termet. Sok időt töltöttem el itt a próbák alkalmával és a gyakorlással. Rengeteg történet jutott most az eszembe. Sokan megfordultak ebben a kicsi teremben az évek alatt. Meghatározó együttes volt a Gyárfás István quartett. Sajnos nem vettünk fel lemezt, amit a mai napig nagyon bánok.
Ezekben az években volt egy általam nagyon szeretett quartett, Tóth Viktor, Szandai Mátyás, Mohay András részvételével. Nagyon sokat játszottunk és sokat próbáltunk. Ebben az időben sok Kenny Kirkland felvételt hallgattam. A Jazz a márványteremben sorozatban van felvételem erről az együttesről, de lemezt nem rögzítettünk. Ebben az időben Pocsai Krisztával is sokat játszottam, később lemezt is vettünk fel. A jazz versenyeknek voltam a kísérője, hangszerelője, mindenese. Később Robi viccesen kinevezett a verseny zeneigazgatójának. Jó időszak volt. Márványterem, ez akkoriban fogalom volt. Néhány lemez, amin közreműködtem ebben az időben. 

1998 Tisza Bea és a Jazzmin: Autumn Leaves
2001 Budapest Jazz Orchestra: Budapest Jazz Suite
2003 Budapest Jazz Orchestra: Huma Circle, The Wayfarer
2003 Lakatos Krisztián: Young Man With A Big Bass
2003 Horváth Plútó József: My Name Is Plútó
2004 Bolla Gábor: The Way We Play
2004 Deseő Csaba és Gyárfás István: Tale
2004 Sramkó János: The Howling Spirit

Ezen kívül még az Emil Rulez zenekarban is megfordultam, na annyit nem nevettem buszban utazás alatt mint akkor.

 

Egyáltalán, hogy lett belőled jazz-zongorista? Miért és mikor tetted le a garast a műfaj mellett?

Cseke Gábor: Mint sokan a zongoristák közül, klasszikus zenével kezdtem. 21 évesen találkoztam a jazz-zenével. Pécsen születtem, és egy ikonikus intézmény mellett laktam, amit mi úgy hívtunk, hogy IH. Ez a pécsi ifjúsági ház rövidítése. Abban az időben sok koncert volt itt, és mivel anyukám itt dolgozott, én is gyakran megfordultam a házban. Binder Károly adott koncertet és egy ilyen alkalom után anyukám megbeszélte Karcsival, hogy mi lenne, ha Pesten nála tanulnék. Így is lett, és két évig minden héten egy alkalommal Pestre jártam magánórára. Három év múlva felvettek a főiskolára. Az nagyszerű érzés volt, a mai napig emlékszem arra, hogy milyen boldog voltam. Fontos, hogy egy-egy pillanatban milyen visszajelzést kap az ember. Nekem ez önbizalmat adott, és erőt arra, hogy van mit keresnem ezen a pályán. Mielőtt felvettek az iskolába, szinte egész nap gyakoroltam, lemezeket hallgattam, elméleteztem, semmi más nem érdekelt, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ebben otthon támogattak. Ebben az időben végérvényesen rabul ejtett ez az izgalmas, sokszínű zenei műfaj.

Bizonyos szempontból emlékeztetsz egy másik nagyszerű magyar zenészre, aki szintén Gábor, nevezetesen Juhász Gábor, aki hozzád hasonlóan, évekig volt sideman, és nagyon nehezen lehetett rávenni, hogy zenekarvezetői szerepben is megmutassa magát, vagy hogy a saját neve alatt készítsen albumot. Szerinted milyen adottságokkal kell egy zenekarvezetőnek rendelkeznie? És hiányzik valamelyik ezekből belőled?

Cseke Gábor:  Szerintem egy zenekarvezető legyen hiteles, ez nagyon fontos. Legyen koncepciója a zenéről, amit létrehoz. Az egy izgalmas és nagyon szerteágazó kérdés, hogy ki miért szeretne a saját neve alatt futó zenekart. Azt gondolom, hogy elsősorban azért, mert a saját zenéjét szeretné játszani. Én az elmúlt 25 évben mindig a saját zenémet játszottam, mindig a saját hangjaimat akkor is, amikor nem az én darabjaimat játszottuk. A műfaj adottságai miatt én mindig a saját gondolataimat játszom. Nekem nagyon izgalmas, amikor másnak a gondolataihoz hozzá tudom tenni a saját ötleteimet, érzéseimet. Most az jutott az eszembe, hogy ha megkérdeznél egy klasszikus előadóművészt arról, hogy mennyire unalmas mindig más szerzőnek a hangjait játszania. Képzeld ma megint Bach...ne már. Én nem érzem úgy, hogy hiányozna valami az életemből, mert nem a saját nevem alatt működő zenekarban játszom. Őszintén szólva, kicsit unnám is, hogy mindig az én számaimat játsszuk. Persze játszhatnék jazz sztenderdeket is a saját triómban. Talán majd egyszer. Mint zenekarvezető, ami hiányzik belőlem, az a koncertszervezés képessége.
Értem, hogy ez szükséges része annak, hogy valaki koncertezni tudjon, de ez a feladatkör nagyon távol áll tőlem. Úgy gondolom, hogy sok időt elvesz, és persze nagyon hasznos, de nem szeretem.

