fbpx

Karosi Júlia – Without Dimensions

2021. március 31.

Karosi Júlia gondolkodó művész, ezért rögtön sejthetjük, hogy a dimenziók nélküliség nem valamiféle hiány megfogalmazása, hanem a zene megfoghatatlan mivoltára utal.

Negyedik albumán (melyet az első háromhoz hasonlóan külföldi kiadó jelentetett meg) egyrészt Bartók-feldolgozások sorakoznak, másrészt saját szerzemények, valamint Kodály két epigrammája egybefűzve. Annak ellenére homogén az anyag, hogy e két zeneszerző-óriás darabjai hallhatók a kortárszenei ihletettségű Karosi-szerzemények ölelésében. Juli legtöbbször szavak nélkül énekel, teljes mértékben instrumentumként kezeli a hangját. Jelentős vállalkozás a művésznő és társai részéről; komoly felkészülést kívánt a művek elsajátítása, hangszerelése és makulátlan előadása is. Ebben az énekesnő kvartettje, azaz Tálas Áron zongorista, Bögöthy Ádám bőgős és Varga Bendegúz dobos mellett az iránymutató amerikai gitáros, Ben Monder dolgozott, teljesen egyenrangú felekként – ahogy ezt Müpa-beli elő-lemezbemutatójukon is megtapasztalhatta közönségük. Nem kifejezetten szórakoztatásra szánt zene, elmélyült hozzáállást igényel a befogadótól.

 

Double Moon – Challenge Records, 2020

Gramofon másodközlés.

 

Tracklista:

  1. Without Dimensions
  2. Rebirth
  3. Epigrams No. 7, 8 
  4. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Bluebeard’s Castle Prologue
  5. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Mikrokosmos III, No. 92
  6. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Romanian Folk Dances No. 3
  7. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Outro For Romanian Folk Dances No. 3
  8. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Sorrow
  9. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Mikrokosmos IV, No. 115
  10. “Only from the purest source” Hommage á Béla Bartók Mikrokosmos IV, No. 113
  11. Insomnia
  12. Words and Beyond Part 1
  13. Words and Beyond Part 2
  14. Words and Beyond Part 3
  15. Madeleine Moment

 

Közreműködnek:

Karosi Júlia – ének
Ben Monder – gitár
Tálas Áron – zongora
Bögöthy Ádám – nagybőgő
Varga Bendegúz – dob

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005