fbpx
Turi Gábor

Turi Gábor

Turi Gábor (1951) pályáját újságíróként kezdte, a rendszerváltozást követően Londonban és Washingtonban diplomáciai szolgálatot teljesített, Debrecenben kulturális és külügyi alpolgármesternek választották. Az évtizedek során több száz írást, tanulmányt publikált a jazzről hazai és külföldi lapokban, folyóiratokban. Az 1980-as években a Nemzetközi Jazz Szövetség Jazz Forum című magazinjának magyarországi tudósítója volt. Két könyve jelent meg a jazzről Azt mondom: jazz (Zeneműkiadó, 1983) és A jazz ideje (Osiris, 1999) címmel. Amerikai jazznapló című újabb könyve kiadás előtt áll. Kétszer töltötte be a Magyar Jazz Szövetség alelnöki tisztségét, munkásságát 2013-ban Pernye András-díjjal ismerték el. Honlapja: turigabor.hu.   

Ritkán kap kellő figyelmet a kultúra felszentelt papjaitól, de a jazznek már Magyarországon is kiterjedt irodalma van. A rendszerváltozás előtt ugyan csak hébe-hóba jelentek meg az amerikai eredetű zene történetét, ­ismérveit elemző munkák, ám az utóbbi két évtizedben nemcsak fordítások, hanem hazai szakértők művei révén is beható tájékozottságra tehettek szert azok, akik komolyabban érdeklődnek a műfaj iránt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
5
Dátum : 2019. júl. 5.
6
Dátum : 2019. júl. 6.
23
Dátum : 2019. júl. 23.
25
Dátum : 2019. júl. 25.
26
Dátum : 2019. júl. 26.
27
Dátum : 2019. júl. 27.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005