 

Elég sokszor hallottalak saját trióddal akár a Nyitott Műhelyben, akár a BJC-ben.
Mindig nagy élmény volt. De téged kellett megkeresni. Te magad nem nagyon ajánlkoztál. Ez miért van? Hogy viszonyulsz a trió munkához?

Cseke Gábor: Köszönöm. Nem vagyok ajánlkozós típus. Nagyon szeretem a trió zenélést. Nagyon személyes dolog, nagyon izgalmas, nagy felelősség, sok érzékenység és nagy szakmai tudás kell hozzá. Kiváló mesterektől lehet tanulni. Akiket mostanában én hallgatok: Fred Hersch, Bill Evans, Brad Mehldau, Keith Jarrett, Kenny Kirkland, Oscar Peterson és még nagyon sokan.

Tudom, hogy kulcsember vagy a Modern Art Orchestrában, mint ahogy előtte voltál a Budapest Jazz Orchestrában, de egy nagyzenekarban, ha csak nem jut gyakori szóló szerephez, a nagyközönség számára mégsem kirívó a zongorista szerepe. Miután nem vagy ego fitogtató típus, erre nyilván nem is tartasz igényt, de azért mondd el, hogy a te szerepednek a MAO-ban mi a diszkrét bája?  Miért szeretsz ott lenni?

Cseke Gábor: Nem vagyok egy ego-fitogtató típus. Egyfelől azt gondolom, hogy nem egy zenekartól kell mindent megkapnom, ez túl nagy elvárás lenne. De, és ez egy nagy de:

A MAO-ban szinte mindent megkapok zeneileg és emberileg, és sokféle feladatnak kell megfelelnem. Elképesztően színes az a repertoár, amit az elmúlt 15 évben játszottunk. Több tematikus sorozatunk is volt és van jelenleg is. Egy folyamatosan fejlődő, alkotói műhely, munkacsoport tagja vagyok. A zenekarban kiváló hangszerelők és a magyar jazzélet meghatározó jazz művészei ülnek.
Hogy miben is áll a feladatom. A hagyományos vagy korábbi big band irodalomban valóban kevesebb szólisztikus feladat jutott a zongoristának. Több volt a kísérő feladat, ami persze fontos része a darabnak. A kortárs nagyzenekari darabokban sokkal több helyen tudom megmutatni magamat. Nálunk sokszor az együttesben helyet foglaló előadóra vannak írva a kompozíciók, ismerve az adott zenész erősségeit, képességeit, és a személyiségjegyek meg tudnak jelenni, még egy nagyzenekari hangzásban is. A szóló részeket nem is említve. Szinte úgy tud működni, mint egy kiszenekar. Érzékenységében és az egyéni preferenciák tekintetében is. Sokat tanulok a mai napig a zenekarban, sokat beszélgetünk a zenéről a zenei lehetőségekről, gondolkodási mintákról. Nagyon értékes csapat.

 

Izgalmas vállalkozásba fogtatok a Modern Art Orchestrával. Az idén elhunyt óriási zeneszerző, zongoraművész Chick Corea emlékére készültök a Budai Várban koncerttel. Mi volt a koncepciód ezzel az esttel kapcsolatban? Mire számíthat a közönség?

Cseke Gábor: A MAO a Legendás Albumok sorozatában kiszenekari formációban április 13-án már műsorra tűzte az 1972-ben rögzített Return To Forever albumot. Ezen a koncerten még a lemezzel megegyező zenekari felállásban játszottuk el a számokat.
A koncepció a korábban bemutatott albumokhoz hasonlóan most is az volt, hogy a lemez eredeti hangulatát és jellemző stílusjegyeit közvetítsük a közönségnek. Számomra az a stílus, ahogy Chick Corea játszott, teljesen egyéni, ezért a saját zenei szótárammal nehezen volt megfogalmazható. Úgy döntöttem, hogy a témákat és a szabad, akár improvizált részeket is pontosan lejegyzem, és ez fogja adni azt a zenei vázat, amit a saját játékunkkal majd kiegészíthetünk. A mostani koncerten a kiszenekari felállás kibővül nagyzenekari hangzássá.
A hangszereléseket rajtam kívül Korb Attila, Subicz Gábor és Fekete-Kovács Kornél készítették. Természetesen az eredeti témák, a témaszerkezetek többsége megmaradt, de új zenekari részek is születtek. Így került be a mostani változatba Chick Corea egy eredetileg szólóban játszott improvizációja is Korb Attila jóvoltából. Nagyon különleges estének ígérkezik ez a koncert. A közönség az eredeti albumot fogja hallani nagyzenekari hangzásban.

A Kultura.hu-n megjelent interjúdban rengeteg érdekes és értékes dolgot mondtál a műfajról, zenészek egymás közötti viszonyáról, amit érdemes elolvasni, ide is tenném a linket.
Rövid említést teszel az interjúban az énekes és kísérő viszonyáról is. Csak egy dologra szeretnék kitérni ebből. Ismert, hogy elég sok énekes szeretné, ha kísérnéd, ami egyáltalán nem meglepő. Az interjúban ezt mondtad: „A jó zongorakísérő a szó nemes értelmében kiszolgálja az énekest, biztos támaszt nyújt neki, inspirálja és segíti. Harmóniák szempontjából és ritmikailag egyaránt biztonságot kell nyújtania az énekes számára, és elengedhetetlen a folyamatos interakciójuk.”
Cserében, te mit vársz az énekestől?

Cseke Gábor: Én ugyanazt várom el egy énekestől, mint egy hangszerestől. Legalábbis hozzáállásban, felkészültségben. Persze az éneklés az elképesztően bonyolult és összetett feladat. Egy énekesnél azonnal kiderül, hogy mennyire hiteles. Nem lehet elbújni egy hangszer mögé. Az ember maga a hangszer, és nagyon érzékeny és nehéz dolognak tartom azt a folyamatot, ahogy megszületik egy hang. Persze minden hangszernek megvannak a maga specifikus nehézségei. A zongorában a hangok a helyükön vannak, egy énekesnek nincsenek kész hangjai.  Érteni kell a szöveget, hitelesen elő kell tudni adni, érzelmileg valahogy kapcsolódni kell egy másik ember gondolataihoz, mert ha ez nincs meg, akkor üres az egész és hamar kiderül, hogy nem hiteles a produkció, maníros, felszínes és manipulatív. Akkor jöhetnek az alig-ruhák meg a tűzijáték.  Vannak megegyező és teljesen eltérő részei az énekes és a hangszeres tanulásnak. A hangszeremből fakadóan sokat játszottam énekesekkel, és nagyon szeretek duóban is így játszani. Olyan, mint egy nagy ölelkezés, tele izgalommal, felelősséggel és interakcióval. Úgy alakult, hogy sokat játszottam énekesekkel, talán őket is meg kéne kérdezni, hogy milyen emlékeik vannak a velem való munkáról.

 

Az interjúban említetted, hogy Kapolcson Harcsa Verával zenével próbáltátok megvilágítani a közönségnek az improvizáció lényegét. Ebből nem kellene videót készíteni?

Cseke Gábor: Nagyon jó volt a spontán egymásra reagálás az előadás során Verával. Rengeteg lehetőség merült fel a beszélgetés alatt és örömmel hagytuk, hogy a másik vezessen. Egyfajta verbális és zenei improvizáció volt. Nagyon szerettem.
Arra gondolsz, hogy videón több emberhez el tudna jutni? Lehetne egy előadást is csinálni, tematikus témákban, de közben interaktív formában. Örömmel csinálnék ilyet, majd még gondolkozom ezen.

 

Végezetül megkérdezném, zenei szempontból mivel szeretnéd eltölteni a következő 50 évet?

Cseke Gábor: Következő ötven év. De jó lenne. Már annyi mindent kipróbáltam eddig az életemben és abban bízom, hogy sikerült levonnom a konzekvenciákat, ami abban segít, hogy jó döntéseket hozzak a következő években. Így több időm fog jutni az értékes dolgokra. Egy hosszú útnak ez csak egy állomása, de az irány az nem változik, ugyanarra tartok, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Szeretnék egy szóló lemezt felvenni valamikor. Nagyon szeretem a zongora hangját, és azt a megszámlálhatatlan lehetőséget, amit ez a hangszer nyújtani tud. És egy-egy trió lemezt is. Ezek még hiányoznak. Sok zenével szeretném eltölteni, a gyerekeimmel, sok beszélgetéssel, új élményekkel. Köszönöm a megkeresést.

 

 

Köszönöm Gabi. Mindehhez szívből nagyon sok sikert kívánunk.

 

 

Fotó: Somogyvári Péter